Dtum
Login with Facebookk
1921 | Október

Országszerte megindítjuk a földreformot!

Irta: Schandl Károly dr. nemzetgyűlési képviselő, az Új Barázda és Vasárnap felelős szerkesztője

Mindenfelől érkeznek hozzánk egyszerű földmívesemberek levelei tele panasszal.
Azt írják, hogy náluk nincs semmi a földreformból. Pedig már egy éve törvény s júniusban életbe is lépett. Szeretnének is hozzá fogni. Nem akarnak senki ellen véteni, nem akarnak jogtalanságot, erőszakot elkövetni, csak a törvény szerint eljárni. De nincs, aki kezükre járna.

Itt-ott az okosabb birtokosok maguk ajánlanak föl bérletet, földet az igénylőknek. Másutt a keveset kiabáló, de annál többet cselekvő képviselők, sőt hatóságok is megindították a dolgot. Vannak szövetkezeti és gazdaköri vezetők, akik élére álltak a nemzetmentő munkának. De bizony legtöbb helyen mozdulatlan minden s a szegény nép tanácstalanul áll. Lelkiismeretlen politikai kalandorok kedvét veszik s bujtogatják, hogy ebből se lesz semmi, mint a Buzabarnáéból. Pedig ennek a földreformnak meg kell valósulnia föltétlenül, mert ettől függ az ország jövője. 

A földmívesnép iránti önzetlen szeretet s az a tapasztalat, hogy tanácstalanul áll a falvak népe, arra az elhatározásra indította az „Uj barázda” napilap és a „Vasárnap" hetilap szerkesztőségét, hogy segítségére siessen a földmívelő népnek s tanáccsal szolgáljon minden község lakóinak, hogyan kell eljárni a földreform megvalósítása érdekében. 

Szerkesztőségünk mától kezdve valóságos társadalmi körpontja lesz a földreformnak. Előfizetőinknek, akik ezért hozzánk fordulnak, önköltségen küldjük meg azon kérvény-űrlapot, melyet kitöltve hozzánk kell visszaküldeni. Mi azt, ha az adatokból azt látjuk, hogy a sikerre kilátás van, az Országos Földbirtokrendező Birósághoz visszük s ezzel elérjük, hogy az illető községben a hatósági eljárás megindul.

Ellenkező esetben tanácsot adunk a pótlások eszközlése végett, illetve fölvilágosítjuk a hozzánk fordulókat, hogy van-e, vagy nincs helye a törvény szerint a földreformnak községük határában. Vállalkozunk arra is, hogy közérdekű panaszokat közvetítsünk illetékes helyekre s ha kell, lapjaink hasábjait is megnyitjuk a jogos fölszólalásoknak. 

Földmívelő előfizetőinket s a falvak önzetlen vezetőit tehát arra kérjük, forduljanak szerkesztőségünkhöz bizalommal, ha községükben van helye a földreformnak s kérjék az e célból elkészített kérvény-űrlapunkat. Legszebb jutalmunk lesz, ha egy-két éven belül az „Uj Barázda” és a „Vasárnap” munkáját ezer és ezer új földmívesportán fogják áldani megelégedett magyar családok!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bonyhádi állatvásár Klein István kisdorogi gazda I. díjjal kitüntetett bonyhádi tájfajta tehene Balatonvidéki kisgazdák kiállítása (Balatonfüred)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98