Dtum
Login with Facebookk
1917 | Június

Konstantin király lemondása

A görög király lemondása a hét nevezetes külpolitikai eseménye. Mióta Szalonikiban partra tette a most is még álló harcra kényszerült csapatait az entente, nem szünt meg a nála bevált eszközökkel, pénzzel, fondorkodással, erőszakkal, árulók teremtésével nyomni a görög népet és terrorizálni a királyt.

 

Csodálatos bátorsággal és szivóssággal állt ellen Konstantin király, amit a történelem fog még csak igazán méltathatni; nem hajlította bele az igaztalan háboruba semmiféle csábítás, nem félemlítette meg az entente gyalázatos orgyilkosainak tőre sem, midőn még arra is vetemedtek, hogy nyaralóhelyének erdejét is felgyujtották, hogy a lángok közt vesszen el. De az állandó nagy nyomást végre sem birhatta ki, lemondott, nem magáért s nem is a koronájáért, nem országáért, hogy polgárháboruba ne keveredjék a megvesztegetett pártok.

 

Az ententenak kétségkivül sikere ez a játék, de mint már nem egy, ez is kétes sikere, mert amellett, hogy Görögország népét egészben nem hajthatják igába, a háboru javára az esetleg kényszerrel sorozott görög csapatoknak sem lehet befolyásuk, hiszen a hadsereg egy része még nyíltan is ellenáll s elég jellemző magát Németországba vitetett hadosztály példája. De másrészt az entente-ban duló belső torzsalkodásnak is egyik ujabb példája az oroszországi felsülés mellett amennyiben meglepetés volt az olaszok bevonulása Epiruszban s az entente bizonyára igyekezni fog mielőbb Venizeolszt a kormányra juttatni, hogy ez utját állja az olaszok alkalmi terjeszkedésének

 

Lehet, azonban, hogy az entente Görögország hatalmába keritését arra használja föl eszközül, hogy Sarrail hadseregének visszavonulását biztosíthassa a görög szárazföldön át; mert a szaloniki hadsereg helyzetének válságos volta, miután a buvárhajók miatt már élelmezését sem biztosíthatják el nem titkolható.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A volt király lányaival Sándor, az antantbarát Venizelosz által befolyásolt király
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98