Dtum
Login with Facebookk
1920 | Március

Millerand Franciaország külpolitikájáról

Páris, március 28.

(A M.T.I. szikratávirata a budapesti rádióállomás utján.)
A francia képviselőházban tegnap folytatták a francia kormány külpolitikájáról szóló vitát. Cachin szocialista képviselő után Millerand szólalt föl, aki előbb Franciarország orosz politikáját körvonalazta.


Millerand azután a versaillesi békeszerződés végrehajtására tért át. Németország a szerződésnek több rendelkezését nem teljesítette. Igy elsősorban nem tett eleget a háborus bűnösök megbüntetéséről szóló rendelkezésnek.

 

Másodszor nem szállította azt a szénmennyiséget, amelyet a szerződés értelmében szállítani kellett volna.

 

Harmadszor nem szerelt le oly mértékben, mint ahogyan kötelezte magát. Minthogy a békeszerződés egyedüli védelmünk, kötelességünk az, hogy ne türjük az alóla való kibujást. A francia kormány azt mondja a német kormánynak, hogy Franciaország nem a gyülölet országa, Franciaország sajnos tulságosan tud felejteni, azonban igazságot kér és ezt az igazságot nemcsak kéri és ezt az igazságot nemcsak kéri, hanem követeli.

 

A francia kormány nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy gazdasági együttmüködésre lépjen Németországgal, De most a német kormányon a sor, hogy jószándékát kötelezettségeinek teljesítésével biztosítsa. Franciaország nagylelkű, de nem engedi beugratni magát a német militarizmus cselfogásai által.

 

Szövetségeseink meg fogják hallani hangomat, most amidőn az egész francia közvéleménnyel mögöttem kijelentem, hogy Franciaország, amely már annyi idő óta vár a legsürgősebb kártérítési követeléseinek teljesítésére, nem várhat végtelen időkig a legfontosabb döntések tekintetében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98