Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1922 | December

A fáraó hitvese

A Fáraó hitvese című filmdráma, melyet Ernst Lubitsch rendezett és amelynek főszerepeit mind kitűnő német színpadi és filmszínészek játsszák: Albert Bassermann, Paul Wegener, Emil Jennings, Lydia Salmanova és Dagni Servaes, ritka és nagyszerű példája a tiszta tragédiai hatásokat hozó mozidrámának.

 

Nem a szokásos mozicselekményt és nem a szokásos mozimegoldást: az intrikus bűnhődését és a jók boldogulását adja ez a film, hanem szigorúan felépített tragédiában mutatja meg az igazi bűnt: az individuális érzéseknek a szociális kötelességek fölé helyezését és e bűn nyomában járó végzetszerű megtorlást.

 

Igazi tragédiát ad tehát a Fáraó hitvese, mert nem az egyénnek egyén elleni, hanem az egyénnek a társadalommal való harcát mutatja be és ennek a harcnak etikus és szükségszerű konklúzióját: az egyén menthetetlen bukását. Ezen a tiszta, etikus tragédiai tartalmon kívül nagy erénye ennek a kivételes filmnek meglepő szigorú és tiszta, drámaian szerves felépítése, amely nem is a shakespearei, hanem egyenesen a francia klasszikus drámák hibátlan tragédiai formáját idézi fel.

A tiszta tragédiai küzdelmet a film szerzői nem tudták vagy nem akarták a modern életbe vinni és annak erői között mutatni meg. A téma könnyebben drámára formálható megfogása érdekében történeti időbe helyezték a film miliőjét, és hogy az absztrahálások és stilizálások lehetősége is segítse a kidolgozást: Egyiptomba. Egyiptom ugyan elcsépelt terület, különösen a filmnek, azonban az ügyesen restaurált egyiptomi kultúra, melynek minden zsúfolt pompája és gazdagsága azért monumentális ritmusokba tagozódik, nagyon jó háttér és szituációlehetőség egy igazi tragédia számára is.

A Fáraó hitvesének cselekvénye szinte virtuozitással van megkonstruálva: csupa bonyodalom és meglepetésekkel teli fordulat és mégis klasszikusan világos menetű, egyszerű és áttekinthető. Teljesen hiányoznak belőle az átlag filmdrámák szenzációhajhászó trükkjei, szándékos kuszáltságai és kiszámított meglepetései.

 

De nemcsak a külső felépítés sikerült kiválóan, hanem az annál sokkal fontosabb belső, drámai felépítés is. Minden fontos momentuma konkrét, a szó dinamikus értelmében vett történésben nyilvánul meg, a mozgató erők azonban rejtettek, mélyek, erősek és túl vannak az esetlegességeken. Ennél nagyobb jót drámáról, különösen pedig filmdrámáról mondani nem lehet.

A film elindító motívumai között van néhány egészen banális, azonban a további kialakulás folyton mélyebb és bensőségesebb lelki erők eredménye. Az alaptéma természetesen szerelem, illetve a szerelemnek, mint kiváltképpen individuális érzésnek összeütközése a szociális erőkkel. Theoniszt, az etióp király görög származású gyönyörű rabszolganőjét megszereti és megszökteti Ramphis, a fáraó építőmesterének fia.

 

A király kérésére a szövetséges fáraó keresteti a szökevényeket. Ezek menekülés közben véletlenül a kincsesház közelébe vetődnek és rablás gyanújával kerülnek a fáraó elé, aki mindkettőjüket halálra ítéli, anélkül, hogy tudná, hogy a nő a keresett Theonisz. Most jön az első, még meglehetősen szokványos fordulat: a fáraó is szerelmes lesz a leányba, megkegyelmez neki, sőt kedvéért a férfi halálbüntetését kényszermunkára változtatja.

 

A leány, hogy szerelmesét megmentse, enged a kényszerhelyzetnek, elfogadja a fáraó erőszakolt szerelmét és felesége lesz. A fáraó eddig csak egyének ellen vétkezett, ekkor azonban igazi vétket követ el: megtagadja az etióp királynak Theonisz szerződésszerű kiszolgáltatását és egyéni érzése kedvéért egy háború kockázatába és borzalmaiba viszi népét. Feleségét féltékenyen a kincsesházba falaztatja, a titkos lejárat titkának tudóját, az öreg építőmestert pedig, megvakíttatja. A háborút az egyiptomiak vesztik el és a fáraó is holtnak hitten tűnik el a harcmezőn.

 

Ramphis, aki abban a hitben robotol egy kőbányában, hogy szerelmesét kivégezték, a vesztett háború zűrzavarában kiszabadul a bányából és mikor hazaérve megtudja, hogy apját a fáraóné miatt vakították meg, bosszút esküszik, megkeresi a tervrajzokból a titkos bejáratot és behatol a kincsesházba, hogy megölje a fáraó feleségét. A szerelmesek tragikus egymásra ismerése itt azután egy jól kiaknázható drámai hatáshoz juttatja a darabot. És már úgy látszik, hogy egy sablonos megoldásban fog lezáródni a mese: hiszen a fáraó elesett, a szerelmesek pedig egymásra találtak.

 

Azonban egy fordulat jön: a szorongatott nép betör a kincsesházba és kéri a fáraó feleségét, hogy szolgáltassa ki magát az ellenségnek és ezzel mentse meg az országot az elpusztulástól. Theonisz ingadozását, szörnyű lelki harcát Ramphis aktivitása vágja ketté: új lelket önt az egyiptomi hadseregbe és ügyes hadicsellel tönkreveri az ellenséget. A hálás nép fáraónak választja és a dráma újra abba a veszélybe jut, hogy egy banális "igazságszolgáltatással" befejeződjék.

