Dtum
Login with Facebookk
1923 | Április

Levél a Boldogtalanokról és Forgács Rózsiról

Szeretett Szerkesztő úr!

Kilenc évvel ezelőtt írtam, "1914. május 30.-án fejeztem be, (boldog emlékű dátum volt ez nekem sokáig.) s akkor Te, legszigorúbb kritikusa az életnek és művészeteknek," kinek egy szavára regényeket és terveket, nagy fáradtságok eredményét minden további meggondolás nélkül dobtam el s egyetlen biztató szavára hónapokon át dolgoztam, - akkor Te olyasmit mondottál erről a munkáról, hogy azt gondoltam: ez nagy szó! ez elég nekem - és ha soha többé nem írnék is egyebet, akkor is elég.

 

Büszkévé és nagyigényűvé tett ez az ítélet: utána évekig nem tudtam olyat írni, amivel meg lettem volna elégedve és sokáig nem törődtem másoknak darabomról mondott véleményével sem, - ha még oly megtisztelő volt is az! bárhogy dicsérték is némelyek, - mosolyogtam felette s azt gondoltam, hogy mindez semmi nekem a legszigorúbb és legtiszteltebb kritikusnak ehhez az egy szavához képest. Pedig: nem éppen jelentéktelen elmék fogadták szívesen, sőt szerették a Boldogtalanokat s nem is mindennapi dicséretekben részesítették.

Azonban: közben múlt az idő és külön megpróbáltatásokat hozott. Egyetlen színház sem fogadta el, egyetlen könyvkiadó sem vállalkozott rá, hogy kiadja. Németországban ugyan szintén igen megdicsérték, - akik olvasták, úgyszólván egyértelműen úgy nyilatkozzak felőle, hogy meg lehettem az eredménnyel elégedve, - de kiadni, vagy előadatni ott sem akarta senki.

 

Túl sötét, - kezdtem hallani nemsokára minden oldalról. S mikor más rosszkedvű, vagy sötétlátású drámaírókra, például Tolsztojra, vagy Stindbergre hivatkoztam, - azt válaszolták, hogy ezek már elfogadott nevek, - s én a színház világában még kezdő vagyok. Írjak előbb valami nyájasabbat!

Az egyik itteni színház igazgató például a munkát azzal adta vissza, hogy megtagadta tőlem ég azt is, hogy tehetséges volnék... "Micsoda posvány! - mondotta, - Ön csupa ronda emberről ír! - Mondja csak, nem szívesebben néz Ön maga is egy szép emberi arcot, mint egy csúnyát! - No látja! Akkor ezt nem veheti rossz néven a közönségtől sem!"

 

Egy rendező röviden úgy nyilatkozott, hogy ez a darab előadhatatlan, - "már a dialógusai miatt is." - Egy másik színház bírálója ezt írta róla: "Disznók vagytok ti mind, - mondják a darabban s ez találó ezekre az alakokra, - de legfőképpen magára a szerzőre". - Egy nagy magyar színésznő munkámat kezében tartva hosszan és szomorúan rám mosolygott előbb s aztán hirtelen rimánkodásba csapva át, hosszan kérlelt, hogy hát írjak végre is kellemesebb emberekről, - az Istenért, - hiszen ezek maga a förtelem...

De barátaim között is nem egy olyan akadt, aki ezt a munkámat nem volt képes szívelni. Egy igen kiváló költő például tudtomra adta, hogy csakis és kizárólag az én kedvemért olvasta végig, - ha más írta távolról sem oly fiatalos, hogy hajlandó volna magát olvasmányaitól halálra gyötörtetni...Egy nagy magyar író azt válaszolta, hogy ő bizony nem szeretné, ha ez a Húber, (a főalak), a sógora volna... - "szörnyű munka ez!" - tette még hozzá láthatóan is szörnyedve tőle.

 

Egy másik kitűnő író, barátom, rám förmedt, mondván, hogy ő már végül is azt sem bánta volna, ha belelőnek akár a súgóba, oly mindegy az már ebben a pokolban...- "Sivár, sivár" - ismételgette egy másik kitűnő író. - "Ó kérem, lehet olyat írni, ami a közönségnek is tetszik s amellett jó is" - tette még hozzá. Sok okos ember pedig egyszerűen csak fanyalgott, mikor véleménye felől érdeklődtem, - más értékes emberek viszont csupán annyit kérdeztek tőlem, hogy hát vajon valóban ilyen sötét-e az én világszemléletem? - s a munkáról magáról kíméletesen hallgattak, vagy más nekik tetszőbb munkáimra terelték át a szót.

