Dtum
Login with Facebookk
1920 | Június

Sors bona, nihil aliud!

Ma, amikor éppen arról a darab földről kell elhinnünk, hogy nem Magyarország, amelyről a XVII. század azt hitette el velünk, hogy éppen csak az Magyarország; ma, amikor a világ-kevlári útonállók a testből kivágott szívet vetik elénk, hogy ez Magyarország, azt a szívet, amelyről a Zrínyi-korabeli padisah büszkén hirdették, hogy az az övék, az ő Üngurusz-uk - szinte lehetetlen elriasztanunk magunktól a gondolatot, hogy, amit történelemnek nevezünk, vak értelmetlenségek vad következetlensége, megbőszült fegyveres hordák rabló és önös erőszaka.

 

Nincs is más értelme a történelmieknek nevezett események egymás után zuhanásának, mint az, hogy időről-időre zagyva méhükből világra szülnek Valakit, aki bús ragyogású üstökösként vág át a megmerevedett csillagpislákolások közt a világegyetem éteri hígvelejűségén: a gondoktól elkínzott homlokú, trombitaszótól irtózó zord nyavalyatörőst, Julius Caesart, a gallok első leigázóját és első megértőjét;

 

Nepóleont, aki a forradalmi szemetet s a régi rendi Európát véres kézzel, babonás ridegséggel, caesari komédiázással, a nyugalom lázával gyúrta modern demokráciákká; vagy Zrínyit, kora legnagyobb magyarját, akinél a legkisebb német generál is többre vitte I. Lipót savanyú kegyéből, akinél a legkisebb magyar főúr is többre vitte a magyarság ernyedt meg nem értéséből.

S ne hozakodjunk itt most elő horvátországi kapitánysággal, bánsággal, zászlósúri méltósággal, pápai olvasóval, a francia király pénzével és jóindulatával, a téli hadjárattal, Kanizsa ostromával, Új-Zerinvár építésével, a török félelmével, a magyar köznemesség szeretetével s egyéb ilyes világi cafranggal, mert Zrínyi élete, minden sikere mellett is, akárcsak Michelangelóé, fájdalmas fél-eredmények, fél-munkák golgotás sorozata.

 

Benne megvolt a képesség, hogy minden alkotását, tettét mint egy görög isten-szobrot állítsa a köz-ámulat talapzatára, de jöttek a kis irigy kőmíves legények s kezét, lábát, fejét el-elcsapkodták a szobornak.

A keresztény és független magyarság volt életének vezérgondolata, de kereszténységének nagy lendületei megtörtek a jezsuitizmuson, amely fontosabbnak tartotta a magyar protestánsok kiirtását, mint az egész keresztény magyarságot emésztő iszlám rákfenéjének kiégetését; de magyarsága csak addig duzzadhatott, amíg a nagy német impérium töröktörő gátja volt; és függetlenségi törekvései gyanússá tették a szent impérium őrei előtt, akik kardját kicsorbították, szavát torkára forrasztották s hercegi palástot vetettek volna vállára, hogy domború mellű magyarsága német pulyasággá lottyadjon alatta.

Amikor a gyermek-ifjú hazatér Olaszországból, nemcsak két busa szemöldöke közé vágódott már oda az elszánt akarat és mély gond V-betűs ránca, de lelke indulata is kivájta már magának a két medret, amely egy pontba futott volna össze: ésszel és karral a szabad és keresztény magyarságért! Ír prózát és verset, irányító kézzel nyúl a nagy politikába, haditettei nyilvánvalóvá teszik az oszmán hatalom ledöntésre érett elrothadását és íme:

századának legnagyobb hadvezére elmarad a század legnagyobb fegyvertényéből, a szent-gotthárdi ütközetből; kis csetepatékban őrli fel vitézségét; egyetlen nagyobb koncepciójú haditervét, Budának Pécs és Kanizsa elfoglalásán keresztül való felszabadítását, amelyhez az eszéki híd felégetése, a híres téli cavalcade csak szükséges stratégiai előkészítés lett volna, olyasvalami, mint a gorlitzei front-áttörés, derékon szabja sikerületlenségbe a csak Bécset óvó császári gond s Montecuccoli úr sértett és irigy hiúsága;

