Dtum
Login with Facebookk
1922 | Január

A 48-as forradalom legendája

A magyar forradalom legendája a legkülönösebb fikciók egyike. Világtörténeti szempontból tekintve talán még tündökletesebb, mint pusztán nemzeti szempontból, mert az első esetben nem tagadható, hogy annak idején egész Európa aggódó részvéttel kísérte a magára hagyott magyarság kétségbeesett küzdelmét, melyből a világszabadság sorsának eldöntését várta, s bukásával úgy látta, mintha maga az eszme is sírba szállt volna; idehaza azonban az egész dicsőséget egyetlen társadalmi osztály, a nemesség sajátította ki magának, mikor ősi privilégiumáról önként lemondva, az önfeláldozásnak és áldozatkészségnek ezzel a nagyszerű gesztusával állítólag lehetővé tette, hogy az egész nemzet egy táborban egyesüljön és így megtehesse ezt a hősi, epikus erőfeszítést.

 

Ezt a fikciót a nemesi történetírás, komoly és szürke tudományos munkák épp úgy, mint pompás családi díszalbumok és fürge iskoláskönyvek, bevitték a köztudatba, bár sajátos módon a magyar irodalom, kivált Petőfi költészete kezdettől fogva a legkirívóbb ellentétben állott vele. Az iskola ugyan gondos hallgatással mellőzte Petőfinek azokat a költeményeit, melyek a magyar nemességnek, az arisztokráciának épp úgy, mint a köznemességnek hallatlan osztályönzését pellengérre állították, mégis a költő verseinek összkiadása, amely majdnem minden magyar család asztalán helyet foglal, bizonyára nem egy értelmes olvasóban fölkelthette a kételyt a sokat hánytorgatott tökéletes nemzeti egyetértés valósága felől. Igaz, hogy az idő sok gyilkos nyílnak az élét letompította, s így történhetett, hogy Petői Magyar nemes-e olyan ártatlan, tréfás zsánerképpé szelídült, mint pl. a Pató Pál, holott a maga korában a legvéresebb szatírának a hatását keltette.

A legkülönösebb azonban, hogy ez a koholmány már a márciusi napokban szárnyra kelt, talán legelőször Pálffy Albert lapjában, a Március Tizenötödiké-ben, pedig ez éppen arról a napról vette a nevét, melynek eseményei, amint alább látni fogjuk, szintén ellentmondanak ennek a legendának. De ha közelebbről vizsgáljuk a dolgot, itt is a háttérben lappangó társadalmi ellentétek szolgálnak magyarázatul, a parasztforradalomtól való rettegés késztette a sajtót arra, hogy ezt a fikciót minél előbb bevigye a köztudatba: a nép felszabadítása a nemesség érdeme, melyért neki hálával tartozik az ország.

Ebből az egyetlen adatból is kiviláglik, hogy itt egy elég bonyolult, tömeglélektani jelenséggel állunk szemben, melynek szétboncolását s a körülvevő legendai ködnek eloszlatását Szabó Ervinnek köszönhetjük. Utolsó nagy munkájában, melyet örökül hagyott ránk, egy grandiózus korkép keretében megrajzolta azokat a gazdasági viszonyokat és társadalmi meg pártharcokat, melyeket a fényes nemzeti küzdelem mögött eddig senki sem tudott vagy nem akart észrevenni.

Nem volna értelme, hogy ennek a rendkívül gazdagon dokumentált munkának egyes megállapításait e helyütt vázlatosan és elhalványítva ismertessem, inkább megkísértem azt az érdekesebb és hálásabb feladatot, hogy Szabó Ervin adatai alapján megkonstruáljam ennek a tüneményes legendának kialakulását és megrögződését a magyar köztudatban. Az egész komplexum tulajdonképpen három elemet foglal magában: 1. a nemesi áldozatkészség, 2. a nemzeti összetartozás fikcióját és 3. a Kossuth-legendát.