Mindez kilenc év alatt zajlott le e mű életében - s megvallom, a sok kifogás, kelletlenség végül megtört engem is. Kezdetben csak kedvetlenül gondoltam rá, aztán egyre nagyobb ellenszenv nőtt bennem ellen, - lassan elhomályosította előttem eredeti boldog érzéseimet - s miután hajlamos is vagyok rá, hogy magammal elégedetlen legyek: végül elfeledtette velem azokat az előnyös véleményeket, amelyekre valaha büszke voltam. - Hátha mégis csak tévedtél! - nyilallott belém a kétkedés, mikor a Te szavaidra gondoltam vissza, - amelyek, - természetesen - a legtovább tartották fenn hitemet, igazamat...

 

De ezek is elhaltak bennem - megvallom, - s én nemsokára végképp elfordultam ettől a munkámtól: undorodtam már tőle s mindenben igazgat adtam azoknak, akik nem szenvedhették...Sötét, - igen, az, - ellenszenvesen sötét - erre pedig senkinek sincs szüksége...S nekem is csak bánatot hozott, - mi végre fáradtam tehát vele olyan sokat? Meguntam, belefordultam, szégyelltem kínálgatni. Úgy sem lesz ebből semmi! - Még több fáradságot, költséget, kínos mosolyt, megszégyenülést? - elég legyen!

Már-már szégyelltem is, hogy az enyém...nem soroltam többé, még a lelkem mélyén sem munkáim, életem eredményei közé s ha válságos pillanatokban ezekre, - az eredmények vigaszára volt szükségem, - a Boldogtalanok emléke csak dühöt és elkeseredést váltott ki belőlem.

Úgy látszik, mégiscsak tévedtél, - Te és mindazok, akik ezt a munkát szeretik, - gondoltam: - mi fenntartó ereje lehet az oly magányos és elszigetelt elismeréseknek, amelyeknek soha, semmiféle visszhangja nem támad, amelyeket utóbb semmi sem igazol? s harag fogott el, ha eszembe jutottak. Magam ellen kell fordulnom magamnak is, ha az egész világ ellenem van, különben el kell buknom, mint mindazoknak, akik anyjuk, hazájuk vagy az emberiség ellen harcot kezdenének, - úgy gondoltam. Munkámat be fogja temetni az idő és magányos kiáltozásunkat senki sem hallja meg. - Kísérlet volt tehát, - ostoba és átkozott kísérlet. - csakhogy ezt előbb kellett volna már megállapítanom.

Néhány sokat jelentő szó erről a darabról, - ez volt minden erősségem valaha, - de erejét bennem megőrölte a gúny, kifogás, visszautasítás. Okos és ostoba emberek (és sokan voltak!) - mind egyértelműen azt kiáltották felém, hogy a munka sötét, vigasztalan, sivár, elviselhetetlen - s én végül elhittem nekik. Végül el is tűnt szemeim elől, idegenné lett, alig emlékeztem már rá.

S nem is igen mertem többé darabot írni. Megpróbáltam ugyan...de reszketett a kezem, - elvesztettem minden biztonságomat. Hogy ne legyen túl sötét, - erre vigyáztam legfőképpen s mivelhogy vigyáztam, talán ezért sem ment a munka. Kijavítani a szívemet nem lehetett. Aztán engedményekre akartam erőszakolni magam, - hogy derűt, vigasságot kell új munkáimba belecsepegtetnem, valamit, ami kellemes...Nem ment - s eltelt így kilenc év. S közben át kellett terelnem munkakészségemet az elbeszélés felé, - holott a dráma volt az, mely egész ifjúságomban a legjobban érdekelt, amelynek tanulmányozásával egész fiatalságomat eltöltöttem.


S kilenc év után most mégis előadtátok, - forró, fájó köszönetem érte. Az első próbán újból felolvastam tehát a régi munkát s bár ismét meghatott, - valami sokáig visszatartott tőle, hogy újból odaadjam magam annak, amiben olyannyira csalódtam. Épp ezért nem szívesen jártam el a próbákra sem. Csak nehezen indult, mozdult meg bennem valami...talán a régi forróság. Nem akart feltámadni többé - halott akart maradni. Hideg akartam volna maradni. De nem lehetett.

