Dtum
Login with Facebookk
1918 | Augusztus

Felhivás falusi gazdasszonyainkhoz

Irta: Id. Molnár Lajos 

Abban, azt hiszem, nincs közöttünk véleménykülönbség, hogy a vászon és cérnanemü mostani ára elfogadhatatlan, s ezt a kiadást a népesség zöme semmiképp sem engedheti meg magának anélkül, hogy tönkre ne tegye vagyoni helyzetét. (Hála a milliomos gyárosoknak s még még inkább az árdrágitók s szédelgőknek!)

Pedig pár évig aligha fog jelentkezni ezen a téren némi javulás, mert az árakkal visszamenni mindig lassabban szoktak, mint azokat emelni. Ne is várjuk magyaros csendes lemondással, vagy törökös egykedvü megnyugvással, mig az utolsó ing is lerongyolik rólunk; hanem térjünk vissza elődeink oly szép, házias, ősi foglalkozásához, melyet a tót és oláh nép (s ez szép jellemvonása !), ma is üz, de a magyar, kevés kivétellel, már nagyon elhagyogatott, t. i. a kender és len termelése s házi földolgozása, tehát: áztatása, száritása, törés-tilolása, taposás-kallózása, gerebenezése, fonás s szövéséhez. A guzsalyt, orsót és rokkát, mely elődeinknél nélkülözhetlen házi eszköz volt, régi jogaiba vissza kell helyezni. 

A fonóban ugy, mint a cselédházban vagy konyhában, a rokka álomba ringató pergése mellett, járta a sok tarka mese: Tündér Ilonáról, a Három királyfiuról, kik vándorolni – világot próbálni mentek s kiknek az utra a Nagyságos Királyné Ténsasszony pogácsát sütött – hamuban, – a vasorru bábáról, a hüvelyk Matyiról, az elátkozott Hercegnőről, a hamupipőkéről, a 12 zsiványról, az árva fiuról, a szerecsen királyról, a lidércekről és sok más léha, üres, tartalmatlan s lehetetlen dologról, melynek a gyermekekre meseszerü és sokszor megfélemlitő hatása volt s tán épp ezért feledhetetlenné vált.

Ez most mind félretehető, mert a sok rokkant s hadviselt hősnek lesz elég tárgya a háboru élményeit lefesteni, elbeszélni, regélni, mesélni. A tövében majszolják a gyenge vagy a szemes tengerit s ropogtatják a pattogatottat, mit Szabolcsban Pattinak, de nem Adelinnek – neveznek. Az orsó pedig egyre forog, a rokka pereg s berreg, a fonál nyulik s csak nagy elvétve akad meg az egyhangu zümmögés egy álnok csomó miatt, melyet a fonálból ügyesen ki kell tépni s a jogfolytonosságot ismét helyreállitani. Végre a mécs pislákolása egyetértően kacsint a szemek delejes együttérzése felé; a nagyasszony feláll s „elég volt már mára gyermekek! holnap is nap lesz! menjetek aludni! Jójcakát!” 

Igy ment ez még az én gyermekkoromban, 70-80 évvel ezelőtt s óhajtanám, ha most is igy menne. Mikor ezelőtt 40-50 évvel egy Szatmáry Király Pálné Zsolcán 22 lánycselédjével fonatott-szövetett s müveltette az óriási zöldséges kertet s látta el a miskolci piacot szemenszedett zöldségfélével! Mikor Erdélyben egy gróf Kun Istvánné 8 lánycselédjével szövette a szebbnél-szebb szőnyegeket, aminek hasonmását láttam ezelőtt 6 évvel Felső-Szőcsön, Szolnok-Dobokában egy özvegy jegyzőnénél! Mind részt vévén maga is a munkában, sőt elüljárván abban! 

A durva kenderfonálból lesz a durva zsák s ponyva, a vékonyabból a finomabb. Ma mind a két cikk megfizethetetlen. A sok kisebb nagyobb zacskó, tarisznya, ágyi s egyéb lepedő, konyha és sütőkendő, por- és pohártörlő, – aztán jön a durvább, majd a finomabb fehérnemü, virág-, kender- vagy lenfonálból, – törülközök, asztalkendők s teritők, dunna- s párnahajak: mentül finomabb, annál tetszetősebb.

