Dtum
Login with Facebookk
1923 | Január

Ijesztő mértékben vándorolnak külföldre legjobb szakmunkásaink

Az Ipartestületek Országos Szövetségének már a Gólyavárban tartott gyűlése alkalmával szóvá akarták tenni egyes vidéki kiküldöttek, hogy a legutóbbi esztendőkben a súlyos gazdasági viszonyok miatt szakmunkásaink legjobbjai hagyták itt az országot s ez a kivándorlás a folyó évben nemhogy fogyna, de egyre növekvő irányzatot mutat.

A vidéki kiküldöttek fel akarták akkor hívni az illetékes körök figyelmét, hogy bármilyen úton-módon legalább csökkenteni kell az állandó kivándorlást, mert az ország a legjobb szakmunkásait veszti el napról-napra és a hiány elsőrangú szakerőkben vidéken néha már éppen ezen okok miatt érezhetővé is válik. Illetékes helyen érdeklődtünk, ahol ez ügyben kérdésünkre a következőket mondották: 

– A szakmunkások kivándorlása a legutóbbi esztendőkben, különösen 1920-ban indult meg s azóta állandóan tart. Vidéki jelentések időről-időre beszámolnak a kivándorlás növekedéséről, aminek egyszerű oka az itthoni súlyos és egyre nehezedő gazdasági élet, a folyton fokozódó drágulás. 

– A kivándorlás a fővárosban, ahol az utánpótlás jobban eltünteti a hiányokat, nem érezhető annyira, de a vidéken vannak olyan helyek, ahonnan ijesztő számban indultak útnak egyes szakmabeli munkások jobb valutájú országokba, ahol a valutakülönbség könnyebb megélhetési viszonyokat jelent számukra. Ez a mai időkben, sajnos, egészen természetes folyamat, amit csak az itthoni gazdasági viszonyok javulásával lehet megállítani. 

– A kivándorló munkások legnagyobbrészt a megszállott területekre indulnak s Francia- és Németországba mennek még tömegesebben. A legjobb faipari, építő, kőmíves munkásaink már fölvették a vándorbotot s külföldre távoztak. Gyula, Makó, Békéscsaba tájáról százszámra indultak útnak a legkiválóbb szakmunkásaink. A megszállt területre, Romániába, Szerbiába különösen faipari, építőipari munkások mentek el tőlünk, német francia földre a mindenütt keresett elsőosztályú fémmunkásaink s szerelőink vándoroltak ki. 

– Habár a kivándorlás egyre növekedő tendenciájáról állandóan kapunk úgy a fővárosból, mint a vidékről jelentéseket, számokkal nem tudunk szolgálni, mert pontos adatok e tekintetben nem állnak rendelkezésre. A háború óta nem állították össze a kisiparra vonatkozó pontos statisztikákat, csak legújabban kaptunk e tekintetben felszólítást s most már gyüjtjük is az adatokat. Mivel a kormány elrendelte, hogy 1924 elején egybe kell állítani a kézmű- és kisipar statisztikáját, pontos számok csak a jövő év elején állnak rendelkezésre s akkor lesz nyilvánvalóvá a szomorú valóság, hányan voltak kénytelenek az elviselhetetlen gazdasági viszonyok miatt hazát cserélni az utóbbi esztendőkben?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Cunard Line plakátja A belügyminisztérium Kivándorlókat Védő Irodája
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az életmentő nap-gáz Az életmentő nap-gáz
Hetven esztendővel ezelőtt Lockyer angol tudós, finom színképelemző...
A nyolcvankét éves férj és a hatvanötéves feleség válópöre A nyolcvankét éves férj és a hatvanötéves feleség válópöre
Különös, az utóbbi évek válópöri krónikájában szinte egyedülálló eset...
Galambos a marathoni bajnok Galambos a marathoni bajnok
Magyarország 1931. évi marathoni futóbajnokságát vasárnap futották...
Kürthy György, a Nemzeti Színház tagjának véres verekedése egy köruti trafikban Kürthy György, a Nemzeti Színház tagjának véres verekedése egy köruti...
Nagy botrány játszódott le szombaton délután a József körút 2. számu...
A gazdaváltók leszámítolásáról, a bankfúziókról és az idegenforgalom valutáris jelentőségéről A gazdaváltók leszámítolásáról, a bankfúziókról és az idegenforgalom...
A kamatláb leszállítása óta különböző hírek foglalkoztatják a...
Átszervezés az Osztrák-magyar államvasut-társaságnál Átszervezés az Osztrák-magyar államvasut-társaságnál
Az Osztrák-magyar államvasut-társaság gyártelepeinek reorganizációját...
A fasiszta rendszer bukása Olaszországban A fasiszta rendszer bukása Olaszországban
Az algiri rádió utján az angolszász hatalmak szombaton este ujabb...
A balkezesség, az arcfelek különbözősége A balkezesség, az arcfelek különbözősége
Az arcfelek különbözőségének vizsgálata a 80-as években indult meg,...
Zeppelin gróf legujabb felszállása Zeppelin gróf legujabb felszállása
Zeppelin gróf, a hires léghajós, a minap ismét felszállt több ujabb...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98