Dtum
Login with Facebookk
1920 | Január

A békeszerződés pénzügyi előkészitése

A Pénzintézetek országos egyesülése az osztrák békeszerződés nyomán sorozatos szaktanácskozmányain megvitatta a békeszerződéssel kapcsolatos pénzügyi kérdéseket és ezekben a részletkérdések beható kidolgozása mellett elvi szempontokként a következőket emelte ki: 

I. Az államadósságok megosztására vonatkozólag:
1. Állás foglalandó a hadikölcsönök olyan megosztása ellen, amely a kötvénybirtokosok állampolgársága szerint történik.
2. Állás foglalandó az állami bankjegyadósság olyan megosztása ellen, mely az egyes utódállamok területén forgalomban lévő bankjegymennyiség szerint történik.
3. Állás foglalandó az ellen, hogy az elszakadó területrészek a külföldi állampolgárok birtokában lévő államadóssági kötvények, valamint az összes nem cimletesitett államadósságok terhei alól magukat teljesen kivonják.
4. Pozitiv megoldásképpen követelni kell, hogy az államadósságoknak – különböztetés nélkül – minden kategóriája az elszakadó ás megmaradó területrészek között azoknak a békeszerződés nyomán ujonnan kialakuló pénzügyi teljesitőképessége szerint osztassék fel. 

II. A közös jegybank likvidálására vonatkozólag:
1. Mindaddig, mig a magyar nemzeti jegybank felállitásának pénzügyi és technikai előfeltételei megteremthetők, a közös jegybank likvidációjának megkezdése elhalasztandó.
2. A bankjegyadósságból való részesedés megállapitása végett előirt bankjegylebélyegzési eljárás a volt monarchia egész területén egyidejüleg foganatositandó: az egyes nemzeti államok által eddig eszközölt bankjegylebélyegzések joghatályosoknak ebből e szempontból nem tekinthetők.
3. Megállapitandó az az arány, amely szerint mentesül a megmaradó Ausztria és a megmaradó Magyarország a jegybankkal szemben fennálló azon kötelezettségei alól, amelyeknek megfelelő bankjegyeket az elszakadó területeken bevonnak.
4. A jóvátételi bizottság hatalmaztassék fel arra, hogy a jegybank likvidációjával kapcsolatos kérdésekben önálló hatáskörben esetleg a békeszerződés intézkedéseinek módositásával is rendelkezhessék. 

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98