II.

Mindent összevéve Kovács Lajosnak az a nézete, "...ha a háború nem jött volna közbe, a zsidóság Magyarországon a számbeli és aránybeli stausquot nem igen tudta volna fenntartani; a háború azonban a zsidóságot új erőhöz juttatta egyrészt azzal, hogy közülök jóval kevesebbet pusztított el, mint a keresztények közül, másrészt pedig azáltal, hogy a keleti zsidók beözönlésnek újabb lökést adott s viszont az amerikai kivándorlási mozgalmat szüneteltette."

Még ez sem lenne azonban oly nagy baj, vagy ahogy a könyv szerzője mondja, "a zsidókérdés lényege nem a zsidók nagy számában van, hanem abban, hogy a zsidók nagyobb intelligenciájuk és gazdasági érzékük folytán azokat a foglalkozásokat és pályákat özönlik el, melyek nekik szellemi és gazdasági téren való vezetés, vagy legalább is a népességi arányukat jóval meghaladó túlsúlyt biztosítják." Ez szorítja össze a szívét és nem az, hogy "minden a zsidóké".

Ezt a vezetést, ezt a túlsúlyt rajzolják meg az általa felvonultatott számok. Ezek beszélik, el, mennyi föld jutott kezükre, hogy foglalták el a kereskedelmet és a gyáripart, miként hódítottak az orvosi, mérnöki, ügyvédi, hivatalnoki és újságírói pályán. Ezek beszélik el, hogy a munkások sorában nem érzik jól magukat s "az értelmileg, vagyonilag és társadalmilag kiváló pozíciókat foglalják le maguknak" Csak éppen a földbirtoknál igazodtak az arányszámukhoz - az 5 százalék zsidóság az ország földjéből 4, 15 százalékot bír - de a többi fronton az őket megillető 5 százaléknál jóval nagyobb karéjt hasítottak ki a maguk számára. A hitel körében lévő foglalkozásoknál éppenséggel 90 százalékig jutottak el.

A zsidóságnak ezt az értelmi és gazdasági téren való hódítását tartja katasztrofálisnak az író. Szerinte a zsidó típusa azelőtt a falusi szatócs és az árendás volt, most pedig a nagykereskedelem, gyáripar, nyomdavállalatok, újságok és latifundiumok urai. Igazság szerint e helyeken keresztényeknek kellene ülniök, ennélfogva "itt vagy gyökeres operációra vagy hosszadalmas, de rendszeres kezelésre van szükség". Melyik a helyesebb, ennek eldöntését a politikusokra bízza, ő maga megelégedett a statisztikai adatok összehordásával. 

III.

Ezek a statisztikai adatok - minthogy a vezető osztály sebeit tárják fel - érthetően erős indulatokat emelnek fel a vezető osztály egyik művelt és öntudatos tagjában. Mindamellett az én benyomásom az, hogy e lelki viharok nem oltották el benne a statisztikus köteles higgadtságát. Elfogulatlanságra törekedve állította össze az adatokat, ámbár közülük egyik-másik talán más színt nyerne, ha egy-két erősebb szövésű magyarázó jegyzettel felöltözve állanának ott.

Így, azokat a statisztikai adatokat, amelyek azt mondják, hogy a zsidók erre és nem arra a pályára tódulnak, bizonyára mással is meglehetne okolni, mint azzal, hogy élelmesek, fürgék és velük született ez vagy az a tulajdonság. Az az adat, hogy a zsidók a háborúban fele annyit, vagy még ennél is kevesebbet véreztek, mint a keresztények - szintén elbírna valamilyen kommentárt. Különösen akkor, ha kutyafuttában már megemlítette, hogy a zsidók jó része a városokban helyezkedett el. Nincs a városi levegő, az évszázadokon keresztül űzött városi foglalkozás és a katonai alkalmatlanság között valamilyen összefüggés?

