Dtum
Login with Facebookk
1916 | November

Föltámadt a lengyel királyság

Vasárnap, november 5-ikén, döntő történelmi lépés történt Varsóban és Lublinban. Éppen száz esztendővel ezelőtt (1815 január), a bécsi kongresszuson osztották föl az európai hatalmak harmadszor is Lengyelországot, melynek földarabolását már 1772-ben (első felosztás) megkezdték és 1793-ban (második felosztás) folytatták. Az egykor, gazdag és hatalmas lengyel nemzet ettől fogva már csak az európai külügyi helyzet kedvező alakulásától várta hazája föltámadását. A központi hatalmak fényes győzelmei megvalósították a lengyel nemzet évszázados álmát.

 

Királyunk, I. Ferenc József és II. Vilmos német császár proklamálták az önálló lengyel királyság visszaállítását és ezt a nevezetes eseményt Varsóban Beseler tábornok, Lublinban pedig Kuk tábornok hirdette ki.

 

Ez alkalomból bemutatjuk a régi lengyel zászlót, a történelmi fehér sassal és a lengyel nemzeti cimert melyben a sas azt jelképezi, hogy a lengyel nemzet mindig magasba tört, a lovas meg azt, hogy a lengyel nép mindig harcra kész bármely szent és igaz ügyért; végül a cimer szivpajzsában látható borju az utolsó lengyel király nemesi cimere volt.

 

Harminc millió ember szabadult fel a két győztes uralkodó nemes elhatározásából az oroszok rabigája alól.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A lengyel nemzeti címer A lengyel nemzeti lobogó Beseler tábornok, aki Vardóban II.Vilmod nevében kihirdette a lengyel királyság visszaállítását Kuk tábornok, aki Lublinban I.Ferenc József nevében tette ezt meg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98