Dtum
Login with Facebookk
1920 | Augusztus

Raffaelo Sanzio

(1483-1520.)

Négyszáz éve, hogy Rafael meghalt és több, mint négyszáz éve tart a Rafael-vita. Minden idők legnagyobb festője - zengi híveinek kórusa. Ügyes kompilátor és elkényeztetett szerencsefi - harsogják a túlsó oldalról. Ez a disputa az ő istensége fölött már életében felviharzott. A pápák kegyeire féltékeny irigyei Michelangelot szerették volna kijátszani, aki maga sem becsülte túl nagyra fiatal riválisát.

 

Ő, az emberfelettivé nőtt mesterember, aki félelmetes szellemi és testi energiáinak végső megfeszítésével teremtett, nem tudta magasra értékelni a könnyedén alkotó és a tanítványok meg segítők egész serege felett rendelkező művészdiktátort. Sebastiano del Piombo is, a tehetséges és önérzetes mesterek méltatlankodásával konkurált Rafael mindenkit háttérbe szorító nagyüzemével.

 

A zseniális és finom Francesco Francia ellenben versben ünnepli az akkor alig huszonöt éves urbinoit, mint a festők jövendő egyedül uralkodó fejedelmét. Bramante, a reneszánsz fénykorának legnagyobb architektusa, Rafaelt mindenki fölé helyezte. És még a Michelangelo-párti Vasari is, valósággal extázisban írt róla: "Ő volt az, aki a kivitelt, a színt és a kigondolást egyesítette és a tökéletesség oly fokára emelte, amelynek elérhetését alig volt szabad még csak remélni is és nincsen olyan elme, mely lehetőnek tartaná, hogy őt valaha is túlszárnyalhassa".

Az azóta lefolyt négy század minden művészeti áramlata, hite és programja Rafael igenlését, vagy tagadását tartja műtörténelmi orientálódásának egyik első sorban elintézendő kérdésének. Minden, ami áhítozás, vagy vívódás volt egyéni megnyilatkozások, egyéni, személyes és közvetlen kifejezésmódok után, akár a barokk patetikus lendülete, akár a rokokó szeszélyes szellemessége, a spanyolok exaltált naturalizmusa és a franciák rafinált impresszionizmusa egyaránt hideg idegenséggel nézett fel Rafael kép-architektúráira.

 

Viszont minden, aminek az antik és a reneszánsz fénykor stílustisztasága, az egyéni jegyeket elmosó formaszépségek voltak az ideáljai, az ő kompozícióit tartotta a festészet elérhetetlen csúcspontjainak. Velasqueznek nem tetszett. Ingres imádta. A gótikus bensőséget, az élmény és az előadás őszinteségét visszakövetelő Ruskin Rafaelt üresnek és mesterkéltnek találja.

 

A hellén harmónia és monumentalitás kései és északi örököse: Goethe számára Rafael maga a természet. Amikor Iphigeniája tervével agyában járja Itáliát, gondolatban Rafael egészséges és büszke szent szüzeinek akarja felolvasni a készülő verssorokat, hogy egyetlen olyan mondatot se adjon hősnője ajkaira, amit azok el nem mondhatnának.

Az ellentétes értékelések e százados vitájának tulajdonképpen csak a tengelye Rafael, ő körülötte forog, de a hajtóereje nem az ő problematikussága, hanem egy örök ellentmondás. Ezt az ellentmondást különböző korok és különböző szempontok az antik és a gót, a pogány és a keresztény, a klasszikus és a romantikus, a reprezentatív és az intim, az akadémia és a naturalizmus, az expresszionizmus, az intellektuális és a szenzuális művészet szembenállásának tüntették fel, ahol azonban az egyik oldalon mindig kikristályosodott formák harmóniáinak variációiról van szó, a másik oldalon pedig személyes élmények szenzációinak megrögzítéséről.

 

És amíg a vita ezek között folyik, addig örök és eldönthetetlen. Ősi és reménytelen meddősége mégis feljegyzésre érdemes belátásokhoz segíthet bennünket. Beláthatjuk végre, hogy nem lehet művészeket aszerint értékelni, hogy az általunk fogalmilag jól-rosszul körülírt irányzatok vagy osztályok közül, melyikbe tartoznak. A valahovatartozás nem jelenthet sem esztétikai értéket, sem értéktelenséget, legfeljebb tudományos érdekességet.