Nem hittem volna...Nem hittem volna, hogy valaha még úgy tudjak zokogni e boldogtalanok sorsán, min ahogy akkor zokogtam, mikor Isten elém küldötte őket, hogy lássam őket, szenvedjek miattuk és mondjam el, mennyire szenvedek: s azáltal, hogy könyörtelenül leírom, milyen mélyen, elviselhetetlenül boldogtalanok. S hogy ez így történt, hogy mégis kiszakadt belőlem ez a régi sírás, - hogy újból megszerettelek benneteket boldogtalanok s hogy boldogan szeretlek most már, amíg élek, - Forgács Rózsinak köszönöm.

Nem is tudom, hogy köszönjem meg neki elragadó, magával-ragadó művészetét. Hiszen a többi művésznek is nagy köszönettel tartozom, - pompás művészek és pompásan játszottak. - de neki többel, neki sokkal többel, neki szeretettel tartozom.

Valami van benne, amit nagynak kell nevezni, elementárisnak...Egyetlen tomboló indulat, amely viharzik, szakít és magával szédít természetes erejével...Árad és dagad és elviselhetetlen viharrá fokozódik... Fergeteg, amely félelmes, szörnyű és mégis boldogító: mert szép, mert fenséges, hatalmas!

Ő igazolta most előttem legjobban munkámat. Nem is képzeltem, hogy ezt a szerepet bárki is így eljátszhatná. Csukló, boldogtalan, gyönyörű sírása még most is a fülemben cseng és könnyekre indit.

Nagy, nagy művésznő! Vaj úgy fejezhetném ki neki megindult, büszke örömömet, hogy több alkalmat adhatnék neki, hogy megörvendeztessen művészetével.

*

Ennyit e régi darabról amely nekem megint új s amelyet nem vesz most már el tőlem sem ócsárló, sem elismerő bírálat. - Az enyém és boldog vagyok vele. S szívesen megküzdök most már érte bárkivel, mindenkivel.

*

Nem végezhetem azonban levelet anélkül, hogy köszönetet ne mondjak a többi művésznek is, kik mind oly szeretettel és odaadással tették ügyemet magukévá. Így először is Halmi Margitnak, tudatos, szilárd, megingathatatlanul biztos művészetéért, - Toronyinak, hogy kedve volt ennyire elmélyedni szerepében s oly zseniálisan érzékeltetni tudta a főalak jellemének sokszínűségét, - Gách Lillának pompás üdeségéért, indulatai szemérmes szépségéért, - Harmos Ilonának, hogy rövid, kis szerepében oly kitűnően fejezte ki egy tönkrement élet tragikumát, Bodnárnak gondos, lelkiismeretes, pompás művészetéért, Kabosnak, hogy pár szavas szerepében is oly megnyugtatóan egész alakot adott, valamint Dárdaynak, Izsónénak, s Doktornak odaadó buzgóságukért! - Mindenkinek köszönöm, aki segített nekünk.

Szerető barátod: Füst Milán

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Montgomery szombaton meginditotta offenziváját Tripolitániában Montgomery szombaton meginditotta offenziváját Tripolitániában
A Nemzetközi Tájékoztat Iroda jelenti az északafrikai helyzetről: A...
Meskó Zoltán és Heinrich Antal afférje Becker Baby miatt Meskó Zoltán és Heinrich Antal afférje Becker Baby miatt
A nemzetgyülés egyik legutóbbi ülésén Viczián István beszéde közben...
Az uruguayi szenátus tagjai őrizetben vannak Az uruguayi szenátus tagjai őrizetben vannak
Baldomir uruguayi államelnök fegyveres államcsinye által Uruguay...
Henlein beszéde Karlsbadban Henlein beszéde Karlsbadban
Henlein Konrád a szudétanémet párt nagygyűlésen mondott beszédében...
Jávor Pál él, felesége vasárnap autón utazott érte Sopronkőhidára Jávor Pál él, felesége vasárnap autón utazott érte...
Sopron elfoglalása szabadulást jelentett sok politikai fogoly...
Franciák a Nemzeti Szalonban. Franciák a Nemzeti Szalonban.
Körülbelül száz festmény, köztük vagy negyven elsőrangú, egynéhány...
 Bethlen hódmezővásárhelyi pohárköszöntője Bethlen hódmezővásárhelyi pohárköszöntője
A miniszterelnök beszámolóját délután ˝ 2 órakor 200 terítékes...
A németek bevonultak Monasztirba A németek bevonultak Monasztirba
Monasztir elfoglalásáról ma kapjuk az első hivatalos közlést, mely...
Bethlen miniszterelnök nyilatkozik egy angol lapban Bethlen miniszterelnök nyilatkozik egy angol lapban
"Sunday Times" "Őszinte szavak Európa szenior miniszterelnökétől"...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98