Azok, akik a számok között nálamnál jobban tudnak olvasni, alkalmasint még más kérdéseket is fel tudnának vetni. De bármilyen alaposak is legyenek e kérdések, ezek, éppen úgy, mint azok, amelyeket én pedzettem - se nem szoroznak, se nem osztanak. A lényeg az, hogy Kovács Lajos a "minden a zsidóké" jelszónak szabatos és tudományos meghatározását adta akkor, amikor bizonyította, hogy a zsidók azokból a foglalkozásokból, amelyeket a vezető osztály a maga körülkerített vadaskertjének tekint, ennyi és ennyi százalékot foglaltak el. Ezzel ugyanis éppen olyan szabatosan, megbízhatóan és tudományosan igazolta, hogy a zsidókérdés voltaképpen e vezető osztály belső ügye.

Ő ugyan nem vallja ezt a felfogást s alkalmasint óvást is emelne könyve ily értelmezése ellen. Hiszen a könyvéhez írt bevezetésben világosan megmondja, hogy a zsidóság oka az összeomlásnak, a kommünnek s a nemzetet ért szerencsétlenségnek, amiből nyilvánvaló, hogy a nemzeti eszmények iránt nincsen érzéke, megbízhatatlan, "idegen, sőt nagy részben ellenséges indulatai tetem a nemzet testében, meg van tehát minden okunk rá, hogy védekezzük számbeli, vagyoni és kulturális térfoglalása ellen." A számokból tehát, amelyeket tisztán a vezető osztály versenytársaként tünteti fel a zsidóságot, azon a címen, hogy szerinte a zsidók az összeomlásnak és miegymásnak az okai, azt a következtetést vonja le, hogy a zsidóság alkalmatlan a vezető osztályban való megmaradásra, s ha ott marad, ártalmára lesz az egész nemzetnek - értvén nemzeten bizonyára a magyar népet. 

IV.

Nos, a statisztikai adatokat szó nélkül aláírom. Elvégre annyi értékes munka vallja apjául Kovács Lajost, hogy laikus igazán nem tehet egyebet. De az összeomlást és társait, valamint a rájuk épített következtetést, kételkedve kell fogadnom, ugyancsak laikus voltomnál fogva. Azt kell gondolnom, ha Hindenburg, Ludendorff, Conrád és a többi hadvezér, meg száz hadügyi és gazdasági szakértő az összeomlás okai után kutatva, egyetlenegy sem állítja oda a magyar zsidót, mint az égszakadás elindítóját vagy hatékony tényezőjét - akkor miért kellene nekem, a laikusnak, a budapesti statisztikai hivatal vezető egyéniségének nézetét szentírásként elfogadni?...

Miért kellene a szakmájától távol eső téren is tekintélynek elismerni őt, különösen akkor, amikor ma már a világháború keletkezésének és lefolyásának labirintusában elég világosságot gyújtottak ahhoz, hogy minden értelmesebb ember a zsidóság e téren való akár pozitív, akár negatív ténykedését megítélhesse?! A zsidók nemzetközi szervezetéről, Cion bölcseiről, a zsidók tudatos világuralmi álmairól, a szocializmusról és bolsevizmusról - a zsidók e két furfangos találmányáról, amellyel a világot maguk alá akarják kényszeríteni - s a többi száz meg ezer ördöngös mesterkedésről, kell-e komolyan beszélni?

Kell-e a tényeket és összefüggéseket vizsgáló és tények alapján ítélő embernek azt mondani, hogy ezekben az állításokban az öntudatra ébredt osztályérdek vezette képzelet van szabadjára eresztve? S szabad-e mindezek alapos megfontolása és tanulmányozása után Kovács Lajosnak az idegen tetemről való szociológiai megállapítására felrakott következtetését komolyan venni?