 

És beláthatjuk azt is, hogy milyen nevetséges az a tudákos állítás, amely Rafaelt laposnak és könnyen érthetőnek minősíti. Olyan nagyon szimpla képekről nem szokás évszázadokon át vitatkozni. Akik őt azért dicsőítik, vagy lenézik, mert könnyen érthető, azok csak azt bizonyítják, hogy amennyit ők megértettek belőle, annyit tényleg könnyű megérteni.

 

Ez áll azokra a műértőkre, akik azt hiszik, hogy kimerítették Rafaelt, ha felsorolják, ki mindenkihez járt iskolába és elfelejtik megcsodálni, hogy milyen sok az, amit megtanult és milyen sok az, amit senkitől sem tanulhatott és amire senkit meg nem taníthatott. De áll azokra a jó szándékú professzorokra is, akik képei helyett inkább azok magyarázataiban gyönyörködnek, vagy azokra a gyöngéd lelkekre, kik Drezdában a Sixtusi Madonna előtt az obligát "ah"-okkal adóznak.

Rafael művészete a beteljesedett reneszánsz festészetének végső eredménye, mint a bramantei architektúra az építészeté. És ha egyszerű embereket meg is állítana, minden hírességük nélkül is, madonnáinak méltósága és szelídsége, tekintetük tisztasága, a stanzák freskói és szőnyegkartonjai mellett sok tudós bírálója és lelkes bámulója menne el közömbösen, ha Rafael neve nem állná útjukat.

 

Éppen így a reneszánsz fénykor építészeti emlékei is csak keveseknek mondanak valamit, sokak a műtörténelem idevágó passzusait recitálják el előttünk. Bramante architektúrájának szigorú, majdnem dísztelen, elvont szépsége ugyanaz, amelyből a valódi Rafael kompozíciók nemes ünnepélyessége származik.

 

A reneszánsz művészet végső nagy problémájának megoldását: saját feladatainak saját szellemében, anyagában és technikájában olyan végérvényesen megfelelni, amint az antik építészet és szobrászat a maga feladatainak megfelelt, - ők közelítették meg a legjobban.

 

Az ilyen végső és abszolút megoldások sohasem bírhatnak avval az egyéni varázzsal, amely a keresés, próbálkozás, küszködés munkáit olyan életmelegekké és mélyen rokonszenvesekké teszi. De övék a nagy emberi teljesítmények monumentalitása.

 

Igaz, kijózanítók, mint minden elért cél, azonban annak, aki józanul is tud gyönyörködni, a tiszta szépségek világát tárják fel. A keresők és úttörők kemény tusái a rezonáló lírikust hangolják fel bennünk. A nagy megfejtők eredményei felé mint harmóniákat méretekbe és számokba átültető matematikusok fordulunk.

 

Mert Rafael hullámvonalakkal piramisba, vagy körbe írt madonnakompozícióinak és a képelemek kiegyensúlyozása céljából szinte geometrikusan felparcellázott freskófelületeinek, majesztetikus voltukban is szelíd, mozgalmasságukban is nyugodt harmóniái éppen úgy formamathezisen épülnek, mint a görög oszloprendek, vagy Bach muzsikája.

 

Mathezis ez, ennek teljes szigorúságával, de világossága nélkül, mert törvényei nem axiómákon, hanem érzéseken alapulnak és összefüggéseit nem logikai levezetések, hanem az alkotó művészek intuíciói tárják fel.

 

Mint mathezis tehát nem transzponálható át szépirodalomba és mint érzések és intuíciók terméke nem fagyasztható szilárddá a fogalmak hűtőkamráiban. Állíthatja-e valaki, hogy ilyen, lényegében komplex művészet egyszerű és könnyen érthető?

 

Az athéni iskola, Szent Péter megszabadulása, a Madonna della sedia és a Csodálatos halászat kompozícióinak kiegyensúlyozott térkitöltését, minden mozdulatot kontúrba vetítő vonalvezetését és ennek szélesen hömpölygő ritmikáját, az arányok absztrakt szépségét csak az antik templomok és szobrok harmóniáin és a reneszánsz egész kifejlődésén iskolázott szem tudja megérezni és élvezni.

 

Aki ezen az úton jutott el Rafaelhez, az ugyan nem szegődik istensége papjává, mert látja, hogy ő is csak emberi ideálok és feladatok, bár kiváltságos, de nem hibátlan teljesítője, de nem is igyekszik őt lerántani arról a legmagasabbak közül való magaslatról, amely őt méltán megilleti és amely mindig tájékoztatóul fog szolgálni, akár azért, hogy közeledjünk feléje, akár azért, hogy távolodjunk tőle.

 

Sós aladár

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98