A nemesi társadalom úgy szerepel a magyar történeti köztudatban, mint a szabadság eszméjének és az alkotmányos demokráciának képviselője a királyi abszolutizmus és a vele szövetkezett arisztokrácia ellen. Bár ez az érdeme el nem tagadható, viszont nem szabad elfelejteni, hogy ezt igen nagy bűnök ellensúlyozzák: az elavult privilégiumokhoz, az ellenszolgáltatás nélkül való adómentességhez, a jobbágyság intézményéhez való görcsös ragaszkodással évszázadokra megakasztották az országot fejlődésében, úgy hogy ez a XIX. század első felében még teljesen a középkori feudális államnak a képét mutatja.

 

Ezek a bűnök, a nyugati haladástól való elmaradás, mindinkább olyan helyzetbe hozták az országot, mely rendkívüli komplikációkat teremtett a szomszédos örökös tartományokkal és káros hatásuk még ma is érezhető. Már Szabó Ervin előtt is többen rámutattak, kivált Acsády Ignác, Grünwald Béla, a birtokos nemesség végzetes önzésének következményeire, melyek nem hogy nemzetfenntartó, hanem egyenesen nemzetbomlasztó szerepében világítják meg. Az önérzetesebb magyar jobbágyságnak, a protestáns parasztságnak földjéről való elüldözése s helyettük alkalmazkodó, idegen telepesek pártfogása nagyban hozzájárult, hogy az ország jelentékeny része elmagyartalanodott, amihez teljesen analóg jelenség az a földesúri politika, mely a XIX. század második felében az óriási kivándorlást előidézte és egészen hasonló nemzetiségi terjeszkedést eredményezett.

 

Egyenesen öngyilkos és a korlátoltsággal határos politikát folytatott a nemesség Mária Terézia és II. József alatt, mikor a közteherviseléstől való irtózásával arra kényszerítette az udvari pénzügyi politikát, hogy vámrendszerével az országot az osztrák ipar adófizetőjévé és közönséges osztrák gyarmattá tegye. A magyar ipar tönkrement, és íme, ennek a bűnnek a palástolására a nemesség ismét egy legendát költött: a "kalapos király"-lyal szemben való fényes nemzeti ellenállás legendáját. Ebből pedig kettős veszedelem származott: elmérgesítették az országnak mind külpolitikai, mind belpolitikai helyzetét.

 

Egyrészt folytonos súrlódások keletkeztek az örökös tartományokkal és a centrális kormánnyal, mely a nemességgel szemben a parasztságot iparkodott ütőkártyául kijátszani, viszont az igazságtalan úrbéri és adózási viszonyok miatt a nép ellenségét kezdte látni a birtokos nemességben és az idegen kormánytól várta egyetlen segítségét. Így fest az egyetértés a XIX. század elején, mikor a parasztlázadásoktól való állandó félelem nem egészen jogtalanul a bécsi kormányban látja a zavargások szítóit s innen magyarázható az a szörnyű idegenkedés, mellyel a nemesi konzervatív párt minden reformot fogadott, Széchenyit parasztlázítónak és népbolondítónak nevezte, épp úgy mint később maga Széchenyi a nála radikálisabb Kossuthot hasonló vádakkal illette, holott Szabó Ervin találó érveléssel kimutatja, hogy mindketten ugyanazon elvi álláspontra helyezkedtek, a nemesség érdekeit védték, de ebben a fonák helyzetben okvetlenül szembe kellett kerülniök egymással.


