Mindig gyanus volt nekem ez a Mussolini. Micsoda fajvédő ez, aki huszonnégy órából tizennyolcat dolgozik, antialkoholista, megveti a piaci szájtépést és latin létére olyan ridegen számol az eshetőségekkel és lehetőségekkel, mint egy velencei Mór. Engem nem lop meg, hogy most olyan osztentative tagadja meg az antiszemitizmust, hiszen sohasem tartottam igazi fascistának.

Nézzük csak az igaziakat! Hát hasonlít Mussolini Friedrichhez. Lendvaihoz vagy éppen Kiss Menyhérthez? Ugy-e nem! A mi államférfiainkról köztudomású, hogy ha ők kormányra kerítenének, Kemal basa egymillió mirditával indulna rögtön a csehek ellen, Hitler rögtön otthagyná a franciákat és jönne egész hadával Erdélyt fölszabadítani. Primo tábornok húsz spanyol hadtestet küldene a szerbek ellen és mindezeken fölül Bodula adná a pénzt, amit Bethlen külföldiektől kódul keservesen.

A mi államférfiaink tudják, hogy a zsidókat kell elsöpörni én akkor minden megvalósul, mig Mussolini sem Kemalt, sem a bajorokat, sem a spanyolokét nem főzte meg, sem ide nem indult, hogy Kiss Menyhértet a kultuszminiszteri székbe ültesse, hanem Mussolini ugyanazt csinálja, mint a liberálisok, dolgoztatja a népét, megalkuszik ellenfeleivel, hogy egy tespesztő béke atmoszférájában rothassza a hősi fantáziát. Ha aztán most azt mondja, hogy ő nem antiszemita, ez csak természetes, hiszen én régen tudom, hogy ö tulajdonképen nem is Mussolini, hanem Moskovics, de ha Mussolini lenne, fajolasz akkor se lenne, mert a nacionalista csak akkor hiteles, ha sváb.

Ha keresztény, ugy álkeresztény Benito, mert micsoda kereszténység az, amely porladó századok szivéből és a jövő lelkéből fakadó kultúrát akar adni tömegeknek, amelyben a napi munka után megpihennek, mint árnyas fák alatt az aratók. A mi Tűzről pattant fascistáink a szépség, a színek, az örökkévaló művészet, a teremtő munka halálos ellenségei és már ezért sem lapulhatnak meg egy igazi olasz köpenyének a ráncai alatt

Micsoda pokoli színjáték: egy héten ütik kupán őket diplomáciai kártyaváruk összeomló tökfelsői. A müncheni puccs amelytől európai konflagrációt vártak és az olasz fascizmus, amelybe ugy beleélték magukat, mintha Mussolini direkt a „Szózat”-ot és „A Nép"-et tekintené félhivatalosnak. Nem, ez már valóban több, amit egy fajvédő elbir: Mussolini pesti követe. Hevesi főrabbit üdvözli.

Végre is, mindennek, van határa! A mi nevető izmainknak is. És ezzel a diplomáciai jólértesültséggel, pszichológiával, söntésfantáziával ábrándos nyakatekertséggel pályáztak a kormány átvételére, uj külpolitikai orientációra, gazdasági rekonstrukcióra.

Ha a sors keserü szenvedélyéből kormányra jutottak volna, mily fájdalmak, megalázottságok szakadnak erre az országra, amelyet kétségtelenül forrón és őszintén szeretnek, a maguk szilajpistás, bolondistókos módja; szerint. Ugy szerepeltek, mint büszke sasok, vérszomjas vércsék és kiderült, hogy cinegék, gimplik, akik fütyülve mennek lépre. Miattunk írhatnak, beszélhetnek ezután, amit akarnak.

Soha, többé nem bántjuk őket. Kedves, hóbortos fiuk — béke velünk.