Dtum
Login with Facebookk
1918 | Július

A hónap rövidhíreiből

Nyolcvanmilliós ipari hitel

Értesülésünk szerint a kamarai titkároknak Szterényi kereskedelmi miniszter elnöklésével tartott minapi ülésén a miniszter bejelentette, hogy az állam a Pénzintézeti Központ utján 80 millió koronát fog a háboruból hazatérő kiskereskedők és kisiparosok részére kölcsön gyanánt folyósitani. A folyósitás az összes belföldi pénzintézetek bevonásával történik.

A kamarák, a közigazgatási és az iparhatóságok megbizottjaiból külön bizottság fog alakulni, amely azonban csak 5000 koronáig menő kölcsönt folyósithat, amit különös méltánylást érdemlő esetekben 10.000 koronáig lehet fölemelni.

A kereskedelmi miniszter ezenkivül ujból életbelépteti az állami kisipari segitőakciót az iparfejlesztési törvény értelmében. Ezt az ő kisipari akcióját annak idején és azóta is turdvalevően több alkalommal erős és jogos kritikában részesitették. 


Akció a gazdasági vasutakért

A Gazdaszövetség a mezőgazdasági vasutak létesitése érdekében felterjesztést intézett a miniszterelnökhöz, a földmivelésügyi miniszterhez, az országgyülés mindkét házához és a felterjesztést megküldte valamennyi törvényhatóságnak is.

A felterjesztés hangsulyozza, hogy több ezer kilométer vasuti sin, számtalan vasuti kocsi, kismotor szabadul fel a keleti fronton. Arra kellene törekedni, hogy az anyagok egy szerves beruházási programm végrehajtásához szolgáljanak eszközül.

Sürgősen szükséges kidolgoztatni a vasutakban és közutakban szegény vidékek, igy a tanyás rendszerben felépült Alföld részére egy tervezetet, amely a hadseregtől felszabadult mezei vasuti anyagok felhasználásával biztositaná a határ további részeinek az anyaközségekkel, ezeknek ismét egymással és a legközelebbi vasutállomással, végül a nagyobb városi piacokkal való összeköttetést. 


Hat uj gyár Kolozsvárott

Kolozsvárról jelentik, hogy a város három uj gyárnak: a Farkas vegyészeti gyárnak, a Sámson-féle bőrgyárnak és a Szattler faárugyárnak megadta a kért területeket. Másik három gyártelep részére, nevezetesen a Hosszu-féle mükőgyár, a Bach butorgyár és az Erdélyi szövőgyár épitkezésének céljaira csak elsőbbséget biztositott a kért telkekre. 

Lánczy Leó v. belső titkos tanácsosnak, a Pesti magyar kereskedelmi bank elnöke vezérigazgatójának 50 éves közgazdasági tevékenysége és a közjótékonyság terén tanusitott kiváló áldozatkészségének elismeréséül, a király az I. osztályu vaskorona rendet dijmentesen adományozta. Ujabb méltánylása ez a kitüntetés annak a fáradhatatlan munkásságnak, amelyet Lánczy Leó mint a Kereskedelmi bank vezére, a budapesti kereskedelmi és iparkamara elnöke és számos más közgazdasági intézmény vezetője hosszu évtizedeken keresztül a legválságosabb időkben is kifejtett. 


Szabad a lombtakarmány gyüjtése

A földmivelésügyi miniszter rendeletet intézett a törvényhatóságokhoz, amelyben megengedi, hogy a takarmányhiány pótlására a kincstári erdők alkalmas részeiben a szegényebb sorsu lakosok dijtalanul gyüjthessenek lombtakarmányt. Megengedte azonkivül az erdei legeltetés és fühasználat szabályszerü áron való gyakorlását. A rendelet csak ott és csak arra az időre érvényes, ahol és ameddig a szárazság és annak következményei az igénybevételt szükségessé teszik. 


Uj német dunai hatóstársaság

A német ZEG hajóinak átvételével egy millió márka alaptőkéjü hajóstársaság alakult főleg az aldunai forgalom céljaira. Ez az alapitás egész Délnémetországban nagy feltünést kelt, mert azt a bajor Lloyd versenytársának tekintik. Az uj társaság alapitási tervét Frisch dr. vetette föl, aki eddig a belügyminisztériumban a ZEG vezetője volt.

Valószinünek tartják, hogy része van az alapitásban a német Levante hajóstársaságnak is, melynek szolgálatába Frisch dr. időközben átlépett. Arról van szó, hogy a társaság átvegye a ZEG mindazon hajózási berendezéseit, melyeket a birodalom a háboru alatt több millió költséggel rendezett be. A délnémetek az uj társaságban az egész délnémet Duna-politika veszedelmét látják s ez ellen a bajor államkormány megfelelő intézkedését tartják szükségesnek. 


Az osztrák cukorgyártás krizise

A cukoripari egyesület közgyülésén a bécsi központi egyesület vezértitkára szólott a szénellátás nehézségeiről a cukoripar szempontjából. A szükséges 828.000 tonnából a közmunkaügyi minisztérium csak 475.000 tonnát engedélyezett és ez is csak papiron van meg. Ha a minisztérium gondoskodik is ennek a szállitásáról, még akkor is csak nagyon kis részét lehet a termésnek feldolgozni. Nagyon csekély a remény arra, hogy lehet-e egyáltalában a most következő idényben cukrot előállitani.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Iparosmunka A budapesti vas- és fémipari kiállításon kötél-pályák és mezei vasutak alkatrészei
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az UTE németországi football túrája Az UTE németországi football túrája
UTE-SC Brandenburg 3:1 (2:0) Magdeburgból egész éjjel tartó utazás...
Az ivóviz kérdése a harcztereken Az ivóviz kérdése a harcztereken
A choleráról és a tiphusról egészen biztosan tudjuk, hogy e...
A Beszkárt nem akarja elfogadni az ötpengős bankjegyeket A Beszkárt nem akarja elfogadni az ötpengős bankjegyeket
A villamoskocsikon elhelyezett vörös vészplakátok nagy riadalmat...
A nemzetiségi pár és a szocziálisták A nemzetiségi pár és a szocziálisták
Az aradi „Tribuna” vezérczikket ír a nemzetiségi pártnak...
Az élet meghosszabitása Az élet meghosszabitása
A modern orvostudomány ismételten foglalkozott már azzal a...
Állami kedvezmények részvénytársaságoknak Állami kedvezmények részvénytársaságoknak
A Kugler Henrik utóda Gerbeaud rt.-ra a Fiumei kakaó- és...
Nem szerelhettek le a katonák Nem szerelhettek le a katonák
Magyarországon a hároméves szolgálatot teljesített katonákat október...
Új mikrométer Új mikrométer
Meissner A. freibergi czég egy uj mikrométert hozott piaczra, mely...
A megszökött képviselő A megszökött képviselő
Korodi Lutz Lajos szász képviselő, a ki az izgatása miatt rámért egy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98