Íme ez a nemzeti egység negyvennyolc elején: teljes szakadás az adófizető, jogtalan nép és az adómentes, hadi kötelességet többé nem teljesítő nemesség között, mikor a párizsi és bécsi forradalmak szele és egyre nyugtalanítóbb belső hírek arra kényszerítették az utolsó rendi országgyűlést Pozsonyban, hogy egészen váratlanul megtegye azt a nagyszerű, önfeláldozó gesztust és kimondja a közteherviselés és parlamentáris kormányforma határozatát. Szabó Ervin rámutat, hogy ennek a "forradalmi" tettnek igaz oka éppen a forradalom kitörésétől való rettegés volt, s talán elég lesz, ha a nála felhalmozott korszerű dokumentumok tömegéből egyedül Petőfinek naivságában is fulmináns megállapítását idézzük:

"Az úrbért eltörölte az országgyűlés. Nagyon szép tőle, de még szebb lett volna, ha ezt előbb teszi. Akkor viselhette volna a nemesség a nagylelkű nevet, de most, midőn ezt a végső szükségből tette és ijedtségből, nem tarthat rá számot. A tek. karok és rendek s a mélt. s nem t'om miféle főrendek azt a hírt kapták, hogy Petőfi Sándor a Rákoson tanyáz, de nem egyedül, hanem, 40 000 paraszttal egyetemben s ezen kellemetes meglepetés indította őket azon nagylelkűségre, hogy az úrbért azonnal eltörölték. (Ö. m. 5. k. 1896. 425 l.)

A negyvenezer, sőt százezer rákosi paraszt rémhíre még nem egy korabeli emlékiratban szerepel.

Hogy maga az országgyűlés és vezető alakja, Kossuth, milyen kevéssé volt forradalmi hangulatban, azt legvilágosabban mutatja az a mód, ahogyan a pesti március 15-i eseményeket fogadta. A híres 12 pont, mely az országgyűlésnek a legnagyobb általánosságok között mozgó határozata helyett a legnagyobb szabatossággal megfogalmazta a reformköveteléseket s legnagyobb érdeme a sajtó tényleges fölszabadítása volt, tisztán egy maroknyi lelkes fiatalember tüntetésének eredménye s az országgyűlés annyiba sem akarta venni, hogy "amikor március 17-én a pesti ifjúság küldöttsége a 12 ponttal Pozsonyba érkezett, Kossuth egyáltalán nem akart beleegyezni, hogy az országgyűlés fogadja a küldöttséget.

 

Végül mégis engedett, de a küldöttséget sem az országos ülésre, hanem csak a kerületi ülésre bocsátották. Az üdvözlőbeszédre adott válaszában Kossuth "érezte annak szükségességét, hogy a kívülről jövő pressziónak még csak az árnyékát is elhárítsa az országgyűlésről és elkerülje a forradalomnak még a lehét is." Nyomatékosan hangsúlyozza a rend szükségességét és határozottan tiltakozott az ellen, hogy egy város az ország szívéül tolja föl magát és ha valakinek az eszébe jutna, a nemzet elég erős lesz arra, hogy azt eltiporja. (Szabó Ervin 112-3 l., Pulszky és Kemény följegyzései, továbbá a Budapesti Híradó 1848. március 21-i száma alapján, ez utóbbi az eltiporni kész szavakat kövér betűkkel szedette ki!)

Íme a lázongó, destruktív nagyváros és az "eltiprom jelszavainak első hangoztatása nem másnak, mint Kossuthnak a szájából! Nem csoda, ha a fölszabadult "radikális" sajtó működésének és főként Petőfi féktelen köztársasági agitációjának ellenhatásaként pár nap alatt megszületett az első sajtótörvény-javaslat, melyet Kossuth hatásosan védelmezett az országgyűlésen, de melyet a mérsékelt centralisták lapja, a Pesti Hírlap is a "táblabíró politika védelmére szolgáló új cenzúrának bélyegzett, s megállapította róla, hogy az sok részben rosszabb állapotokat idézne elő az irodalomra nézve, mint március 15-e előtt volt".

Még a pesti megyegyűlés is tiltakozott ellene, a városházán megtartott népgyűlésen nyilvánosan elégették és fenyegető határozattal tiltakoztak ellene. Nem csoda, ha az első független magyar kormány, mely a forradalomnak köszönhette létrejöttét, oly kevéssé tudta az igazi forradalmi elemek rokonszenvét meghódítani, hogy Petőfi már aug. 16-án egy új "roppant" forradalomról álmodozik s azt írja Aranynak: "az első dolgunk lesz egy óriási akasztófát állítani és reá kilenc embert (ti.: a minisztereket) fölakasztani."

