Dtum
Login with Facebookk
1923 | November

MTK – UTE 1:1 (0:0)

Újpesti stadion – 18.000 néző. – Bíró: Nagy László.


MTK: Kropacsek – Mandl, Senkey, - Kertész II., Orth, Nadler – Braun, Molnár, Winkler, Opata, Jeny.

UTE: Varga – Fogl II., Fogl III., Kelecsényi, Schafier, Peics – Paulusz, Kósa, Jeszmás, Csontos, Szidon.

November 11. A bajnokság őszi fordulójának utolsó napja.
Az MTK három ponttal halad a bajnokságnak az élén s már csak ez az egy mérkőzése van hátra. Ha győz, öt ponttal vezet, s ugyan lehet-e hatalom, amely a végső győzelemhez vezető útjában föltartóztassa? Nincsenek. Csak egy lehetőség van, csak egy reménysugár az ellenfelek számára: az UTE.

Az UTE kezében tehát az idei bajnokságnak a kulcsa. Ha győz, az MTK előnye leolvad egy pontra s ismét nyílttá lesz a bajnokság, ismét tere nyílik a kombinációnak és – ki tudja, mi történik a tavaszi fordulóban…

Kezdés után az UTE csatársor rögtön támadólag lép fel és anélkül, hogy az MTK halfsora fel tudná tartani, felnyomul az MTK kapujához, ahol előbb Mandl akasztja meg Kósa kiszökését, majd a labda a hátrahúzódott Orth birtokába jut. Orth a labdával Jenyt szökteti, aki a szélén lefut, de beadását a tisztán álló Winkler elől Varga elfogja.

A kiadott labdával az UTE jobbszárny vezet támadást, de Kósát Mandl szereli, azonban a Jeszmáshoz került labda utóbbi lábáról leperdül. A 3. percben Schaffer által szöktetett Paulusz gyönyörű akciójából ismét Jeszmás kapja a labdát, de előbbi módon hibáz. Egy percre rá Nádler hibájából ismét Jeszmás jut jó helyzetbe és orrheggyel kapura küldött éles labdája a felső sarok mellett süvit el.

A közönség elmaradhatatlan tapsa a jutalom a szép akcióért és ennek hatása alatt az UTE erősen belefekszik a játékba. Az 5. percben Paulusz lefutását éles centerrel fejezi be, melyet Kropacsek fog ugyan, de összeütközik Mandllal, ki az összeütközés erejétől földre esik, de kisvártatva talpra állt.

A 19. percen Jeszmás ördöngös gyorsasággal keresztülvitt támadását Senkey csak nehezen szereli. A 21-ik percben Braun szép lefutását kapu mellé lövéssel fejezi be, majd Orth szép, de könnyen védhető szabadrúgása Vargának ad munkát.

Orth csodaszép akcióival dominálja a mezőnyt, minden akciója veszélyt jelent és úgy irányítja a játékot, hogy pillanatok alatt összezavarja az ellenfél védelmét. Előbb Jenyt küldi támadásba, majd hirtelen Braunt dobja előre, de utóbbi hátraadott labdája Schäfter zsákmánya. Átadásából Paulusz akciója Senkey hibájából kornert eredményez, de Paulusz a kapu mögé rúgja a labdát. Az UTE belső triója által teremtett helyzeteket. Mandl, Szenkey, sőt Nadler csak nagy önfeláldozással tudják menteni.

A szorongatott helyzetben a 30-ik percben Jeny lefutása tehermentesíti a Testgyakorlók védelmét, de Fogl II. a késlekedő Jenyt leszereli. Opata támadását Kelecsenyi kézzel tartja fel, melyből Winkler kapu fölé lő, míg Braun lefutásból beadott labdáját átlépi.

Az ottmaradt labdát Fogl II. Pauluszhoz továbbítja, kit azonban Nadler szerel. Braun újbóli támadását erős beadással fejezi be, melyet, Jeny Winklerhez emel, ki kapásból kapu fölé lő, hasonlóan fejezi be ismét Braun támadását egy félfordulatból kapura küldött labdával, mely közvetlen kapu mellett süvit el.

