Dtum
Login with Facebookk
1921 | November

Bethlen engedményeket tett a kisgazdáknak

A vasárnap politikájának két fontos eseménye van. Az egyik, hogy gróf Bethlen István dezignált  (kijelölt, megbízott) miniszterelnök revizió alá vette szombaton adott programmját és a kisgazdák kivánságait több pontban honorálta.A másik, hogy ennek ellenében a kisgazdapárt hajlandónak nyilatkozott a másik két egyesülendő párttal megindítani a tárgyalásokat.

 

Ez történt vasárnap a szombaton kiküldött tizenötös bizottság déli és esti tanácskozásain, amelyek közül a déli megbeszélésen gróf Bethlen István miniszterelnök is résztvett. Az optimisták abban a hitben vannak, hogy ezzel már meg is van az egységes uj párt, a pesszimisták azonban még mindig tartanak attól, hogy a robbanás bekövetkezik a további tárgyalások során, sőt vannak akik azt állítják, hogy a mai napon csak Bethlen tett koncessziókat a kisgazdapártnak, amivel szemben azonban a párt semmire sem kötelezte magát, csak megígérte, hogy tárgyalni fog a többi egyesítendő pártokkal.

 

Általában senki sem kételkedik abban, amit nagyatádi Szabóék nyiltan hangoztatnak, hogy tudniillik nem a kormányprogramm és nem az összeolvadás technika lebonyolításának lesznek olyan akadályai, amelyek mindent felborítanak. Rendeületlenül az uj pártalakítás sikerében ma még csak Rubinekék, a kereszténypárt Huszár-frakciója és a disszidensek hisznek. Senki sincs azonban tisztában nagyatádi Szabó István és Haller István, valamint az őket vezérként tisztelő csoportok igazi hangulatával.

Bethlen módosította programját

Ma délelőtt 11 órakor a kisgazdapártban tartotta meg értekezletét az a tizenöttagu bizottsága, amelyet a tegnapi pártértekezlet az egységes párt és munkaprogramm részleteinek megbeszélésére küldött ki.


Az értekezlet a párt igazgatójának, Ráth Sándornak a szobájában tartották meg. Körülbelül fél egy volt, amikor megérkezett gróf Bethlen István miniszterelnök, aki az egész tárgyalás alatt ott maradt és csak délután 3 óra után távozott el. Az értekezlet pontonkint letárgyalta a miniszterelnök programmját, amelyet igen alaposan megvitattak, sok helyen emeltek kifogást, de miniszterelnök minden kifogást konciláns módon kezelt és több helyen tett igen lényegbevágó módosításokat.
A tizenötös bizottság egyik tagja a déli tárgyalások eredményét a következőkben összegezte a Hétfői Napló munkatársa előtt.

A nemzetgyülés elsősorban a választójogot tárgyalja

Ezeket a tárgyalásokat, amelyek a miniszterelnök uj programjának megvitatására befejeztük. Este ható órakor folytatjuk a megbeszéléseket, de ez alkalommal már a miniszterelnök ur nélkül, ugy, hogy a holnapi nap folyamán már összeülhetünk a többi pártok megbizottaival, hogy az egységes párt megalakítására vonatkozó további és végső megbeszéléseket megindítsuk.


- A kormányprogrammra vonatkozólag teljes a megegyezés, ahol a párt egyes tagjainak aggodalmai voltak, a miniszterelnök ur megnyugtató kijelentéseket tett, felvilágosításokat adott, sőt sok helyen az eredeti programmot is módosította a kivánságoknak megfelelően. Ezek között a megnyugtató felvilágosítások magyarázatok és programmmódosítások között igen sok jelentős dolog is van.


- Kijelentette például a miniszterelnök ur, hogy a nemzetgyűlés elő nyujtandó törvényjavaslatok sorrendjén hajlandó változtatni, aminthogy az eddig ismeretes sorrendhez sohasem ragaszkodott. Ilyenformán a párt kivánságának megfelelően hozzájárul ahhoz, hogy a nemzetgyülé első sorban a választójogi javaslatokat és pedig ugy az országgyűlési, mint a községi választójogot tárgyalja le. Ezt a két törvényjavaslatot a kormány még január havában be fogja nyujtani.

 

-Kijelentette gróf Bethlen István, hogy az országgyűlési választójog általános, községenkint való és titkos marad. Korlátozni fogja a nők választójogát, de mérsékelt formában az is megmarad. A községi és törvényhatósági választói jognál megszünik a virilizmus és virilisták helyét választott bizottsági tagok foglalják el.


- Kijelentette a dezignált miniszterelnök, hogy a cenzurát megszünteti és pedig még az uj választótörvény letárgyalása előtt. A sajtójavaslat benyujtása és a cenzura megszüntetése között nem kiván junktimot létesíteni.
- Bevetették a kormányprogrammba a földbirtok-reform gyors végrehajtását is. A miniszterelnök erre vonatkozólag is elmondta terveit, amelyek meg fogják gyorsítani azt, hogy a földigénylők földhöz is jussanak. Ezek között szerepel az is, hogy az 1000 holdnál nagyobb földbirtoktok a vagyonváltságot természetben, földben, lesznek kötelesek leadni.


- Az uj párt párthelyisége a mai kisgazdapárt lesz és általában az uj párt centrumának a mi pártunkat kell tekinteni, a mely a csatlakozó más pártokat magába fogja szivni. Természetesen a miniszterelnök urnak lesz annyi tapintata, hogy a csatlakozó pártok érzékenységét nem fogja érinteni és aranyhidat fog számukra építeni. A kisgazdapárt mai cimét ki fogják bővíteni a "polgári" és "nemzeti" jelzőkkel, ami azonban még nem végleges, mert a miniszterelnök ur kijelentette, hogy nem ragaszkodik a névhez. Igéretet tett különben a miniszterelnök arra nézve is, hogy többé nem lesznek a kabinetben pártonkivüli miniszterek, vagyis a kormány tagjai be fognak lépni az uj pártba. A kisgazdák egységét a ma délelőtti értekezlet tanusága szerint sikerül megóvnunk és reméljük, hogy kilépések egyáltalán nem lesznek.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Virilizmus
Tánczos G. Károly

Virilizmus: olyan választási rendszer, amely biztosítja, hogy a közigazgatási önkormányzati képviselőtestület tagjainak jelentős része, a virilisták, a legvagyonosabbak közül kerüljön ki.
Junktim: olyan megállapodás, amely két kérdés teljesítését egymástól teszi függővé. Junktinba hoz: összekapcsol, összefüggésbe hoz.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98