Ha így fest közelebbről nézve a nemesi nagylelkűség fikciója, érthető, hogy e nagylelkűségért hálás nép nem egyforma örömmel sietett a fenyegetett haza védelmére, s hogy a szabadságharcnak mégis olyan fényes erkölcsi sikere volt, az nem annyira a nemesség, mint a nép nagylelkűségének köszönhető. Az összehordott dús anyagból itt is megelégedhetünk egy érdekes dokumentummal, a siklósi választók levelével, mely nem annyira tartalmáról, mint híres Hallja kend Táncsics! megszólításáról volt ismeretes. A levél Táncsics lapjában, a Munkások Újságá-ban jelent meg aug. 13-án, a fenyegető horvát betörés előestéjén, s a következő épületes részletekkel szolgált:

" Bizony higgyék el kendtek, sokan gondolkoznak úgy közöttünk, hogy aligha jobb nem volna a horvátok mellé állani ... Száz esztendeinél több már mióta mi fizetjük a porciót, ... s most megint milliókat fizessünk a váltságért?! Akkor jöjj inkább muszka és irtsd ki a magyarországi zsarnok urakat."

Mi ez, ha nem hazaárulás? De akkor a nép hangulatát úgy látszik Petőfi jobban értette, mikor a "hazátlan bitangok" későbbi jelszavát így formulázta meg:

Haza csak ott van, hol jog is van,
S a népnek nincs joga.

Teljesen érthető az is, hogy mikor a nép sok vidéken ellenállt a toborzásnak, s nem akart a nemzetőrségbe beállani, a fölháborodott nemesi közvélemény bűnbakot keresett s elsősorban Táncsics ellen fordult, kit hazaárulónak s izgatónak nevezett, holott Szabó Ervin kimutatása szerint igen mérsékelt, nemzeti alapon álló szocialista volt. Így történt, hogy Petőfit és Aranyt is kibuktatta a nemesi korteskedés a nemzetgyűlésből s még a szelídlelkű Jókaiból is így fakadt ki az elkeseredés:

"Mi magunkat igen hosszú ideig csaltuk. Azt hittük, hogy népünk van. Pedig nincs. - Míg volt, nemességünk volt az. A földmívelő tömeg előtt ismeretlen fogalom volt ez a szó: haza. - Még most is a szabadságért akárki más iránt háládatos, csak hazája iránt nem. - Ha azt mondjátok neki, hogy keljen fel honát védeni a muszka ellen, sírva fakad s azt mondja: hogy inkább robotol és éhezik. - A kabátos embert gyűlöli, nem hisz neki. A nemzeti színeket nem érti, neki a törvény sem törvény, míg a császár pecsétje alatta nincs, nagy kétfejű sassal. - Értünk fegyvert nem fog, szavainkban nem bízik, terveinkben nem segít - Így bünteti bennünk isten apáink vétkeit.2 (Életképek, máj. 18.)

Rövidebben végezhetünk a Kossuth-legendával. Láttuk már az előbbiekből, mennyire nem képviselte az igazi forradalmi szellemet, amit Széchenyiék a szemére vetettek, s mennyire nem volt a nép érdekeinek reprezentánsa a nemességgel szemben. Szabó Ervin kimutatja, hogy "politikájában mindvégig az uralkodó elemekre támaszkodott s a konzervatívokkal elvileg azonos talajon állott."

 

Kossuth politikájának alapjában véve kevés köze a nyugati demokráciához, azt sokkal átgondoltabban képviselte az a kis csoport, melyet centralisták néven ismerünk, s Eötvössel az élén, bár a nemesi radikális ellenzékből került ki, a legtisztábban kifejezte a polgári forradalmi ideológiát. Mert az ismét egy érdekes fikció, melyről Szabó Ervin lerántja a leplet, hogy ti.: a 48-as forradalomnak bármilyen analógiája lenne a nyugati polgári forradalmakkal.