A piros-kék szegélyezések, cafrangok s csomózások most el is maradhatnak, mert cifraságra most nincs idő, amely nagyon drága, mint a munka is. Aztán senki se restelje a házi cérna használását; nemesi oklevele van annak most s érdemrenddel vetekedik. Mert ezt bátorsággal, vitézséggel meg lehet szerezni, de azt halálmegvetéssel sem. Szükség esetén meg is lehet festeni. 

Akinek maghiányában vagy egyéb okból nincs módjában még az idén megkezdeni a len- és kendertermelést, az szedje össze virágjában a csalánt, ha t. i. még gyenge korában el nem kaparintják előle a kacsáknak s malacoknak s aztán áztassa, kezelje ugy, mint a kendert: még ennél is finomabb rostot kap, ugy szólván – ingyen. A középkorban hazánkban minden finomabb vászonféle csalánszövetből volt. „Gyolcs a gatyám, patyolat az ingem.” 

Hanem tenni, cselekedni kell, mert a sült galamb senkinek sem repült még a szájába, ha még ugy eltátotta is! Ölbetett kezekkel imádkozni vagy bóbiskolni lehet, de megélni ma nem! Akinek pedig felesleg kendere, lenje, fonala, gombolyagja van, ugyancsak szép pénzt láthat belőle, és sem maga, sem családtagjai, különösen az „Eladók” nem szenvednek belőle szükséget. Mibe kerül most egy kelengye? Tessék az ezreseket elővenni tizével, ha vannak! S ha nincs? No hát akkor a kiházasitást holta napjáig nyögheti a szegény családanya! 

Hanem mikor majd a nagygyárosok látják, hogy ez a háziipar velük érzékeny versenyre kél, ők is le fognak szállni a 4-500%-os haszonról 40-50-re. Sőt még a cipőféle árára is csökkentő befolyással lesz a háziipar vászna, mert terjedni fog az elképzelhetetlen drága bőrnemü pótlásaként a vászoncipő, különösen ha vizhatlanná teszik ; ami ismét lassan-lassan a bőr árának csökkenését fogja maga után vonni. 

Még egyet! A rongyos ruha mindig megvetés tárgya volt s legtöbb esetben méltán, de a foltos csak gőgös, elkapatott embereknél; s hogy a magyarnak abban is helyes érzéke volt, bizonyitja az a – más nyelvben aligha előforduló közmondás, hogy: „folttal tart a ruha”. A mostani viszonyok között ruháján ne szégyelje senki a foltot, mert ez most nem folt, amely piszkol, hanem „Folt, amely tisztít.” 
Tisztelet a tapintatos foltnak!
Tapintatosnak nevezem azt akkor, ha – amennyire körülményeink engedik – fehér kelmére nem teszünk fekete vagy más kirivó foltot, zöldre sárgát, feketére vöröset. De „folttal tart a ruha!”. Ezt kövesse minden okosan takarékos gazda és gazdasszony, s ezt a mostani időben divatba kellene hozni. Mennyi rongyszámba menő diribdarab kelme találna kellő takarékos fölhasználásra! 

Igaz: most a rokka is 100 K-ba kerülhet; de szövetkezve, sokat rendelve egyszerre, tán mégis jóval olcsóbban lehetne azt beszerezni, – vagy ha nem: egyszerüen az orsós guzsalynál maradni mindaddig, mig a rokka be nem látja, hogy ily magas ár mellett elő nem veszik a muzeumból, hova azt a fennhéjázó s nyegle kor eltette. 

Bizony, bizony mondom: sok mindenben jó lesz visszatérni a régi jó patriarchális szokásokhoz s a takarékossághoz.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Régi magyarországi malmok: Magyar kendertörő malom (Tibold Dorán, Borsodmegye) A háború alatt újra előkerültek a házi szövőkeretek
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98