Dtum
Login with Facebookk
1924 | Május

Carpentier szabályszerűen győzött Townley fölött

Az április 27-ről május elsejére halasztott Carpentier-Townley mérkőzés, amely tudvalevőleg a hírneves francia bajnok könnyű győzelmével végződött (már a második menet elején kiütötte az angolt), nagy port vert fel az egykori „császárvárosban”, Townley menedzsere ugyanis óvást emelt Carpentier győzelme ellen azon a címen, hogy a francia szabályellenes ütéssel tette harcképtelenné.

A második menetben Townley már nem volt küzdőképes, már az első roundban elkészült. A gongütés után Carpentier rögtön támadásba fog és egy hatalmas jobbkezessel leüti az angolt. Fölkelés után Townley-t ismét ütés éri, amitől újból lezuhan. Ekkor történt a kritikus eset.

Az alélt Townley újból lábra kap nagy nehezen. Előbb a bal-, majd a jobbtérde hagyja el a földet, míg kezei szinte lógnak a levegőben. Amikor jobb térde a földtől néhány centiméternyire eltávolodott, Carpentier hozzácsapott. Ez volt az utolsó ütés, mely aztán a knock-outot is meghozta.

A közönség nagy része nem látta tisztán azt, hogy Townley mindkét térdével elhagyta a talajt, vagyis a szabály szerint álló helyzetben volt s ezért Carpentier ellen tüntetni kezdett. A zsűri azonban elutasította az óvást. Amikor a mérkőzésről készült filmfelvételeket megtekintették, nyilvánvalóvá lett, hogy a leütés szabályszerű volt, bár Carpentier népszerűségét nem öregbítette.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98