 

A városi polgárság nálunk ekkor számottevő szerepet alig játszott, a valóságban húzódott a forradalmi mozgalmaktól, sőt tiltakozott ellenük s például Pesten követelte a lázongó ifjúság eltávolítását; megmozdulása mindössze abban nyilatkozott, hogy ősi receptje szerint zsidó pogromot rendezett, melyre nézve igen jellemző Zichy Ferenc gróf nyilatkozata:

"A polgárság nagyon elégedetlen s minden nyomás, melyet reá az ifjúság gyakorol s mely vagyonukat és egész létüket kezdi fenyegetni, komolyan óhajtja velük a mostani viszonyok fordulatát, de mert gyáva, mégis a polgári elemtől üdvös reakciót nem várok. Ők legfeljebb a zsidókkal mernek mérkőzni, mert ezeknél még kevesebb bátorságot tételeznek fel." (Szabó Ervin, 122. l. Szögyén-Marich Emlékiratai alapján.)


De visszatérve Kossuthra az ő legendájában rejlő ellentmondás tulajdonképpen ott keresendő, hogy a magyar nép benne látja a maga felszabadításának bajnokát, holott ő szívvel-lélekkel a nemességhez húzódott, részben a vérbeli politikus belátásából, mert benne ismerte föl az egyetlen számottevő tényezőt s a parasztság csak annyiban jött tekintetbe, amennyiben lázadó kitöréseitől állandóan félni kellett, részben óvatosságból, mert attól kellett tartania, hogy túlságosan radikális reformok a köznemesség "műveletlen" tömegét a konzervatívok táborába fogja kergetni.

 

Hogy ez a legenda mégis létrejöhetett, azt Kossuth egyedül annak a rideg és visszautasító bánásmódnak köszönhette, melyben a konzervatív arisztokraták részesítették, kikkel szemben természetesen csakhamar úgy szerepel, mint a demokrácia és a nép érdekeinek képviselője, holott lényegében azonos elveket vallott ellenfeleivel s csupán a haladás tempójára nézve volt közöttük eltérés. Nem szokatlan eset a történetben s napjaink is elég példát szolgáltatnak rá, mint jut valaki rendkívüli népszerűséghez csupán azért, mert ellenfelei nem bírják a nép rokonszenvét, holott politikájuk teljesen azonos, és csak személyi érdekek választják el őket egymástól.

Közelről tekintve és korszerű dokumentumokból megvilágítva, íme ilyenek azok a legendák, melyek az idők ködös távlatában sokszor káprázatos, sokszor hazug színeket öltenek, de amelyeket valódi mivoltukban érdemes megismerni, bár le kell tenni arról a reményről, hogy valaha így rögződjenek meg a polgári köztudatban, amely átvette a nemesi ideológiát s annak majmolásában látja legnagyobb ambícióját.

*

Szólnunk kell még Szabó Ervin munkájáról irodalmi szempontból is. Legendák szétrombolása, kellemetlen és titkolt kérdések feszegetése sohasem népszerű dolog; az írónak mindig számolnia kell az érzelmek irracionális tényezőjével, mely az értelmi mozzanatoknál sokkal hathatósabban nyűgözi le a lelkeket. S e ponton Szabó Ervin munkája ízlés és tapintat dolgában a legművészibb alkotások egyike.

 

Bár tárgya nem egyszer csábíthatta arra, hogy a pamflet stílusában tévedjen át, mégsem felejti el soha a klasszikus mérsékletet, a legszigorúbb objektivitás hangját. Kivált mikor arról a kevésszámú arisztokratáról s nemesi politikusról beszél, kik minden osztályérdeket megtagadva, valóban a legideálisabb szándékkal állították rendkívüli műveltségüket és tehetségüket az ország szolgálatába.

