Dtum
Login with Facebookk
1917 | Augusztus

Budapesti tornaünnep

A főváros közép- és polgári iskoláinak tanulói, háromezer kis diák és diáklány, pompás tornaünnepet rendezett a mult vasárnap a Ferencvárosi Torna Club pályáján. Ami szép, érdekes és mutatós van tornagyakorlatokban, azt mind bemutatták ezek a gyermekek, erősen rácáfolva arra, hogy a főváros, a kőrengeteg, a gyári füstös levegő városa nem tud egészséges és friss generációt nevelni.

A gyermekek egészségével és edzésével egy városunk sem törődhetik többet, mint Budapest, de akik ezt tudják és akik előtt nem titok ez az egészséges testnevelő program, melyet a főváros iskoláiban célul tűzték ki, azokat is meglepte a háromezer budapesti gyermek tornaünnepélye Fiuk és lányok felvonulásával és együttes szabadgyakorlataival kezdődtek a mutatványok a footballpályán és a közönség, mely e gyepen nagy izgalmakat váltott ki sokszor és a komoly mérkőzések eseményeit élvezhette, ez alkalommal is érdekes, lebilincselő látnivalókat kapott.

A szabadgyakorlatokról szól itt az első képünk és mutatja azt a katonás pontosságot, mellyel ütemre hajladoznak a gyerekek, mintha egyetlen nagy test hatezer karja volna az a sok különálló kis gyermekkar. A felvonulásról két felvételt mutatunk be, külön a fiukat, külön a leányokat, míg egy kedves kép a leányokat táncgyakorlatairól számol be, melyeket zenekísérettel adtak elől. Két fotográfiánk a cserkészeket mutatják be amint felvonulnak és gyakorlataikat végzik, éppen kötélpályát építenek egy elképzelt szakadékon keresztül.

Voltak aztán a tornaünnepen atlétikai versenyek, rendeztek labdarugó mérkőzést, tűzoltó gyakorlatokat, hogy bemutassák a fővárosi iskolák tanulóinak efajta sport képzettségét. A háromezer gyermek sportünnepével szép példát adott a főváros arról, hogy a háborus viszonyok dacára sem feledkezik el az ifjuság testi fejlesztéséről, és ezekben a nehéz időkben is ébren tartja a sportszellemet.

Mint sok mindenben, ebben is Budapest vezet az országban, az ő iskolái járnak elől jó példával arra, hogy testileg edzett, fejlett és friss fiatal nemzedéket neveljenek a ma gyermekeiből, fejlődő ifjuságából. Soha sem volt oly drága az ifjuság, mint ma, amikor százezrek pusztultak el a háboruban és az ifjuságnak kell majd elvégezni a szellemi és testi erejével azt a munkát, mely a béke jöttével ránk szakad.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Szabadgyakorlatok Leányok felvonulása Leányiskolák táncgyakorlatai A tribün közönsége Felvonulnak a cserkészek A cserkészek kötélpályát építenek
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98