Dtum
Login with Facebookk
1919 | Május

Ady kézirata

A Nyugat e második Ady-számában Adynak egy kéziratmásolatát találja az olvasó. A "Verses Könyvem előtt" versének facsimilejét. Nemcsak Ady kézírása miatt érdekes ez a másolat, hanem a változatok miatt is, melyeket az első strófában vehet észre az olvasó.

 

A forgalomban levő kötetekben hiányzik a második sorból az "és" ("kaput és falat"), a harmadik sorból pedig az "íme" szó ("megkérdem íme tőletek"). Nehéz megmagyarázni ezeket a változatokat. Az "íme" javítja ugyan a sor jambusát, de az "és" már nem emeli a sor jóhangzását; Ady el is hagyta őket később, s a végleges forma határozottan készebb, csengőbb, szebb.

 

Ezek a kis szócskák is azonban érdekes fényt vetnek Ady munkamódjára. Nem volt ő az a hirtelen lendületű költő, ki mindig lávamód öntötte magából a verseket. Egy-egy ritmust, sort, néhány hangzenét sokszor hetekig, hónapokig hordott magában, míg ércbe öntötte, de még azután is jó darabig vésett, kalapált, fúrt-faragott rajta. Pontos ítélőképességét sokan ismerik, az öntudat, mely minden igazi művészi alkotáson áttüzel, Ady leglázasabb verseiben is tiszta fénnyel lobog.

 

Földi Mihály

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98