 

a legnagyobb magyar hadtudományi író minden reform tervét, a magyar helyi viszonyokhoz mért hadászati ötleteit zsebre teheti, mert Montecuccoli, a császári kegy napjának sápadt holdja, úgy képzeli, hogy nagy lovas tömegekkel könnyen mozgó törökök ellen is jó lesz az a nehéz gyalogsággal való csalogatós csavargás, amely a harmincéves háború nyugati hadszínterein dicsőséget hozott a szonett-szerző generálnak, de itthon csak a rábamenti kínos kujtorgást s Kemény erdélyi fejedelem nagyszőllősi tragédiáját tudta kikunktátorkodni;

I. Lipót korának legnagyobb magyar államférfia kénytelen a horvát bánsággal megelégedni s ott a végeken a török ellen vitézkedvén, olyan intézkedéseket foganatosítani a Bécstől felbiztatott valachok, sclavok és uszkokok ellen, amilyenek csak tetszenek neki, de "nádorságra nem mehetett", mert a fuvolás hangú Lippay prímás bebizonyította hosszú, zsíros fekete hajú, papos császári urának, hogy a protestáns magyarokat igen kedvelő Comes Nicolaus "& racute; Zerin inkább szívén viselné a török oroszlán letiprását, mint a protestáns templomokat rabolgató jezsuitizmus nagyra növelését;

 

s ezért az asszony-fogó, lengő barna szakállú, kitűnő charmeur és politikai szemfényvesztő Wesselényi ült be a palatinusi székbe, ahol maga csak csömört szerzett utóbb minden bécsi tett iránt, de ahonnan Zrínyi egy nagy felszabadító háborúra tudta volna összehozni nemzetét; a magyar katolikus reneszánsz nagy epikusa, a legnagyszerűbb magyar hősi eposz írója háttérbe szorul Gyöngyösi mézes-kalácsos költészete mellett, mert Wesselényi derék "komornyik"-ja, a hű császárpárti, jezsuitikus poéta, kinél, persze, nagyobbat nem szült magyar anya, a magyarság élet-halál harcának idején tapintattal el tudta vonni a közfigyelmet a kor égető kérdéseiről, amelyek dübörögve lázadoznak az Obsidio-ban, s helyettük a múlt század históriás énekeinek és széphistóriáinak elvét összevegyítve, aktuális fegyvertényről szól, amelyet édes szerelmi história, főúri érzelmekről való Ovidius-tógás pletykálkodás fűszerez.

 

Utóbb a túlzó katolikus Bécsből kiábrándult magyarság politikai barátságra lép a törökkel, hogy a keresztény magyar a keresztény Bécs ellen vívott vagy vívandó harcaiban, ha pogány-szövetség árán is, de felülkerekedjék - s ekkor, a politikai kurzus változása azt a tanácsot adja a kétségbeesett magyarnak, ne nagyon hánytorgassa az Obsidio-ban foglaltakat. Zrínyi kurzus-képtelen lett s Gyöngyösi nyúlós csillaga versenytárs nélkül pislogott a kietlen magyar égen.

"Semmi az! - mondaná Zrínyi. - Sors bona, nihil aliud!" s nem törik meg.

A keresztény magyarságnak össze kell fogni, hogy lerázza a török jármot. Ez a járom, akármit mond Bécs, lerázható, mert le kell rázni. De hogyan!

"Ifjú elmével" azt képzeli, s a hű Habsburg-párti Pázmány tanítványa nem is képzelhette másképp, hogy a magyar szabadság-harcának természetes vezére csak a magyar király lehet.

