Dtum
Login with Facebookk
1921 | Április

MTK – "33"FC 5:1 (1:1)

Hungária-úti pálya. 4000 néző, Bíró: Szeiff Aladár.
A nagy gólarány ellenére is heves iram, izgalmas lefolyású, csúnya jelenetektől tarkított mérkőzés, a melyet az MTK tudásbeli felsőbbségének megfelelően érdemszerűen (ha nem is a fenti gólarányban megérdemelvén) nyert meg, bár a "33"-ok érték el a vezető gólt, s egy teljes órán keresztül komoly győzelmi esélyekkel küzdöttek.

Az MTK jelenlegi legerősebb összeállításban szerepelt. Kropacseknek egyetlen komoly védeni valója volt abból is gól lett. Mandl és Senkey könnyű munkáján nem találtunk kivetni valót. A fedezetsorban sérülése óta először játszott Kertész II. – kiválóan.

Gyógyult sérülése úgy látszik jótékonyan hatott játék modorában, mert nem használja testi erejét, s csak technikájának érvényesítésére helyez súlyt. Guttmann szürkén, Vágó kezdetlegesen játszott; emellett folyton beszél, amivel zavarja a játék menetét. A második félidő közepén visszataszító módon lerúgta Zlochot.

A 33-asok csapata egy órán keresztül minden dicséretet megérdemlő agilitással dolgozott, de a harmadik gol elvesztette önuralmát és súlyos sportszerűtlenségekre ragadtatta magát. Rossz példával Zsák járt elől, aki jóllehet néhány labdát utolérhetetlen bravúrral védett az első félidőben.

A második félidő vége felé egy szabadrúgás után a labdát egyszerűen odagurította Orthoz azzal a megjegyzéssel, hogy ha annyira akar gólt rúgni, íme itt az alkalom s ezzel kilépett a kapuból s oldalt állva nézte Orth rúgásait.

Orth természetesen nem volt rest és belőtte a labdát az üres kapuba, Zsák érthetetlen cselekedetéhez hasonlóra első osztályú bajnoki mérkőzésen egyáltalán nem emlékszünk s józan ésszel meg sem tudjuk érteni mi indította a súlyos sportszerűtlenségre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98