Dtum
Login with Facebookk
1921 | Június

A miniszter az ipartörvényről

Az egész iparostársadalom és a gazdasági körök nagy érdeklődéssel tekintenek Hegyeshalmy miniszternek az ipartörvény módosításáról szóló javaslata elé. A törvényjavaslat már minisztertanács elé került, sajnos azonban a politikai helyzet és a megoldásra váró sürgős ügyek, mint például az ingatlan vagyonváltság és a sajtónovella, kérdésessé teszik, hogy a törvényjavaslat ősz előtt a nemzetgyűlés elé kerül-e.

A törvényjavaslat szellemére nézve tett nyilatkozatot egy ízben Hegyeshalmy miniszter, a részletekről azonban mindezideig semmi pozitívum nem került nyilvánosságra. Ennek dacára már most több polemikus hangú cikk jelent meg a napi- és a szaksajtóban, amelyek pro és kontra foglalkoznak az ipartörvény reformjával. Egyesek kárhoztatják azt, hogy a törvénytervezet az iparűzés szabadságát megszorítja, mások ezzel ellentétben még erősebb rendszabályokat követelnének az iparűzés védelme érdekében. 

Az ipartörvény reformjáról Hegyeshalmy kereskedelemügyi miniszter a nyilvánosság számára a következő nyilatkozatot tette: 

– Remélem, hogy az ipartörvénynek a minisztertanácson való elfogadtatása nem fog akadályokba ütközni. Ebben az esetben abba a helyzetbe kerülök, hogy az ipartörvényt a legrövidebb idő alatt a Ház elé terjeszthetem. Találgatásoknak kell minősítenem azokat a híreket, részleteket, amelyek részben az én számba adva, részben úgynevezett hiteles forrásból az ipartörvénnyel kapcsolatban megjelentek. Semmiféle hivatalos közlés eddig erről nem történt és részletes nyilatkozatot ezúttal sem tehetek. 

– El vagyok készülve arra, hogy sokan a teljesen szabad ipar hívei közül erős támadásban fogják részesíteni javaslatomat, úgyszintén azok is, akik még messzebbmenő megszorítást óhajtanának. Javaslatom ugyanis az arany középúton jár. A törvénytervezet szakszerűen intézkedik az iparostanoncok oktatásának reformjáról is és valószínűnek tartom, hogy ebben az összes igényeket kielégíthetem. 

Ismeretesek az iparostársadalom előtt azok a támadások, amelyeket a szövetkezetellenes akció vezetői az Iparosok Országos Központi Szövetkezete ellen unos-untiglan hangoztattak. A költségvetési vita során Hegyeshalmy kereskedelmi miniszter már megvédte az intézetet ezekkel az alaptalan és felelősség nélküli rágalmakkal szemben. A kereskedelemügyi miniszter legutóbbi nyilatkozatában újból visszatért erre a kérdésre és szavai, amelyek a legteljesebb elismeréssel vannak az Iparosok Országos Központi Szövetkezete működése iránt, a legfényesebb elégtétele az intézetnek. 

– Már költségvetési felszólalásomban is nyilatkoztam – mondotta a miniszter – az Iparosok Országos Központi Szövetkezetéről. Ezt a szervezetet mindenképpen megfelelőnek tartom arra a célra, hogy a kis- és középiparosságot az anyag- és gépbeszerzés gondjaitól megmentse és a hitelnyujtásban is egész erejével működjék. Az egyenlő elbánás elve is azt követeli, hogy ha a mezőgazdaságnak helyesen megvan a maga segítőszerve, az Országos Központi Hitelszövetkezet, akkor az iparosság is hasonló kedvezményben részesüljön. 

– Az Iparosok Országos Központi Szövetkezete teljesen megfelel azoknak a célzatoknak, amelyek alapításánál az illetékes körök szeme előtt lebegtek. A vezetősége igen agilis és az ügynek már eddig is jó szolgálatokat tett és reményem szerint az eddigi irányban fogja folytatni működését.

– A pénzügyminiszter úrnak volna most már a feladata, hogy az Iparosok Országos Központi Szövetkezetéről szóló törvényjavaslatot olyan érdemben és keretek között terjessze be, ahogyan az összes érdekképviseletek egyhangúan óhajtják. Elvben már megvan köztünk a megegyezés és én azt hiszem, hogy rövidesen megkapjuk tőle azt az összeget, amely ennek a szövetkezetnek kielégítő munkásságát lehetővé teszi.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98