A holtnak hitt fáraó azonban megjelenik, de a nép, mely örül, hogy a zsarnoktól megszabadult, kitart Ramphis mellett és nem engedi vissza a trónra. A fáraó ebbe bele is nyugodna, de követeli törvényes feleségét, Theoniszt. Ramphis kénytelen belátni a végzetes helyzetet: a trón az övé, de nem az övé az istenek előtt Theonisz, nem tarthatja meg erőszakosan másnak a feleségét, nem szeghet törvényt ő, a törvények őrzője.

 

Ezt a törvényszegést nem követheti el mint fáraó, lemond tehát Theonisszal együtt a trónról, hogy mint magánember saját felelősségére megtehesse. Ramphis és Theonisz tragikus vétke azonban nem ez a törvényszegés lesz, hiszen ezzel tulajdonképpen csak egy egyén, a fáraó ellen vétkeznek. Igazi vétkük az, hogy szerelmük, tehát egyéni érzésük kedvéért rászabadítják a népre a régi zsarnokot.

 

A nép is így méri cselekedetüket és a szerelmeseket eléri a megtorlás: mikor boldogan távoznak a palotából, a feldühödött nép elállja útjukat és mindkettőjüket megkövezi. A szerelmes fáraó kétségbeesetten kiált fel a haldoklók fölött a nép felé: "Hát az én számomra nincsen követek?" és mikor újra meg akarják koronázni, holtan zuhan le a trónusról. A halál Ramphisnak és Theonisznak valódi büntetés, amely egyéni boldogságuk beteljesülésétől vágja el őket, a fáraónál inkább szimbolikus pecsét végzetére. Az ő tragédiája szörnyűbb, mint ahogy bűne is nagyobb: zsarnok volt és népét véres háborúba vitte egy asszonyért.

Önmagában a fáraó hitvesének jelentősége csak elvi és formai volna: megmutatja a tiszta tragédia lehetőségét a filmen. Sokkal mélyrehatóbb okulásokat jelenthet azonban ez a film akkor, ha nem önmagában vesszük, mint formaproblémát, hanem a tömegre való hatásában vizsgáljuk. Mert akkor rájövünk arra, hogy a mai tömeg, amely a széksorokban mellettünk ül, mily tökéletesen meg van még fertőzve a polgári társadalom egyéni és következésképpen etikátlan életlátásától.

 

A mai tömeg, legalább is a mozik mai zagyva kispolgári tömege, szent jognak érzi a mindenekfelett való egyéni érzések kiélését és a Fáraó hitvese végén nemcsak mélységes csalódást és kielégületlenséget érez, hanem egyenesen felháborító igazságtalanságnak tartja a szerelmesek sorsát. A fáraó végzetét jogosnak érzi ugyan, de ezt sem az igazi okból, hanem mert a fáraó szerelmeseket választ el egymástól, mert kegyetlen, embert megvakíttat etc. szóval egyének ellen vétkezik.

 

A tömeg az igazi bűnöket, a társadalom elleni bűnöket nemcsak hogy nem veszi komolyan, hanem rájuk sem ismer, rá sem jön bűn voltukra. A tömeg az egyéni élet helyességét és szabadságát követeli és az olyan demokratikus művészetnél különösen, mint a mozi, ezt a követelést nagyon jól tudja érvényesíteni fölfelé és kielégíttetni magát ötven százalékos drámákkal. És a rendezők csak ennek a mindenható tömegnek engedelmeskednek, amikor ezer olyan drámát teremtenek, amíg egy Fáraó hitvese megszülethet.

A mai filmdráma így nagyon kitűnő példa arra, hogy megmutasson és bebizonyítson egy érdekes művészetfejlődési tételt, illetve annak negatív formáját. Megmutatja, hogy a tömeg passzíve és észrevétlen milyen másíthatatlan erővel befolyásolja és alakítja a művészet etikai tartalmát és ezzel együtt esztétikai formáját. Illetve helyesebben, csak negatív fogalmazásban: bizonyítja, hogy mily erővel tudja megakadályozni egy etikai tartalomnak és egy esztétikai formának a megszületését a még értetlen és kaotikus tömeg.

 

Hevesy Iván

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Kilikiai képek Kilikiai képek
Az Ezeregyéjszaka rejtelmes meséi, Ali Baba, Haun al Rasid, Aladin...
Vörös János honvédelemügyi miniszter elmondja, miért vesztette el a háborút Németország Vörös János honvédelemügyi miniszter elmondja, miért vesztette el a...
Abból az alkalomból, hogy néhány nappal ezelőtt múlt el négy...
Hölgyúszóink legyőzték az osztrákokat Hölgyúszóink legyőzték az osztrákokat
Az esővel fenyegető időjárás ellenére is hatalmas számú közönség...
Szilveszter Szilveszter
Fehér karácsony után fekete Szilveszter...Az utolsó cseppig elolvadt...
Budavári pestujhelyi szereplése a törvényszék előtt Budavári pestujhelyi szereplése a törvényszék előtt
A budapesti büntető törvényszék Nagy Béla elnökségével itélkező...
A 45. magyar-osztrák válogatott mérkőzés A 45. magyar-osztrák válogatott mérkőzés
Magyarország csapata győz 3:2 (3:0) arányban Szürke égbolt, sáros,...
Filozófiai írók tára Filozófiai írók tára
Ez a vállalat, melyet már évek sora óta Alexander Bernát és Bánóczi...
Szigorú rendelet jelent meg a lugkő forgalombahozataláról Szigorú rendelet jelent meg a lugkő forgalombahozataláról
A lugkő és lugkőoldat forgalmának szabályozásáról kiadott...
A pápa a békéről A pápa a békéről
Húsvét alkalmával magyarok is jártak X. Pius pápánál, a ki a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98