Dtum
Login with Facebookk
1921 | Március

Meggyilkoltak egy rendőrt

A vasárnapra virradó éjszaka háromnegyed három órakor az Ürömi-utcába, Óbudára hívták a mentőket, ahol állítólag egy rendőrt gyilkoltak meg. A mentők az Ürömi-utcából még egy órán át gyalogoltak, míg a Pálvölgy 374. helyrajzi szám alá érkeztek. Itt Varga XII. József 36 esztendős rendőrt holtan találták.

 

Varga József sógorával Futó Lajos 37 éves irodaszolgával összeveszett és szóváltás, cívódás közben a sógor Manlicher fegyverrel rálőtt a rendőrre. A golyó Varga arcába furódott és szétroncsolta a fejét. Amikor Varga összeesett, sógora még a puskatussal ütlegelni kezdte, ugy hogy a zuzódások erősen látszottak a rendőr holttestén.

 

A mentők jelentést tettek az esetről a III. kerületi rendőrkapitányságnak és a főkapitányság központi ügyeletének, ahonnan még az éjszaka folyamán rendőri bizottság szállt ki a gyilkosság színhelyére. Az esetet Német XVI. József rendőr jelentette először, aki a Pusztaszeri uton levő 84. sz. őrszobáról telefonált a mentőknek. A rendőri bizottság elé állították a gyilkost, aki azzal védekezett, hogy a rendőr támadta őt meg, aki különben is nagyon házsártos, hirtelenharagu, összeférhetetlen ember volt és tartani kellett attól, hogy őt öli meg.


A rendőr holttestét a törvényszéki orvostani intézetébe vitték, a tettest pedig a rendőrfőkapitányság központi ügyeletén letartóztatták.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98