Dtum
Login with Facebookk
1919 | Április

Kosztolányi Dezső - A huszonhétéves költő

Ady Endréről, a régiről, a huszonhétévesről írok, kit húszéves koromban ismertem.

Különösen, hogy most, mikor emlékeznem kell, csak ez jut eszembe. Ha valaki meghal, akkor a róla való emlékképek nem szaporodnak de egyre kevesebbek lesznek. Az agyvelő az emlék-gerjesztő személy távollétében idegesen védekezik a feledés ellen és sebtében megrögzít egy-egy képet, egy-egy helyzetet a többiek rovására, melyeket aztán kiselejtez.

 

Innen van, hogy a halottak lelkünkben lévő képei merevek, mint a fotográfiák, ellentétben az élők képeivel, melyek sohase készek és napról-napra változnak. Valójában tehát az ellenkező történik, mint a közhit tartja. Az élők képei elmosódottak, de tágak, mindent magukba foglalók, a halottakéi pedig élesek, határozottak, de pusztán néhány jellemző esetre vonatkoznak, melyet az emlékező a vérmérséklete, a szeszélye szerint többnyire önkényesen határoz meg.

Így látom én is a huszonhétéves költőt, mindörökre. Mire emlékezem? Vészi József és Kabos Ede lapjánál, a délután megjelenő Budapesti Naplónál reggelenként morcosan, idegesen leül egy íróasztalhoz, egy korsó sört hozat a szolgával és glédába állítja maga elé a cigaretták rendjét. Megjelenésében van valami varázsos és rábeszélő. Nem túlzott gonddal, de csinosan öltözködik és sohase borotválatlan.

 

Barna zsakettje karcsúan simul testére, sűrű haját - eltakarva vele boltozatos koponyáját - rácsapja homlokára, melyet bevilágít dióbarna szemének tüze. Ismeretlenül is fölkelti a figyelmet. Ő a "költő", az "új költő". Szenvedélyek áradnak belőle, melyek rokonszenvessé teszik mindenki szemében. A kézfogás, mely másoknál afféle henye társadalmi szokás, nála szertartás, mohón, kétségbeesetten nyúl a feléje nyújtott kézhez, mind a két kezével egyszerre, szinte reárogy. Perzselő melegséget tudott magából árasztani, egy-egy pillanatig.

 

Mert ez a bűvölet azonnal eltűnt, mihelyt valaki (akárki) igazán a közelébe igyekezett férkőzni. Akkor visszavonult, elrejtőzködött, üvegfallal vette magát körül. Mindig éreztem végtelen egyedüliségét. Esténként néhányszor vacsoráztam vele az Andrássy úti "Három holló" vendéglőben, egy spanyolfallal elkerített asztalnál, mely hamarosan irodalmi központtá vált. Rendesen korahajnalig tartottak ezek a vacsorák.

 

A vendéglőbe, mely ma a régi, boldog budapesti életet idézi, káposztalevesre és forralt borra szoktak bevetődni az éji munkások, kis színészek, sálas, sötét és sápadt alakok, s - szomorú munkájuk végeztével - a kóbor leányok. Itt írta a szemünk láttára a "Beszélgetés egy szegfűvel" című versét hajnal felé, a szivarhamus és boros abroszon, s a költemény, mely percek alatt született meg, a bonyolult és megmunkált versformájával annyira készen szakadt ki belőle, hogy később se változtatott rajta egyetlen hangot sem.


Ezeken a kézzelfogható emlékeken kívül van egy érzés-emlékem is, mely a maga elvontságában nem kevésbé éles és határozott. Ismeretségünk első másodpercétől láttam, hogy bámulatosan öntudatos és biztos. Ekkor még kevesen figyeltek a nevére. Ő azonban teljes tudatában volt a jelentőségének és a súlyának, érezte, hogy minden szava, nyilatkozata, betűje pontos és sohase mutatkozott se kétkedőnek, se bizonytalannak.

 

Kéziratait (melyeket mindig vékony, finom selyempapírra, ceruzával írt) s autogramjait királyi mozdulattal osztogatta rajongóinak. Némelyik író a művész örömével állapítja meg, hogy ezzel a munkájával meg van elégedve, amazzal pedig nincs. Ady Endre ritkán nyilatkozott a verseiről, mert tartott attól, hogy szépléleknek látszik.

 

Gyűlölt és megvetett minden "esztétát". Többet követelt az emberektől, mint az írók, kik egyes könyvük elismerését sürgetik, azt akarta, hogy higgyenek benne, teljesen és egészen, abban, amit megírt és abban is, amit elhallgatott, vagy csak megírandó volt, az egyéniségében és a küldetésében. Küldetésének ismerte a szereplését. Az, hogy tollat fogott "praedestinatio", eleve elrendeltetés volt. Később, évek múlva, legenda keletkezett a személye körül, de ő már ekkor ebben a teremtő legendában élt. Öntudata kemény volt, mint a gyémánt.

Nekem több ízben említette, hogy az úgynevezett "művészet"-tel keveset törődik, s a versei élet-megnyilatkozások, melyeknek értékét a bennük foglalt élet határozza meg, az életet pedig ezerszer többre becsüli minden tintás és papíros művészetnél. Akkoriban nem értettem meg.

