Dtum
Login with Facebookk
1917 | Április

A halálgyár

Egészen találó és helyes megjelölése az ágyugyárnak a cimül választott szó. Itt készül, gépi, gyári üzemben a halál. Minden egyes ágyugép, amely ezt a gyártelepet elhagyja, azzal a cél megjelöléssel kerül a katonaság kezébe, hogy a csövéből kifutó lövedék az ellenséges állásokban a célba ér s ott megöli az ellenséget.

Egy előző cikkben emlitettük, hogy az ágyu, akárcsak az óra, számos, vagy számtalan apró összetevőből áll s ezeket az apró részeket az esztergateremben készitik el, azután a szerelő-teremben állitják össze, végre a vizsgáló csarnokban győződnek meg arról, hogy az ágyu alkalmas-e a gyakorlati kipróbálásra. Ennek a teremnek a fotografiai képét látja itt az olvasó. Sorjában állanak a kész, összeszerelt gyorstüzelő ágyuk, a háttérben merednek a tarack és mozsár tipusu ágyuk, az emberarató gépek között fehér munkaruhában állanak a műszaki tisztek, akiknek az a feladatuk, hogy véleményt mondjanak az elkészitett ágyuk sorsáról. Igen bonyolódott dolog az ilyen végső vizsgálódás.

Ahhoz, hogy egy ágyu összeállitás alá kerüljön, elsősorban az szükséges, hogy minden egyes alkotórésze anyagban és méretben kiálljon már egy vizsgálatot. Vagyis minden egyes alkotórészt előbb külön-külön megvizsgálnak, s ha kifogástalan, átadják a szerelőnek. Így azt mondhatjuk, hogy az ágyut csakis kifogástalan egyes alkotórészekből állitják elő. Külön próbáknak vetik alá az ágyucsövet, hogy a benne föllépő feszitő erőnek teljes biztonsággal ellent tud-e állani, külön kritika alá tartozik az ékgerendázat acélrésze: vajjon teherbirása elegendő-e; a kerekek, amelyen az ágyuszekér fut, és külön a závárzat, amely az ágyunak a mechanizmusá jelenti.

Most azután elkészíthető, összeszerelhető az ágyu. Az ilyen módon elkészitett gép összhangu működésének a vizsgálata történik az előttünk lévő kép ábrázolása szerint. A závárzatot az üresen való nyitás és csukás után töltés esetén vizsgálják meg. Ilyen esetben természetesen vaktöltést, sőt helyesebben kifejezve nem robbanó, el nem süthető vizsgatöltést használnak. Ha a mechanizmus minden egyes része pontosan működik, ha az ágyu alkotórészeinek mindegyikéről bizonyság szolgált, hogy anyagban kifogástalan, az ágyu szállitási engedélyt kap. Az ilyen ágyu kikerül a lőtérre, ahol élestöltés révén vizsgálják meg használhatóságát.

Ritkán történik meg, de már előfordult, hogy a lőtérre szállitott ágyu, mint hasznavehetetlen, vagy szerkezeti hibában szenvedő, de még javitható visszakerül a gyárba, s ott a lőtérről hozott betegségi bizonyitvány alapján meggyógyitják. Az sem ritka eset, hogy a lőtereken katasztrofális baleset történik az ágyuk kipróbálásánál, s ilyenkor az ágyu rendesen elpusztul.

Az ágyuhoz természetesen a lövedék is tartozik. Hogy pedig az ágyu kifogástalan legyen, ahhoz az is kell, hogy a lövedék is kifogástalan legyen. A lövedék kipróbálása, éppen ugy történik, akárcsak az ágyué; már a gyártás elejétől egészen a kész állapotig minden egyes porcikáját pontosan vizsgálják. Rendkivül alapos ez vizsgálat s minden hibát azonnal helyreigazittat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98