Dtum
Login with Facebookk
1919 | Március

Cseh, román és szláv ellenségeink

A multban is ugy volt, de most a multnál fokozottabb mértékben került Páris a világ középpontjába. Amióta a világháboru kockája eldőlt, a győzők a legyőzöttek sorsára vonatkozó értesüléseknek 95 százaléka párisi fémjelzéssel kerül forgalomba. A közönség pedig hisz és izgul; kedvét veszti vagy felvidul aszerint, amint az ország sorsára rossz vagy jó hiradást olvas ki a lapokból.

 

Hisz, mert a hír Párisból érkezett és Páris a békekonferencia színhelye. A közönség készpénznek vesz mindent, amit egyes politikusok vagy diplomaták hangulatkeltés céljából helyeznek el a lapok hasábjain. Pedig ezek a hírek nem a konferencia adatait közlik. A kacsákat olyanok röpítik fel, akik maguk sem tudják, hogy milyen fázisba jutottak a tárgyalások. Az is érthető, hogy Magyarországra kedvezőtlen hiradások jelennek meg nagy többségben. Ellenségeink künn tartózkodnak Párisban s közvetlen közelből könnyen találják meg a módot arra, hogy a sajtó utján hangulatot teremtsenek. Ténynek írják meg azt, amit elérni szeretnének valójában pedig éppen olyan keveset tudnak, mint azok a távoli olvasók, akiket hiradásaikkal befolyásolnak. De hiszen egyebet nem is akarnak. A céljuk a befolyásolás és hangulatkeltés.


Azt a szerepet, amit a hiradás terén Páris a háboru befejezése után játszik, a háboru folyamán Luganó töltötte be. Három éven keresztül ezer és ezer alakban olvastuk: „Luganóból jelentik.” Ezek a jelenségek utóbb már csak mosolyt csaltak az olvasók ajkára s a leghiszékenyebb hivők sem hittek nekik. Egyébiránt nem is kell Luganóra visszaemlékezni. Minden gondolkozó olvasó nagyon jól tudja, hogy a hivatalos harctéri jelentések sem voltak teljesen megbizhatók. De az élelmes olvasó az idő folyamán a sorok közti olvasásban oly nagy gyakorlatra tett szert, hogy rendszerint kitalálta a meg nem írt igazságot.


A háboru elmult. A központi hatalmak elvesztették a hadjáratot. A lelki depressziót fokozta még az a körülmény is, hogy a gazdasági élet korántsem lendült fel a háboru után, mint remélték, hanem egyre nyomasztóbbá vált. Hozzájárult öt esztendő idegfeszültsége is. Mindez együttvéve érthetővé teszi, hogy az olvasóközönség nagyon érzékeny és nagyon ingerlékeny. Pedig a békekonferencia tárgyalásaira vonatkozó hiradások ma sem megbízhatóbbak, mint voltak annak idején a Luganóból felreptetett kacsák.

 

A tény az, hogy Európa jövendő térképét eddig még nem rajzolták meg véglegesen. Ami különböző hiresztelések alakjában megjelenik, az mind csak porhintés és hangulatkeltés. Nincs végleges döntés. Magyarország sorsa majd csak ezután dől el és abba Magyarországnak is van beleszólása.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Aki kapja, marja Propaganda plakátok 1919 márciusából
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98