 

Keményről, Eötvös, sőt a konzervatív Dessewffyről szólva, Szabó Ervin mindenkor meghajtja a maga elismerése zászlaját. Ami továbbá adatainak gazdagságát és rendkívül ügyes, szinte strategikus elrendezését illeti, e tekintetben sem tagadhatjuk meg tőle bámulatunkat, fölépítésének architektonikája és stílusának magvas egyszerűsége mintaképül szolgálhat az összefoglaló, monumentális történetírás számára.

 

Emellett valóban eltörpülnek azok az apróbb hibák, következetlenségek, ismétlések, sőt lényegtelen ellentmondások is, melyek onnan származnak, hogy a kiváló író már nem végezhette el maga a simítás utolsó munkáját és a kiadás sajtó alá rendezője érthető kegyeletből húzódott attól, hogy bármily lényeges javítást eszközöljön a munka eredeti szövegén. Az I-VIII. fejezetet Szabó Ervin németül írta egy idegen vállalat számára s ezek fordítása nem mindenben kielégítő, az utolsó fejezetek eredeti, tömör és tudatosan ellentétekre épített előadása az angol történetírás legszebb lapjait juttatja eszünkbe.

 

Szinte klasszikus hatást kelt egyszerű és súlyos megállapításaival a XI. fejezet vége. Arról van szó, hogy az előnyomuló osztrák hadak már a fővárost fenyegetik, a magyar hadsereg szervezésének ügye a parasztság húzódozása következtében rosszul áll, s az országgyűlés, ahelyett hogy egykori nagyszerű gesztusának megismétlésével újra megnyugtatná s lelkesedésre bírná a népet, a legkritikusabb napokban arról vitatkozik, 300 vagy 400 forintban állapítsa-e meg egy-egy telek kármentesítési díját. Íme egy kis példa:

"December 20-án Görgei kivonult Győrből, s azt Windischgrätz szállotta meg. December 27-én folytatta a Ház a kármentesítés tárgyalását.

Közbevetőleg egy képviselő "a minap is előfordult botrány kikerülése végett" azt indítványozta, hogy a határozatképességhez szükséges számot szállítsák le ...

28-án Görgei utóhadát Komárom alatt csúfosan megszalasztották, a híres nagyigmándi futásban 300 halottat és 700 foglyot vesztett a sereg. Ugyanaznap a képviselőházban, a határozatképességről folytatott élénk viták közepette, a játék folytatódott ...

Azonközben megérkezett a hír, hogy Schlick tábornok Mészáros seregét Miskolc mellett visszaszorította.

Az országgyűlés 30-án rendületlenül összeül a kármentesítés tárgyalására. De feláll egy Deák-párti képviselő és a tárgyalás elhalasztását indítványozza ...

A Ház elfogadta a halasztó indítványt. Harmadnapra pedig már útban volt Debrecen felé. Ott sem került elé a kármentesítés ügye. A megoldás az abszolút kormány ügye volt, s alapja a központi választmány javaslata."

A szabadságharc bukásának egyedüli okát az egyesült osztrák és orosz túlerőnek szokta tulajdonítani a történeti köztudat. Szabó Ervin érvei után kétségtelen, hogy annak a hősi erőfeszítésnek, melyet az egész szabadságért lihegő világ rokonszenve kísért, több eredmény, vagy legalább is nem olyan súlyos kudarc lett volna a következménye, ha a nemesség, lemondva önző politikájáról, lehetővé tette volna az egész nép igazán egységes, egyakaratú összefogását.

 

Nem vagyunk hívei a történeti felelősségrevonás elméletének, kivált osztályokkal és tömegekkel szemben, de a történelemnek vannak tanulságai is, s azért csupán azt kívánjuk, bár meg tudná értetni Szabó Ervin korszakalkotó munkája még azokban is, kik érthető okokból nem fogják szimpátiával fogadni, azt az egyszerű, iskolás és mégis fölötte aktuális igazságot: História est magistra vitae.

 

KirályGyörgy

<<
<
1
2
3
4
5
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98