 

Ma már tudom, hogy ez a viselkedése csak védekezés hatalmasan lüktető írói ösztönével és nábobi becsvágyával szemben, melynek mindent alárendelt, még az életét is, s a világszemlélete sokkal inkább, mint bármely más íróknál, művészetközponti. Az író néha áldozatot hoz az életnek. Ő mindent a művészetének áldozott. Párizsba bujdosott, sohase mutatkozott szívesen emberek előtt, nagy társaságban.

 

A halhatatlanságra készülőnek önsanyargató erkölcsi életét élte. Melegségét, lázát, kedélyét a verseinek tartogatta. Az "Élet", melyet verseiben annyiszor szólogatott, valami álmodott tökéletesebb és egészebb, összefogottabb, tehát költőibb élet volt, s az igazi elől, mely a sárba húz, ösztönösen elzárkózott. Igen, ő a született alkotó, ki mielőtt írni kezdett volna, meghalt, megszűnt az élet számára, hogy függetlenül, tárgyilagosan és bátran láthasson. Ez az igazság.


Épp ezért fájónak és sértőnek találom, hogy a mai kor, mely épp annyira politikai, mint az, amelyben indult, szereti bizonyos sallangokkal körülvenni nagy alakját, holott ő a pályája kezdetén az akkor jelentkező írókkal és költőkkel együtt legszenvedélyesebben azok ellen küzdött, akik az irodalmat politikával mérgezik meg és hazafias (tehát gyakorlatian hasznos) szempontok szerint ítélnek meg egy-egy művészi terméket. Mindegy, hogy ez a politika fekete vagy fehér, az irodalomnak egyaránt ártalmas. Vallom, hogy jelentőséget csak a művészet mércéjén lehet megállapítani.

 

Érdeme nem az, hogy "megérzett" valamit előre, de az, hogy érzett és hiánytalanul tudta kifejezni. A költő nem időjós. Petőfi például egyik versében megjósolja a harctéri halálát, a másikban pedig azt, hogy aggkorában hal el és unokák állnak akácos sírjánál. Ma természetesen csak az előbbit emlegetik, az utóbbiról hallgatnak. Ady egy helyütt arról álmodik, hogy Párizsban hunyja le a szemét, másutt, hogy "breton parton sújt majd az álom", ismét másutt, hogy "csúf Budapest lesz a ravatala". Mind a három vers igaz. Mert az érzés igazsága van mögötte.

 

De a költeményekben az avatatlanok - bizonyos újságírói romantika hatása alatt - még mindig előszeretettel keresik a valóság elemeit, a jóslatok beteljesülését és mikor egy-egy rokon kijelentésre bukkannak, úgy megörülnek neki, mint a gyermek, aki a verséből kihallja a "cukor" és "csokoládé" szókat. A költő önmagáért az alkotás emberfölötti öröméért alkot.

 

Áll, mint magyar és újító is, csakhogy mikor írt minden fajisága, újravágyása puszta anyag lett a számára és a művészi megfogalmazása által vált értékké. Tiltakozom tehát az ellen, hogy a politikusok az apró-cseprő emberi ügyeknek ezek a kishivatalnokai ártsák be magukat a művészet dolgába. Ady Endre értéke nem változik, a politika ellenben minden pillanatban más és más lehet.

Egy tisztulatlan és művészetet felejtő korban ezzel a megjegyzéssel is tartozom emlékének.

 

Kosztolányi Dezső

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A szovjetkormány megfizetett tanuk vallomásai is hamis okmányok alapján tartóztatta le a német mérnököket A szovjetkormány megfizetett tanuk vallomásai is hamis okmányok...
„Berliner Tageblatt” moszkvai jelentése szerint Csicserin...
Mi lesz veled, áruház? Mi lesz veled, áruház?
A háborús anyag- és árugazdálkodás kihatásait talán legjobban az...
Elegáns kalapmodellek tavaszra és nyár elejére Elegáns kalapmodellek tavaszra és nyár elejére
A legfeltünöbb s legjellemzőbb az idei kalapdivatnál az, hogy a...
Apróságok Apróságok
A legutolsó divat szerint készült vizi toalettek ugyancsak...
A nagy pör esküdtjei A nagy pör esküdtjei
A szegedi Haverda-pör országszerte nagy érdeklődést keltett. A...
32 induló… 16 néző a RAC vívóversenyén 32 induló… 16 néző a RAC vívóversenyén
A RAC főkapitányságon lévő vívótermében rendezte meg kizárásos első...
A trónörökös a német hadgyakorlatokon A trónörökös a német hadgyakorlatokon
Ferencz Ferdinánd trónörökös, mint Bécsből jelentik, részt fog venni...
A legfelső tanács befejezte munkáját A legfelső tanács befejezte munkáját
A legfelsőbb tanács a délutáni ülésen, amely esti negyedkilenc órakor...
Széchenyi Pál gróf repülőgépről virágesőt zúditott Titkos Ilona villájára Széchenyi Pál gróf repülőgépről virágesőt zúditott Titkos Ilona...
Titkos Ilona művésznő Szent Domonkos-utcai lakásán előkelő társaság...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98