Dtum
Login with Facebookk
1920 | Január

A békedelegátusok vonata

Hétfőn reggel utra kel a magyar békedelegáció, hogy az antant meghivásának eleget téve, megjelenjék Neuillyben, ahol a párisi békekonferencia megkezdi Magyarországgal a béketárgyalásokat.


Több, mint egy esztendei várakozás után jutunk el ehhez a lépéshez és e várakozás alatt átszenvedtük a bolsevizmus gyilkos rablását, a megszállás kényszerü keserüségeit. Magyarország reneszánszának első köve a békekötés, amely felé ma természetszerüleg mindnyájunk érdeklődése fordul. A kormány a legnagyobb gondossággal állitotta össze a békedelegáció névsorát, amelyben biztató reményként csillog Apponyi Albert gróf neve. A különböző elhárithatatlan körülmények folytán holnap csak egy szükebb bizottság utazik Párisba, hogy ott felvegye a tárgyalásokat.


A delegáció hétfőn reggel nyolc óra 50 perckor indul el a keleti pályaudvarról és este hét óra tájt érkezik Bécsbe. A keleti pályaudvaron a vasárnapi nap folyamán állitották össze azt a különvonatot, amelyen a küldöttség utazik. A történelmi nevezetességü vonat meglehetősen kicsi, mert mindössze nyolc kocsiból és egy mozdonyból áll. A szerelvényben van egy kisebb udvari szalonkocsi Apponyi Albert és szükebb környezete számára, négy Pullmann személyszállitó kocsi a békedelegáció többi tagjai és a kisérő személyzet részére 2 podgyászkocsi a hivatalos csomagok és a személypodgyászok részére, valamint egy étkezőkocsi. A vonaton megfelelő számu kisérő személyzet teljesit szolgálatot és Bécsig elkiséri a vonatot a Máv. üzletvezetőségének kirendelt főtisztviselője is.


Érdekes, hogy több esztendei szünet után az étkező-kocsikat ismét bekapcsolják a forgalomba és az első étkezőkocsit a békedelegáció vonatához csatolják.


A vonat este hét óra körül érkezik Bécsbe, ahonnan még az éjszaka folyamán tovább halad. A szerelvény természetesen egész Neuilly-ig elviszi a békedelegációt és ott várakozni fog mindaddig, mig a szükebb delegáció vissza nem tér Budapestre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bulvár a tragédia előtt. Egy pullman kocsi társalgója A Párizsba induló magyar békedelegáció: Teleki Pál, Bethlen István, Huszár Károly, Apponyi Albert
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98