Dtum
Login with Facebookk
1918 | Június

Az X-sugár

A tudomány szellemessége volt Röntgen tanár fölfedezésével szemben, mikor az általa fölfedezett hatalmas erejű átvilágító sugarakat az ismeretlenséget jelentő X. betüvel jelölte meg. Az X-sugár voltaképpen nem egyéb, mint olyan fényerejű sugár, amely nem áll meg az eléje tett akadálynál, hanem áthatol a földi anyagok legtöbbjén.

Röntgen tanár érdeme, hogy megtalálta azt a fényforrást, amelynek utjában sem a fa, sem az emberi test, sem más ilyen anyag nem képes akadályul megállani, s az ő fénysugarai áthatolnak, hogy megvilágítsák az akadály mögötti dolgokat is. Ő légritkitott üvegcsövekben elektromos kisüléseket idézett elő, azzal érte el, hogy a sugarak, anélkül, hogy láthatók lettek volna a sötét helyiségben, a szilárd testek mögött teljes árnyképpel jelentek meg, s ezeket az árnyképeket le is fényképezte.

A modern orvosi tudomány legnagyobbszerű eszköze a Röntgen-fényképezés, főleg a sebészet terén, amelynek óriási fontosságát a most duló világháboru bizonyította be. A megsebesült katonákat még a táborban röntgenezik meg, megállapítják, hogy van-e a lőtt sebben golyó, hol van csontszilánk, milyen testrészeket sértett meg a golyó, s ha van sérülés, az milyen természetű és mit kell első sorban tenni.

Az itt látható kép egy hajón lévő Röntgen-kamara képe, természetesen ki van világítva a helyiség, hogy a fénykép elkészíthető legyen. A Röntgen-fölvételnél a kamra sötét. A beteget lefektetik, s a fényképező készüléket karos állvánnyal közvetlenül arra a helyre vezetik, ahol az X-sugaraknak meg kell világítaniok a lefényképezendő testrészt.

Az elsötétített szobában azután az orvos megindítja az áramot, a fénysugár áthatol a testen, s a megvilágított belsőrész árnyképe rárögzítődik a fényérzékeny lemezre. A lemezt azután éppen ugy kezelik, mint a közönséges fényképlemezt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Schulze-Schulze báró a Röntgen-apparátus föltalálója Röntgen kép Röntgen laboratóriuma Röntgen-laboratórium egy hadihajón.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98