A lónak főhasznosítása az erőtermelés.
Húsát hazánkban csak elvétve fogyasztják. Egyes külföldi nagyvárosok vágóhídjain azonban jelentékeny mennyiségű lovat vágnak le s dolgoznak fel kolbászárukba.

Tagadhatatlan, hogy a lóhúsban nem kevesebb a tápláló erő, mint a szarvasmarha húsában. A fogyasztásától való tartózkodásban nem csekély része van az előitéletnek, másrészt annak, hogy színe barnavörös, levegőn kékes fényű feketésvörös vagy fekete s így kevésbé kívánatos. Hozzájárul, ehhez, hogy íze émelyítően édeskés.

Hátrányára írják még azt, hogy a hús közé igen kevés zsiradék szokott lerakódni s így az száraz, kevésbé izletes, különösen száraz pedig az oly öreg, kimustrált, rossz kondicióban levő állatoké, mint amilyenek a lóvágóhidakra kerülnek.

Tejtermelés szempontjából a ló Európában abszolute nem bir jelentőséggel.
Teje egyedek szerint igen eltérő sűrűségű, de még a legjobb is csak felényire éri el a tehéntej tápanyagtartalmát; szine kékesfehér, íze feltünően édeskés. Vaj- vagy sajtkészítésre alkalmatlan.

A középázsiai nomád népek, így a kirgizek, mongolok, tatárok, tunguzok egy szeszes tejkészítményt: „kumisz”-t készítenek kancáik kifejt tejéből. A mongol kancák ugyan legjobban tejelnek az összes lófajták közt, de még ezektől se fejhető – a csikó által kiszopott tejmennyiséget nem számítva – évente 250-300 liternél több.