 

Hév leventei indulattal bocsátja kardját ura rendelkezésére: a harmincéves háborúban jobbágyait és pénzét vesztegeti; "lázadó" magyar ellen emeli karját s harcon szerzett Rákóczi-zászlót tesz ura lábai elé, s nemcsak a kötelezettség sarkalja: a királyi fokozottabb kegyre szüksége van, nem Zrínyinek, de a nemzete felszabadításán dolgozó főúrnak. A török megismeri Zerin-oglu haragjának vesszejét. A horvát hadak tábornoka, bán lesz. Az első lépcső-fok! A második lenne a nádorság.

 

Kibékítené az egymással marakodó protestáns és katolikus magyarokat, s míg öccse, a tüzes, jó katona, de korlátoltabb és horvát lokál-patrióta Péter, mint horvát bán, féken tartaná a Bécs felé eső végeken mindig berzenkedő törököt, addig ő megszervezné az önálló nemzeti hadsereget.

 

S közben; mint becsületes politikus, nyílt sisakkal s elvből küzd a szabad királyválasztás mellett s az örökletesség ellen, mert a fél függetlenség egész rabszolgaság. A ravasz Lippay érsek rossz szemmel nézi ezt az őszinte és csak magyar politikát: a protestánsok dédelgetése a jezsuiták helyzetét, hatalmi állását épp úgy veszélyezteti, mint a császári abszolutizmus megnyirbálása.

 

Ki kell mondani az örökletességet, mert ez Lipótot erősebbé és nagyobbá teszi s a megerősödött császár-püspök a túlzó katolicizmus örök életet adó kovásza, a jezsuiták égig menendő hatalma tornyának szilárd alapja. A török alatt sínylő magyarság?

 

A hatalom csúcsára jutott s a protestantizmussal örökre végzett katolikus Európa végezni fog a kontyos törökkel is - majd egyszer...! Zrínyi nevét még a nádorságra jelöltek közé sem veszik fel s a kitűnő nő-hódító, Franciscus Wesselini, ím, "palatinusságra mene".

Zrínyiben meginog a Habsburgokba vetett hit. Velük nem lehet! A német császár annyira katolikus, hogy nem lehet nemzetét a nagy leszámolásra török ellen vezető magyar király! Zrínyi tekintete Rákóczi György felé fordul, akinek bor-fűtötte képzelete nagy haditervekkel vajúdik.

 

Felajánlja a fejedelemnek, hogy eladja a birtokát s Erdélybe költözik, ahol nevéhez és rangjához méltó birtokot fog, ugye, kapni s a lengyelhadjárat generalisszimusza lesz. A féltékeny és hiú György nagyságos úr mézes híva-visszariasztó szavakkal elhárítja magától a nem várt kitüntető felajánlkozást s neki hajtja, saját személyes vezérlete alatt, népét a veszett lengyel kalandnak. Botor bukása Zrínyinek új reményét is sírba viszi.

De mint a főniksz, úgy élemedik meg poraiból a bán reménye. Hiába foglalja el a bosszús és kapzsi török Váradot, csak annál harsányabban riog Zrínyi tárogatója: "Ne bántsd az magyart!" Újjá kell születnünk lélekben, erkölcsben, mindnyájunknak katonákká kell lennünk s nos igen, ha nincs más, se Habsburg, se erdélyi fejedelem, lesz ő, a bán, a nemzetmentő hadak vezére, csak a nemzet is ébredjen fel már hosszú álmából, a tobzódás, fajtalankodás és veszett politizálás mámorából és segítsen magán, ha azt akarja, hogy az Isten is megsegítse.

A riadó elhangzott s a nemzet nem felelt.

Jó! Sors bona, nihil aliud!

Idézzük fel a végzetet! Zrínyi felépíti Új-Zerinvárát nem annyira a Muraköz védelmére, mint inkább a török bosszantására, egy messzemenendő útnak első kövéül. A háború kitör s míg Montecuccoli, a csipkés nyakörvű hadvezér, a szent methodizmus elvei szerint vonulgat ide-oda, Zrínyi Óvártól Kanizsáig, Budától a Száváig diadalt diadalra arat.

