Dtum
Login with Facebookk
1921 | Május

Márffy Ödön

A művészeti expresszionizmus útjai, céljai még ma sem látszanak tisztán. A sok zavaros elméletből, amellyel magyarázói ennek a szónak értelmét annyira elhomályosították, még inkább pedig az expresszionistának nevezett művészet alkotásainak tanulmányozása után körülbelül annyi megállapítható, hogy legújabb korunknak ez a művészeti mozgalma a természettől, mint az ábrázolás mintájából igyekezett függetleníteni a művészt. Ennyiben visszahatás volt a naturalizmusra és annak származékára, az impresszionizmus művészeti irányára.

A mi művészetünkben 1911-ben vált érezhetővé erősebben ez a művészeti mozgalom. Kernstok Károly volt az előkészítője, Párizsban látott példák hatása alatt. 1911-ben az ő szellemi patronátusa alatt nyílt meg a "Nyolcak" első kiállítása: Kernstokot nem számítva, hét fiatalember felvonulása, kik mind Párizsban szívták meg magukat az új művészet tanításaival. Az expresszionizmusnak nemcsak a neve, de a fogalma is ismeretlen volt még akkoriban itthon, s arra, hogy az ő vergődő próbálkozásuk egy egész Európát megrengető vergődésnek folytatása, álmában sem gondolt itthon senki.

 

A "Nyolcak" hét ifja között tűnt fel először Márffy Ödön. Nem volt közöttük a legmarkánsabb egyéniség, se furcsaságok, se merészségek eléggé meg nem különböztették társaitól, kik határozottabban tudták mondanivalójukat a maguk fejlettebb eszközeivel, a maguk kialakultabb belső képe szerint kifejezni. Tíz esztendő távolából nézve vissza arra a kiállításra, Márffy művészetének képe meglehetősen elmosódottan néz ki belőle.

Tíz esztendő múltán először jelent meg most Márffy terjedelmes gyűjteményével s nyilvánosság előtt (a Magyar Stúdió termeiben). Kiállítása gyors végignézésre is egyéniséget éreztet, önálló mondanivalókat, példaképektől többé-kevésbé független kifejező-módot, s mindezen felül az elképzelésben valami olyan temperamentumot, amely az ő legsajátabb sajátja.

 

Márffy nyilvánvalóan azok közé a művészek közé tartozik, kiknek egyénisége nem képes egy-egy alkotásukban teljesen feloldódni, kiknek egész oeuvreje szükséges ahhoz, hogy az ember teljes valósága szerint megismerhesse őket. Az egyéni gyűjteményes kiállítások egyébként is szerencsés újításai korunknak: az olyan természetű művészek megismerésére, mint Márffy, egyenesen nélkülözhetetlenek.

Első körültekintésre feltűnik, hogy Márffy újabb művei között kevés a figurális ábrándozás - nem az arckép, hanem az alakos kompozíció. Pedig azokkal kezdte pályáját, és első feltűnésének korából való az a két női akt is, melyet most másodszor is kiállított.

 

Miközben a térmegoldás problémáitól elfordult, azonközben mehetett végbe benne a nagy átváltozás, amely igazi valóját takarta föl előtte és ébredhetett annak tudatára, hogy az ő hazája nem a formák birodalma, hanem a színeké. A régi Márffy meg sem közelítette színességre a mai Márffyt. Nagy fejlődését látjuk ebben is, de abban is, hogy a természet logikájával kevésbé helyezkedik szembe, mint hajdan. A természet az inspirálója, a természet formai jelenségeit színezi meg képzelete.

 

Színei is a természet színei, de miként formái, amazok is egy forró temperamentum párázatában látszanak, tehát mégis mások, mint a természetéi, néhány fokkal hevesebbek és izgatottabbak nála. A hevület és a lázaskezű alkotás ugyan nem csak az expresszionisták ismertető jele. Impresszionistának lenni is annyit jelentett, mint a természet jelenségváltozásainak pillanatnyiságát felvillanó szemmel elkapni és lázasan csapkodó kézzel megrögzíteni.