 


Helycsere után mindkét fél újult erővel, hatalmas lendülettel indul a játéknak. Az MTK kap előbb lábra Jeny támadása révén, de beadása kapu fölé jut, a következő percben már Szidon lefutása és lövése foglalkoztatja Kropacseket.

A tízperces újpesti offenzíva után az MTK technikai fölényével meglehetős fölénybe kerül. A támadások sorát Winkler messziről kapu fölé küldött lövése nyitja meg. Winkler szépen helyezett labdával szökteti Jenyt, kit Fogl II. erélyesen szerel. A megítélt szabadrúgásból Jeny pontos labdáját Varga Winkler elé üti, ki talán meglepetve, a kínálkozó helyzettől elkésik és Fogl III. ment. Schäfter

A következő percben Orth által szöktetett Winklert a 16-os vonalon Fogl II. testtel tartja fel, miközben kissé előrehajol és talán ez adta meg a bíró előtt akciója foult jellegét, melynek következtében Winkler elesett. A megítélt szabadrúgást s bíró füttyét követező pillanatban Molnár kapura lövi és a labda a meglepett Varga fölött, hálót ért.

Az UTE nem adja fel a küzdelmet, de nem tud kiszabadulni az MTK ostromgyűrűjéből. Jenyt Kelecsényi szereli, míg Opatát az eleső Fogl III. kézzel rántja magához. A szabadrúgást Winkler fölé lövi. Kertész II. labdájával Braunt szökteti, kit Peics kornerre szerel, Braun labdáját Winkler kapura fejeli, de Varga könnyen fogja.

Ujból Braun vezet támadást beadásából. Winkler kornerből lőtt labdája azonban lecsuszik lábáról és Schäfter birtokába jut. Habozás nélkül Jeszmáshoz passzol, ki nagy rössel Csontostól támogatva megközelíti az MTK kapuját. A támadást először Mandl állítja meg, közben Nadler is segítségére siet.

Jeszmás kapura küldött labdája az előtte állóktól lefékezve halad Kropacsek felé, ki elhagyta kapuját, két lépést tesz és ráveti magát a labdára. Pár pillanatra megmentve látszik a helyzet, mikor az eddig feltartott Jeszmás óriási erővel ront Kropacsekre és ugrásszerű mozdulattal a földről felkelő Kropacsekbe rúg.

A nézőkben elhűlt a vér, mindenki súlyos szerencsétlenségtől tartott, mikor az aléltnak látszó Kropacseket kivitték a pályáról. A rúgás azonban sípcsontvédőjét érte és az tette lehetővé, hogy két perc múlva ismét beállhatott.

Az utolsó tíz percben az UTE végső erejét összeszedve hatalmas finist diktál, melyet végig bír, és ekkor kis szerencsével még a győzelmet is megszerezhette volna. A 39. percben Szidon lefutásból beadott labdáját Jeszmás elől Nádler halássza el, majd ugyanő, akciójából Csontos kerül kitűnő helyzetbe, de pár lépésről hibáz.

A 40. perben Jeszmást foultoljuk melyből bombaszerű szabadrúgását Kropacsek csak kornerre tudja menteni. A támadó Winklert Csontos foultal akasztja meg, Orth precíz szabadrúgását az előrefutó Jeny kapásból adja a középre, de az Fogl II. a mezőnybe továbbítja.

Az újpesti közönség lelkes biztatása mellett Jeszmás és Csontos meglepetésszerűen mintegy rajtaütnek a kék-fehérek védelmén és míg azt magára vonják. Csontos Szidonhoz adja a labdát, ki a büntetőterület sarkáról gyönyörű szép saroklövéssel kiegyenlít.

Újrakezdés után már nincs sok feljegyezni valónk, az MTK-át láthatólag lesújtotta, hogy a már biztosnak vélt győzelem kisiklott kezéből és bár megkísérli a támadást Jeny, majd Winkler révén, az erőtlen akciókat már az UTE halfsora teszi ártalmatlanná.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az MTK csapata A mérkőzés közönsége az Újpesti Stadion nagytribünjén Opata lövését Vargha védi
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98