Dtum
Login with Facebookk
1922 | Június

Mesterséges arcok

 Az orvosi tudomány már régóta ismert különféle eljárás az arc hibáinak eltüntetésére. Az arcsebészet a háboru során meg éppen bámulatos haladás tett. Vannak azonban olyan sérülések is, amelyek okozta torzításokat az orvosi tudomány sem tudja eltüntetni, noha a sérült szervet meg tudja gyógyítani.


Most azután egy amerikai szobrászművésznő: Maynard Ladd, azzal a felfedezéssel lepte meg az orvosi köröket, hogy olyan álarcot tud készíteni, amely az eredeti, a sérülés előtti arc vonásait tökéletesen visszaadja. Természetesen, az arcjáték többé nem lehetséges, de már az is nagy jótétemény, hogy az eltorzult arc elviselhetővé válik.

Maynard Ladd azonban reméli, hogy találmányát annyira tökéletesítheti, hogy bizonyos foku mozgékonyság lehető lesz. A művésznő egy ideig a párisi Val de Grace-kórházban müködött s eddig több olyan álarcot készített, amellyel az orvosok tökéletesen meg vannak elégedve. Ezek az álarcok már azzal az előnnyel birnak, hogy bizonyos mértékben mozgathatók s igy evés közben sem kell levenni az arcról.

Az arc sebeinek gyógyulása után Maxnard Ladd mindenekelőtt agyagmintát vesz az arcról, s a mintát a régi arckép után az eredeti vonásoknak megfelelően alakítja át; ezután rézöntvény készít róla, amelyet dr. Wood londoni orvos eljárása aszerint galvanizálnak. Az álarc belső felületét ezüsttel vonják be, mig a külső részét testszinre festik.

Azok a betegek, akiknek számára Maynard Ladd az álarcot készítette, teljesen megfelelőnek találja az uj eljárást. Az amerikai vörös kereszt a francia sebesülteket ilyen álarcokkal látta el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Maszkok Álarczok
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98