Dtum
Login with Facebookk
1920 | Március

A Nemzeti Sport országos kardvívóversenye.

Győztes Széchy László (MAFC) – Krencsey Géza ötödmagával a második helyen végzett.

Az öt év óta pihenő kardvívás tegnap adott először komoly életjelt magáról. Öt év óta nem álltak egymással szemben országunk kitűnő vívói, míg végre tegnap láttuk, hogy él még a magyar vívás, még vannak versenyzőink. A Vas-utcai kereskedelmi iskola tornatermében megtartott verseny a közönség igen nagy érdeklődés mellett mindvégig izgalmas is nyílt volt.

A legutolsó asszó utolsó tusán dőlt el a verseny sorsa. A fizikummal és ideggel jobban fölszerelt Széchy a Garay ellen 3:3-ra álló mérkőzését egy előugrással a maga javára döntötte el és ezzel a versenyt is megnyerte. Széchy győzelme nagy meglepetés a vívóvilágban. Alig volt hihető, hogy egy, a háború előtt leginkább főiskolai versenyeken szereplő vivó ma ily előkelő társaságban országos nyílt versenyt nyer.

Aki az előmérkőzésen látta vívni, az már tudomást szerzett hatalmas tusaerejéről: ha klasszisa még nem is üti meg a maga mögött hagyott vívók egyik-másikának tudását. A verseny nagy szenzációja, hogy Krencsey csak holtverseny után jutott a döntőbe s ott is három vereséget szenvedett. Megállapíthatjuk, hogy a művészi vívó nem tud könnyen beleszokni a kombatrendszer kívánta kevés akcióval dolgozó modorba.

Igen erős küzdelem folyt a második helyért. Itt holtverseny öt vívó között, kik mind erős aspiránsai voltak a versenynek s csak egy-egy tuson múlott, hogy nem ők jutottak az első helyre. A legszebb asszók is az ő mérkőzéseikből kerültek ki. Krencsey-Garai és Parragh-Szász asszók művészi szépsége messze föléje emelkedett a verseny többi mérkőzésének.

A verseny részletes eredménye:
1. Szécsy László (MAFV) 6 győzelem 2. Parragh Béla (BEAC), Krencsey Géza (MAC) Garai János (NVC) Kocsy Antal (MAC) Hoór Egon (MAC) 7. Szász Imre (NVC). 8-9. Sz. Nagy Béla (MAC) és Schönfeld Aladár (Főv. VE) 10. Dr. Uhlyarik Jenő (BBTE) (visszalépett).

A holtversenyek levívása csütörtökön, 18-án délután 5 órakor lesz a MAC lovardai vívótermében. A tőrversenyt pedig ma, hétfőn délután 5 órakor ugyancsak a Nemzeti Lovarda vívótermében tartják meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98