Dtum
Login with Facebookk
1920 | November

Wrangel hadserege uj támadásra készül

Wrangel hadseregének vereség után a konstantinápolyi ántántmissziók igyekeznek a menekülő csoportokat és a velük együtt érkező polgári lakosságot Konstantinápolyban elhelyezni. A vörös főhaderőt állítólag a Kaukázusiba viszik a bolsevistaellenes kozákság megfékezésére. A déloroszországi eseményekről a következő táviratok érkeztek:

Wrangel tábornok uj támadásra készül
Páris, nov. 21.
Az Evening News konstantinápolyi tudósítója a Kornilov hajó fedélzetén, amely hetven más hajóval együtt a Márvány tengeren van, Wrangel tábornokkal beszélgetést folytatott, aki kijelentette, hogy hadserege még eléggé sértetlen, hogy magvát alkossa egy ujonnan alakítandó hadseregnek. Hajlandó a bolsevikiek ellen valamely másik fronton harcolni. Az összes fegyvereket és gépfegyvereket megmentette.


Moszkvai hírek szerint a szovjet-főhaderőket a Kaukázusba fogják vezényelni, ahol az utóbbi időben a kozákok között fokozódott a bolsevista-ellenes mozgalom. Ugyanezen értesülések szerint Balachovics ellen Budienny hadseregét fogják felhasználni, amelyet kommunista csapatokból ujjá fognak szerezni.

Százötvenezer emberből áll Wrangel menekült serege

A Temps értesülése szerint a Konstantinápolyba várt menekültek száma valószinüleg eléri a százötvenezret. Konstantinápolyban magába tizezer polgári menekültet szállásolnak el. Huszezer orosz katona Lemnosz szigetén, huszezer pedig Gallipolban fog elhelyezést találni. A konstantinápolyi francia, angol és amerikai hatóságok vállvetve dolgoznak, hogy a menekültek elhelyezését és élelmezését lehetővé tegyék.


Mertel, Dumesnil tengernagy, Grausseau tábornok, valamint a Wrangel tábornok mellé kiküldött francia katonai és polgári missziók tagjai november 18-án a Waldeck Rousseau fedélzetén Konstantinápolyba érkeztek. Wlanger tábornokot a napokban szintén Konstantinápolyba várják. November 18-án százötvenezer menekült érkezett Konstantinápolyba, akik közül huszonötezer polgári személy, a többi katona.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98