Dtum
Login with Facebookk
1
VEZÉRCIKK
Andrássy Gyula
Vasárnap délután tartotta a III. választókerület nemzetgyülési képviselője dr. Winter László beszámolóját a Városmajor-utcai elemi iskola tornatermében. A beszámolón a keresztény nemzeti egyesülés pártjának vezérén gróf Andrássy Gyulán kívül több képviselő is megjelent. A gyülést...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tánczos G. Károly
Egy cikk margójára, azaz a hazudozás mesterfoka

Született egykoron...
Bűnösök vagyunk mi…

…akár a többi nép. Ez igaz,...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar...
San Marino
A Stefani-ügynökség jelentése szerint a piaceusai fascisták a tanyák felégetésének megbosszulására Zianóba vonultak és felgyujtották az ottani munkáskamarát. Ferrarából sok szocialista vezér a nép dühe elől San-Marinó...
A szerb hatóságok a Magyarországnak ítélt ujszegedi háromszögben az utóbbi időben, miután a nép a fölszabadulás hírére bátrabban viselkedett, egyre-másra plakátokon figyelmeztetik a lakosságot a statáriális eljárásokra....
A Vígadóban ilyen rendezvényeket is tarthattak
Ebben az évben uj szint, uj jelleget és uj címet kapott március 15-ének ünnepe. Vagy 73 esztendőn keresztül a sajtószabadság és a jogegyenlőség kivánságának emlékére rendeztük ezt a szent ünnepet, amióta azonban...
A feltámadás reménye
A megfeszítettés után a feltámadás. Nagypéntek után a husvét, amikor feltámad az Isten-ember és győz az eszme, igazi ünnepünk a nagypéntek volt: a megcsufoltatás, a szomoruság, a mártirium napja, de hisszük, hogy...
Bekísérik az elfogott kommunistákat
A közép-németországi kommunista zavargások még egyre tartanak. A megválasztott kommunista képviselők tudvalevően egész idejüket arra használták fel, hogy a lakosságot és különösen az ipari munkásságot a kormány...
Kronstadt földrajzi elhelyezkedése
A legkülönbözőbb helyekről érkező tudósítások egyértelműen jelentik, hogy Szovjetoroszországban az agyonsanyargatott orosz nép fegyvert fogott a szovjet deszpolizmus ellen és erőszakkal akarja lerázni magáról azt...
Cikk-ajánló
Wrangel hadserege uj támadásra készül Wrangel hadserege uj támadásra készül
Wrangel hadseregének vereség után a konstantinápolyi ántántmissziók...
Trianon – miért történt? Trianon – miért történt?
A történelmi Magyarország bukásának fő oka a világháborúban...
A trianoni ceremónia A trianoni ceremónia
Csak most érkeztek meg azok a tudósítások, amelyek a magyar béke...
Livland segélykiáltása Livland segélykiáltása
A Norddeutsche Aligemeine Zeitung jelenti: A livlandi nemesség és...
Rövid politikai hírek Rövid politikai hírek
A porosz kormány kommunista összeesküvésnek jutott nyomára, amelynek...
Kaukázus: világháború és forradalom
A Kaukázus és a Kaukázusontúl kiszakad a szentpétervári kormányzat...
Szerb hadicélok
Ha a világháborúban részt vevő országok hadicéljait a háború előtti...
Andrássy a választójogról és a nemzeti érdekekről Andrássy a választójogról és a nemzeti érdekekről
Andrássy Gyula gróf belügyminiszter: Uraim, mindenhez jogunk van,...
Kmetty bevallotta a terhére rótt cselekményeket Kmetty bevallotta a terhére rótt cselekményeket
A vasárnapi nap éppen olyan munkával telt el a rendőrségen, mint...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98