Dtum
Login with Facebookk
1921 | Február

Árdrágitás-e a kijárás?

- A Hétfői Napló tudósítójától.-


A budapesti büntetőtörvényszék mint uzsorabíróság előtt eddig jobbára olyan árdrágítási ügyek kerültek, ahol kofákat, tejárusokat, szóval ugynevezett kis bűnözőket vontak felelősségre. A mai napon olyan ügy kerül az uzsorabíróság elé, amelyben azt az elvi kérdést kell a bíróságnak eldönteni, vajjon a kijárás árdrágító visszélést képez-e.


Az eset a következő: Nagy Sándor és társa cégnek a mult év őszén nagyobb mennyiségű cementre volt szüksége. A fennálló rendeletek szerint azonban cementet csak a kereskedelmi minisztérium által kiadott beszerzési engedély alapján szabad beszerezni. Rogyák Antal mérnök és Weiss Ferenc divatkereskedő vállakoztak a beszerzési engedély megszerzésére és ki is eszközölték négy vaggon cement beszerzésére a miniszteri engedélyt. Közbenjárásuk díja felében 22.880 koronát kértek és kaptak. Amikor átadták nekik ezt az összeget, rendőrség avatkozott a dologba, lefoglalta a pénzt és eljárást indított Rogyák Gyula és Weiss Ferenc ellen.


A kir. ügyészség árdrágító visszaélés címén vádolja meg őket azért, mert a beszerzési engedély a minisztériumtól bárki által megszerezhető és Rogyák Gyula mérnöknek s Weiss ferenc divatkereskedőnek kijárásukért követelt díja aránytalanul megdrágította a cementet. Ezt az ügyet tárgyalja ma az uzsorabíróság dr. Nagy Béla tanácselnök vezetésével.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Gyászesetek uralkodóházakban Gyászesetek uralkodóházakban
Nov.18 ikán egyszerre két uralkodóházat ért gyászeset: a belga és a...
A csillagászat és a hosszú élet A csillagászat és a hosszú élet
Flammarion, a hires csillagász állítása szerint a csillagászat...
Móricz Zsigmond -  Ady Móricz Zsigmond - Ady
Rettenetes elgondolni. Meghamisíthatják életed minden jelentését. ...
Repülőgépek a felhők fölé Repülőgépek a felhők fölé
Amerikai hadihajók és repülők katonai gyakorlata a tengeren. A...
Két Széchenyi könyv Két Széchenyi könyv
Széchenyi napjai, szerk. Csery-Clauser Mihály; - Széchenyi István és...
Győztek a cseh hölgyúszók a magyarok ellen Győztek a cseh hölgyúszók a magyarok ellen
A kétnapos magyar-cseh női úszóversenyt a várakozás ellenére, a cseh...
Eddig 10 vagón a vasnapok gyűjtése Eddig 10 vagón a vasnapok gyűjtése
A vasnapok gyűjtése teljes erővel megindult. Munkatársunk kérdést...
Brüning nyilatkozata a jóvéteteli szerződés végleges megtagadásáról Brüning nyilatkozata a jóvéteteli szerződés végleges...
Hat hónap óta ostorcsapások és lándzsadöfések gyanánt érik az...
F.T.C.-Slavia 5:5 F.T.C.-Slavia 5:5
Kezdés után F.T.C. egymásután két kornert, majd goalt ért el, melyet...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98