Dtum
Login with Facebookk
1920 | Február

A hónap rövidhíreiből

A hadikölcsön-szelvények beváltása

A pénzügyminiszter hirdetményileg közzéteszi, hogy a VI. hadikölcsön (1917 májusban kibocsájtott 6%-os járadékkölcsön) és a VII. hadikölcsön (1917 novemberben kibocsátott 6%-os járadékkölcsön) február 1-től kezdve esedékes szelvényei beváltásra kerültek ama korlátok között, amelyeket a 10134/1919. sz. pénzügyminiszteri hirdetmény (megjelent a Magyar Kereskedők Lapja 1920 január 4-iki számában) előir.


Az ántánt és az oroszországi kereskedelmi forgalom megkezdése
Páris, február 7. 

A legfelsőbb gazdasági tanács tegnap tartotta meg első ülését, amelyen Anglia, Franciaország, Olaszország, Japán és Belgium képviseltették magukat. Az ülésen a Szovjetoroszországgal való kereskedelmi összeköttetés helyreállitásának kérdéséről volt szó. Mint az ujságok irják, a gazdasági tanács a legközelebbi időben a váltóárfolyam javitásának kérdésével is fog foglalkozni s ecélból külön értekezletet hiv egybe. A gazdasági tanács Középeurópa élelmezésének kérdését is tanácskozás tárgyává teszi. (MTI.) 


Egy érdekes pör a tőzsde fegyelmi birósága előtt

Tegnap délután folytatta a tőzsde fegyelmi birósága dr. Kiss Béla tőzsdetag fegyelmi ügyét, akit tudvalevően azzal vádoltak, hogy a kommunizmus kezdetén a régi világrendszer ellen beszélt. Bár több tanu Kiss Béla mellett vallott, mégis a tőzsde fegyelmi tanácsa feddésre itélte Kiss Bélát. 


A postapénz és kékpénz

Az utóbbi időben ismét javul a postapénz árfolyama. A tizezer koronás bankjegy diszázsiója már eltünt, sőt most ujabban keresik a tizezer koronás bankjegyeket és legutóbbi napokban már 40-60 korona ráfizetés mellett keresték a tizezer koronást. Javult a bécsi kifizetés is. Bécsben az utóbbi napokban igen erősen vált érezhetővé az effektiv pénzhiány és a lanyha irányzat egyik oka főleg ennek tulajdonitható. 

A kormány nem veszi át a Központi Jelzálogbank részvényeit

A Magyar Tőzsde mai száma közli azt a meglepő hirt, hogy a pénzügyi kormány nem veszi át a Központi Jelzálogbank részvénymajoritását a Wiener Bank-Vereintől. Mint ismeretes, még Szende Pál idejében indultak meg ezirányban a tárgyalások és már meg is állapodtak, hogy a Pénzintézeti Központ átvesz a pénzügyi kormány részére 6 millió korona névértékü Központi Jelzálogbank részvényt. Természetes, hogy e refü következtében a Központi Jelzálogbanknál személyi változások várhatók, mert néhány vezető, akik a Wiener Bank-Verein ellen exponálták magukat, most kénytelen lesz elhagyni állását. 


Tőkeemelések

A Chinoin gyógyszer- és vegyészeti termékeke gyára r.-t. – értesülésünk szerint – február 21-ére rendkivüli közgyülést hivott össze alaptőkéjének felemelése ügyében.

A Hazai Bank igazgatósága a jövő héten tartó ülésén elhatározta a társaság alaptőkéjének felemelését.

Alaptőkét emel a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság is.

Tőkét emel a Budapesti Iparbank Rt. és a kormány hozzájárult a Szent István Tápszermüvek Rt. kétmilliós alaptőkéjének 4 millió koronára való felemeléséhez.

Végül az Első Magyar Papiripar Rt. e hó 24-ére rendkivüli közgyülést hivott egybe alaptőkéjének 10 millió koronáról 15 millió koronára leendő felemelése ügyében. 


A cipőgyárosok közgyülése

A Magyar Cipőgyárosok Országos Egyesülete Neugebauer Sándor elnöklete alatt rendes közgyülést tartott, melyen dr. Bacher Pál főtitkár előterjesztette évi jelentését, amelyet a közgyülés tudomásul vett és elhatározta, hogy fölkéri a kereskedelemügyi minisztert, mozditsa elő addig is, mig a hazai bőrgyárak termelése megfelelően megindul, készbőrök külföldről való hozatalát. Végül a választásokat ejtették meg, melynek során Benedict Norbertet elnökké, Neugebauer Sándort társelnökké, Lichtmann Miksát alelnökké megválasztották. 
Mozdonyokat kapunk Németországból

Még Vázsonyi Jenő kormánybiztossága alatt történt, hogy a Máv. Németországban 100 mozdonyt kötött le. Mint a Hétfői Napló jól informált helyről értesül, a 100 mozdonyból 10 már meg is érkezett, 40 pedig uton van. A németek kilátásba helyezték, hogy a hátralévő 50 mozdonyt is, mihelyt elkészülnek, leszállitják.


Szappanban nagy a hiány

Ugy hirlik, hogy a budapesti gyárak a névleg 60% zsirtartalmu szinszappan jelenleg érvényben levő 56 K árát ismét föl akarják emelni, a nyersanyagok drágulására való hivatkozással. Van ugyan valamelyes importált áru is a piacon, de a közönség nemcsak azért nem veszi szivesen, mert alakját nem tudja megszokni, hanem még inkább azért, mert sok megbizhatatlan minőség került forgalomba. Az igazán elsőrendü, dus zsirsavtartalmu külföldi szappant többnyire a kisebb budapesti gyárak vásárolják össze és átdolgozzák silányabb minőségre.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Az alkotmány utján Az alkotmány utján
A történetiró feljegyezte, hogy a magyar tövényhozás mindig...
A kormányválság
A lefolyt hét az új kormány megalakitására irányult kisérletekkel s a...
Az országos tornaverseny Az országos tornaverseny
Az ifjuság vasárnap délután a Hunyady-téren gyülekezett s onnan az...
Húsvéti kalácsok és tanácsok Húsvéti kalácsok és tanácsok
Az ujságolvasó közönség hosszu évtizedek szokása szerint - talán Deák...
Értekezlet a földreform ügyében Értekezlet a földreform ügyében
A Magyar Földhitelintézetnél bizalmas értekezlet volt annak a...
A legtökéletesebb írógép
A Seidel és Naumann-féle írógép golyó-csapágyon és azonnal és...
Női ruha papirosból Női ruha papirosból
A háboru okozta nagy szövethiányon ugy segített a modern technika,...
Ady szobra Ady szobra
Három napilapban olvastam Ady Endre szobráról, amelyet Goga Oktavián...
Interju Gömbös Gyulával Interju Gömbös Gyulával
A politikai érdeklődés középpontjában Gömbös Gyula honvédelmi...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98