 

S természetes, hogy a temperamentum, mely a festő szemét és kezét mozgatta, bizonyos fokig az ábrázolatot is megmásította: akármennyire a természet közelében igyekezett is maradni a festő, alkotása némiképpen önmagához is hasonlóvá lett, nem csak a természethez. Az expresszionizmus, ahogy az Márffy művészetében nyilvánul, az impresszionista festők eszközeivel él, de ami lényegesen megkülönbözteti tőlük, az tartózkodása az illúzió-keltéstől.

 

Az expresszionista megveti az ábrázolás művészetének azt az ősi képességét, melyet a görögök olyan nagyra tartottak Zeuxisban és Parrhasiosban: hogy ábrázolásukkal a valóság látszatát tudták kelteni. Az expresszionista önmagát, temperamentumát igyekszik éreztetni a valóság-illúzió rovására. Mennél vadabb az expresszionista, annál messzebb igyekszik rugaszkodni a természettől, s akadnak elméletíróik, akik elhiszik, hogy a művész teljesen elvonatkozhatik a természettől.

Márffyt festői ösztöne és gondolkodásának józansága szerencsésen megóvta az ilyen túlzásoktól. Az ő expresszionizmusa tulajdonképp csak fokozottabban lírai impresszionizmus. Néhány fokkal minden hevesebb benne, mint a valóságban: színei erejük és egymáshoz való viszonyuk szerint, vonalai és foltjai.

 

Koncipláló módját jól megmutatják rajzai, amelyek gyors elvonatkozások a természettől a természettel szemközt. Ábrázolhat az a rajz embert, állatot, fát vagy házat, ami a szemet megcsapja rajtuk, az az alkotó termperamentum heve.

 

Ugyanígy van az ember festményeivel is. "Körhintá"-ja a természet víziója is lehetne, aminthogy az is kavargó színességével, melyben a lokális színek, a fény- és árnyék okozta színváltozások elegyednek, hol befedik, hol kitakarják egymást, mely igazi monet-i vizionárius erővel idézi vászonra egy tarka pillanat bonyolult színességét, de amelyben mégis az a forróság a megragadó, mellyel az alkotó temperamentum színről, imbolygó formáról visszasüt.

Heves temperamentum, színes képzelet, igaz, de mintha egyik sem az alkotás örömének volna cselekvéssé válása. Az eredendő naivság, ami az alkotásban való örömhöz szükséges, úgy látszik, nem adatott meg ennek a művésznek. Színei mintha keserű fájdalmakból sajtolódtak volna ki s temperamentumának vonaljátéka is inkább emlékeztet vonaglásra, mint boldog nekilendülésre.

 

 

A néző szem nem üdül fel képein, nem megkönnyebbülés vagy éppen felvidulás az, amit az ember Márffy művei előtt érez, hanem inkább részvétel-féle, valami olyan érzés, hogy rejtőzködő szenvedés - ki tudja, milyen tragikus élmények! - szivárványát látja, az égnek derűs színeit, holott még a városgyújtó és emberölő vihar morgását hallja. Olyan művész ez, kinek emléke soká megüli a lelket.

 

Elek Artúr

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
 Amikor a láthatatlanból óriás lesz Amikor a láthatatlanból óriás lesz
- Légy szíves, ne szórd szét a bacillusaidat! - mondjuk, rendszerint...
Baromfivásár Kecskeméten Baromfivásár Kecskeméten
Azt szokták mondani, hogy a magyar ember nem ért a kereskedéshez....
Agyonlőtt milliomos
Ujhelyi Lipót hódmezővásárhelyi milliomost, kit fukarságáról...
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
Egy internalt szerb rémtette Szegeden Egy internalt szerb rémtette Szegeden
Szegedről jelentik: Szombaton este 11 órakor vértócsában találták...
Részvénytársaságok közgyűléseiről Részvénytársaságok közgyűléseiről
A Pesti hengermalom-társaság a napok tartotta rendkívüli közgyűlését...
Wright testvérek léghajói Wright testvérek léghajói
Nap-nap után szenzácziós táviratok érkeztek a Wright testvérekről, a...
A német felvonulás már teljesen folyamatban van A német felvonulás már teljesen folyamatban van
A Pester Lloyd berlini tudósitója Ernst Lemmer, aki állandóan pontos...
Érdekes sorsjáték Érdekes sorsjáték
A „Heraldo de Madrid” nemsokára nyilvános gyüjtést fog...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98