Dtum
Login with Facebookk
1920 | Március

Külföldi hírek

Titkos konzisztórium. Berlinből jelentik, hogy Vossische Zeitung értesülése szerint a pápa március 8-ára titkos konzisztóriumot hívott össze.


Németországban lehetetlen a proletárdiktatrura.
Berlinből jelentik: A szocialista lapok szerint tegnap ült össze a második német szocialista pártgyülés. Bernstein Ede a politikai helyzetről mondott beszédet, amelyben arra a következtetésre jutott, hogy Németországban lehetetlen a proletárdiktatura.


A trák kérdés Szófiából jelentik: Egy hivatalos kommüniké erélyesen megcáfolja a külföldi sajtó egy részében elterjedt tendenciózus híreket, amelyek szerint Bulgária területén komitácsi bandák alakultak abból a célból, hogy görög területre hatoljanak be és Thrákiának Görögországhoz való esetleges csatolását megelőzzék. A jegyzék szerint a bolgár nép és a bolgár kormány nem bandaakcióktól várja a trák ügyek megoldását, hanem a nagyhatalmak méltányosságától.


A francia kamarából. Párisból táviratozzák: Millerand kijelentette, hogy török békeszerződés elvi alapjait a jövő hét vége előtt nem fogják véglegesen megállapítani. A részletekre nem nyilatkozhatik. A miniszterelnök különben Barthouval megegyezett abban, hogy március 18-án felel a különböző interpellációkra.


Montenegro független akar lenni.
A montenegrói miniszterelnök Londonban érkezett, hogy montenegró kívánságait védelmezze a békeértekezleten. Montenegró állami függetlenségének rögtöni visszaállítását követeli és azt, hogy a szerbek, akik az országot erőszakkal okkupálták, vonuljanak ki onnan és engedjék hazatérni a királyt, a kormányt és az összes politikai menekülteket. A szerbek fizessenek kártérítést az általuk okozott nagy pusztításért és bocsássák szabadon a szerb hadseregbe erőszakkal besorozott montenegróiakat.


A cseh választások
. Prágából jelentik: A hivatalos lapban ma jelent meg az 1920, február 29-én elfogadott alkotmánytörvény. Közli továbbá a hivatalos lap a belügyminiszter rendeletét a nemzetgyülési választásokról, amelyeket a tescheni, szepesi és árvai, továbbá a rutén Kárpátokban levő népszavazási területek kirekesztésével, valamint az Ulcin és Felsberg kerületek kizárásával fognak megtartani. A képviselőház tagjait április 16-án, a szenátus tagjait április 25-én választják meg.


A bolsevikiek frontját áttörték. Kobebstein tábornok, mint Helsingforsból jelentik, a Murmanvidéki fehér csapatok vezére áttörte a bolsevikok frontját.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
XV. Benedek Eduard Bernstein Trákiai táj
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98