Dtum
Login with Facebookk
1924 | December

Vasárnap megnyílt az ébredők kongresszusa a szabadkőművesek palotájában

Az Ébredő Magyarok Egyesülete országos kongresszusát nyitották meg a Podmanitczky-utcai szabadkőmüves-palota nagytermében.


Eckhardt Tibor országos elnök nyitotta meg a gyülést. Arról tartott szabadelőadást tombolva helyeslő hallgatóságának, hogy miként lehet a nemzeti gondolatot nemzetközi vonatkozásban
érvényesíteni.


— A tavalyi országos közgyülésünkön hangoztattam – mondotta – a nemzeti eszmének a nemzetközi vonatkozásban való érvényesítését. Ez akkor még a külföld részéről is bizonyos ellenszenvet váltott ki. Azt kérdezték csodálkozva: hogyan támadhatjuk mi az internacionalizmust, amikor kapcsolatokat keresünk vele. Azt mondták, hogy ez fából vaskarika. Rá akarok mutatni arra, hogy ez igenis lehetséges. Az emberiség fejlődésének szempontjából a nemzetközi kapcsolat pótolhatatlan. Ha nemzetközileg nem fognak össze az egyes nemzetek a szintén nemzetközi talajból kinőtt zsidómétellyel szemben, akkor egész Európa veszedelembe jut. Primitiv fölfogás az, amely minden magyarul beszélőt magyarnak tart.

 

- Ilyenek a Rákosi Jenő magyarjai! (Fölkiáltások? "A Világ magyarjai is!") Ezek mimikri magyarok. Biológiai értelemben vett fajokról alig beszélhetünk, azonban történelmi fajokról igenis, beszélhetünk. A legutolsó havasi pásztordalnak is több a jelentősége, mint az egész eszperanto-nyelvnek. Ám a nemzeti gondolatnak is vannak hibái. A XIX. század hibái a csuf világháboruban robbantak ki.

 

- Vissza kell utasítani a vádat, mintha a nacionalizmus más nemzetekkel szemben elnyomó szándékokat táplálna. A lenéző, nyegle nacionalizmust nem tudom helyeselni. Az elmult Magyarország legnagyobb büne volt az, hogy fölényes nyegleséggel társadalmi uton intézte el a nemzetiségi kérdést, a maga egészében azonban megoldani nem tudta. Minden külföldi támogatásra alapított gondolat elhibázott dolog.

 

Eckhardt ezután bejelentette, hogy pontosan meg fogja jelölni az év mind a tizenkét hónapjára eső ébredőmunkát. Nem tudom, többség vagyunk-e? (Zajos fölkiáltások: "Többség vagyunk!") Lehet, hogy ma még kevesen vagyunk, de a Hadur itt van velünk!


A hallgatóság percekig állva tapsolta és éljenezte Eckhardtot!.  A terem másik sarkából pedig többen kiabálni kezdtek: A karzaton zsidók vannak!

 

A zaj lecsillapulta után Méhely Lajos egyetemi tanár, nagy könyvvek a hóna alatt, lépett az emelvényre és bejelentette, hogy az élettudományból fog előadást tartani. Ez aztán minden baj nélkül meg is történt.

 

Budai Dezső, a Beszkár vezérigazgatója, a Keresztény Község Pártról beszélt. Azt mondta, hogy 3 1/2 éven át ők csak tanulmányuton voltak a városházán és a 365 bizottsági tag közül egyetlen egy sem tévedett meg, amig az előző törvényhatóság 270 millió aranykorona adósságot csinált, csak azért, hogy magának, gseftet teremtsen.


Ezzel a meglepő kijelentéssel véget ért a kongresszus első napja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98