Dtum
Login with Facebookk
1918 | Június

Megalakult az „Égisz”

Esztendők óta divatos jelszava volt különböző társadalmi mozgalmaknak az idegenforgalom emelésére irányuló akció. De e hangzatos jelszavak varázsa nem tartott sokáig, a szalmalángu lelkesedés lelohadt s az idegenforgalom emelését, fokozását, megtört annak az iniciáló erőnek hiányában, amely az ilyen nagyszabásu vállalkozásnak sikerét rejti magában.

Ez az iniciáló erő hatalmasan bontakozik ki abból az alakulásból, amelynek alapját a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság vetette meg, amikor életre hivta az Égisz egyesitett Gyógyfürdők Ingatlan és Szálló Részvénytársaságot. 

Esztendőknek körültekintő munkája ássa meg ennek az alakulásnak széles medrét, amelynek horizontján felcsillan nemcsak az üzleti vállalkozásnak biztató reménysége, de az is, hogy Magyarországon az idegenforgalom nem lesz többé kiszolgáltatva, a bizonytalan tervezgetésnek, kisérletezések meddő munkájának, hanem egy koncipiáló erőnek céltudatos, eredményes tevékenysége lesz. 

Budapest környéke, a Balaton, a Tátra, a főváros hegyvidéke bekapcsolódik majd a nemzetközi forgalomba, amelynek közgazdasági jelentőségét azok a nagy tömegek adják meg, amelyeket az Égisz vezetése alatt álló Idegenforgalmi és Utazási Vállalat indit el Magyarország felé, másfelől pedig az a bizonyosság, hogy a Balaton, a Tátra, Budapest minden kényelemmel felszerelt szállói, szanatóriumai, a budai hegyvidék, a tervezett kertvárosok itt fogják a magyar publikumot s nem engedik ki majd olyan tömegekben külföldre, mint eddig. 

Az „Égisz” alakulásáról a következő értesités számol be:
Az Égisz Egyesitett Gyógyfürdők, Ingatlan- és Szálló-Részvénytársaság megtartotta alakuló közgyülését, melyet a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság 30,000.000 korona teljesen befizetett alaptőkével alapitott. Az uj részvénytársaság célja mindazon vállalatoknak egyesitése és egységes irányitása, melyeket a Magyar Bank idegenforgalmi akciója részére már megszerzett és jövőben megszerezni fog.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98