 

Most már, azt hiszi, nincs visszaút. 1663-64 telén felégeti a híres eszéki hidat, ezt a barnán fénylő tömör tölgyfa-remeket, a török hadaknak a hódoltságba, Üngurusz-ba vezető egyetlen útját, a fő-ütőeret, amelyen jancsár, spáhi, ágyú ömlött eddig a fenyegetett török végvidékre, ha kellett. Csodás merészségű tett, mert emlékezzünk rá, hogy a harcos XVII. század minden november végén szegre akasztotta a kardot s az új fű növéséig katonasága téli szálláson pihent!

 

S ha most, mielőtt a török az újra felépített hídon szörnyű haderejét átvethetné a hódoltságba, megrohanjuk Kanizsát s bevesszük, szabad lesz az út Buda felé és mire a nagyvezér óriás serege Buda alá ér késő tavasszal, a Boldogasszony templomának tornyáról magyar lobogó csapkodását fogja szemébe vakítani a szél! Minden azon fordul meg, hogy gyorsan cselekedjünk! S ki lenne más a generalisszimusz, mint a terv megteremtője, a munka merészebb, első felének diadalmas végrehajtója, Zrínyi?!?

De a császár félt a hőstől, akinek híre-neve Tollius Hollandiájától az Eufratesig terjedt s a fővezér maradt Montecuccoli, akivel egyetértésben Lipót kegyesen megengedte, hogy Zrínyi Kanizsa ostromlására induljon - társvezéreivel, Strozzival és Hohenlohével.

Jó! Zrínyi nem magáért dolgozik!

De mennyi drága idő pocsékolódott el a tanácskozásokkal, levelezésekkel, hosszúra nyújtott készülődéssel!

A három vezér serege, fogyatékos fölszereléssel, körülülte Kanizsát s a fiatal Köprüli már jött az iszlám tömeggel a régi üszkös roncsai mellé hevenyészett új hídon át... Zrínyi nem tágított s az ostrom már-már sikerrel kecsegtetett, amikor a két császári vezér elhatározta, hogy Köprüli Achmed elől a Mura mögé vonul. Zrínyi földhöz vágta kardját és hazarobogott. De megjelent helyette Montecuccoli rendet csinálni.

 

Maga után vonta a török hadat, amely a keresztény sereg szeme láttára taposta le Új-Zerinvárát... Zrínyi Bécsbe sietett kérni, fenyegetni, követelni kárpótlást és külön hadtestet. Ezalatt a "győztes" nagyvezér a Rába mellett taktikázó Montecuccoli seregét megkerülve, Stirián át Bécs felé készült csapni. Montecuccoli elébe toppant s a véres szentgotthárdi csatán halálra rémült két ellenfél sietve békére lépett Vasvárt, ahol a legyőzött diktált békét a győztesnek.

Most már csak egy lehet hátra: az utolsó kocka, amely zengve fog kirepülni az ón-pohárból s hatot vagy vakot vet.

 

Sem Lipót, sem Rákóczi, sem a magyar nemesség, sem a kicsikart háború nem lehetett nemzete felszabadításának eszköze. Ha lázadóvá kell lennie az igaz magyarnak, a kor züllött lelke rajta! Legyen! Zrínyi titkos üzenet-váltásba kezd XIV. Lajos francia királlyal, de mivel Bécs gyanakvó szeme egyre rajta pihen, öccsét használja szócsövül, a közvetítővel tárgyaló közvetítőül.

 

Ekkor érkezik haza külföldi útjáról a jámbor fiatal erdélyi főúr, Bethlen Miklós, aki Bécsből a francia király követétől, Gremonville-től fontos üzenetet visz Zrínyinek, akit pár napra rá egy bőszült vadkan taszít a halálba arról a lejtőről, amelyen öccse, a titáni lázadás tervét összeesküvéssé zsugorítva, rohant utóbb az epés kis Nádasdyval s a Bécstől való megcsömörlésbe rokkant Wesselényivel a vesztőhely felé.

A XVII. század személyes vitézségéről világszerte híres legnagyobb magyar kardforgatójának, utolsó sorscsapásul, egy oktalan barom oltotta ki életét.

 

Laczkó Géza

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98