Még a zsidók fegyvertárából való s az unalomig ismert érveket - ennyit és ennyit dolgoztak a nemzetért, munkásságuk nyomán mennyit nyert a magyar közgazdaság, a legfrissebb kimutatás szerint hány hősi halottjuk volt, mit műveltek a tudomány, irodalom és művészet terén - még ezeket is bátran figyelmen kívül lehet hagyni. Egyrészt azért, mert az effajta érveket majdnem mindig azzal viszonozzák, hogy... igaz, igaz, de a zsidó vér, a zsidó faj, a zsidó szellem és a zsidó destrukció!... Másrészt azért, mert a felvetett kérdés lényegének megítélésében nem számítanak e kölcsönös és a koncot kerülgető feleselgetések. Azt a Kovács Lajostól öntudatlanul felvetett kérdést, ugyanis, ki méltó hát arra tulajdonképpen, hogy a vezető osztály páholyában helyet foglaljon, nem világítják meg ezek a szóviták.

V.

Hogy ki foglalhat helyet ebben a páholyban - ha a józan ész alfáját veszem elő, arra az eredményre kell jutnom - hogy ezt nem a páholyban ülők érdeke határozza meg, tartozzanak azok akármelyik valláshoz, fajhoz vagy szektához. Hanem nyilván a vezettettek, a nép, a fizikai és szellemi munkát végző milliók érdeke. Ezeknek szempontjából pedig az méltó a vezetésre, akinek munkássága nyomán a legtöbb kultúra kél, vezető tisztét úgy tölti be, hogy tevékenységével fokozatosan a jobb társadalomba jutunk el, abba, amelyikben a termelt árúk elosztása a legegyenletesebb és legigazságosabb.

A vezetett elemek, a milliók ennélfogva csak azt nézhetik, vajon a vezetők munkássága abban az irányban halad-e, hogy a milliók kulturális java gyarapodjék. Jobb ruhát, egészségesebb lakást, magasabb iskolát, több könyvet, biztosabb munkalehetőséget, kevesebb halálozást, magasabb életkort és szélesebb és erősebb alapú békességet jelent-e a vezető - igen vagy nem? Ha igen, akkor alkalmas, hogy a vezető osztályban helyet kapjon, ha nem - alkalmatlan. Úgy gondolom, annál a célkitűzésnél, hogy egészséges és jókedvű emberek lakjanak ebben a hazában, mindenkinek legyen kenyere, nemesen szórakozhassák, ha beteg, orvos álljon mellé s a művészet kincsei gyönyörködtessék - ennél fényesebb nemzeti eszmény nincsen, ez a soviniszta hazafiasság legmagasabb csúcsa.

Nos, Kovács Lajos szót nem ejtett arról, hogy a vezető osztályba betolakodott zsidók e célkitűzés ellen vétettek volna. Nem állította, hogy a zsidó földbirtokos nem műveli elég belterjesen a földjét, a zsidó orvos nem kezeli oly jól a beteget, mint a keresztény társa, a zsidó bankár hitelműveletei ingadozóbbak, a zsidó kereskedő ügyefogyott, a zsidó mérnök házai összedőlnek, a zsidó vasutas kisiklatja a vonatot s egyáltalán a zsidó ész és a zsidó kéz következetesen gátakat rak a tömegeknek arra a jogos igyekezetére, hogy jobb életsort küzdjenek ki maguknak - mindezt nem állította. Így a nép, a vezetett szempontjából nem is kifogásolható, hogy a zsidók ezt vagy azt a vezető állást foglalják el. Ebből tisztán következik, hogy Kovács Lajosnak az a nézete, hogy a zsidóknak a vezető osztályban való térfoglalása nemzeti (népi) szempontból ártalmas - nincsen kellőképpen megokolva. Nézetének csak az a része állhat meg, amely magát az aránytalanul nagy térfoglalást állapítja meg. S megállhat az ebből ésszerűen leszűrhető következtetés is - az, hogy ez az aránytalan térfoglalás a vezető osztály számára ártalmas.

Zsadányi Henrik