Dtum
Login with Facebookk
1924 | November

Ibsen a Renaissance-Színházban

Kísértetek


Ha lehet is revideálni az Ibsen-kérdést, aligha kell a Kísértetek-esetet. Elmondtak már róla minden rosszat és jót, s az érdekes ezúttal nem a mondottakban, hanem abban van, hogy már mindent felsorakoztattak.

Egész kis könyvtár a rossz is, a jó is.

Egy ismert angol színházi kritikus és Ibsen-fordító, William Archer egészen külön tervvel foglalkozott a Kísértetek első angol előadása után. A múlt század végén Dictionary of Abuse címen lexikont akart kiadni a színházi kritika szitkozódásaiból, hogy bemutassa, ilyen hallatlanul erős kifejezésekre tudja ragadtatni magát az "idealista" hajlandóságú bírálat, ha személyi vagy "személytelen" okokból nem tetszenek neki az előadott darabok. Közölt is egy próbát ebből a lexikonból a Pall Mall Gazettenak egyik 1891-i számában.

 

Mindegyik idézet a Kísértetekről szólott, az angol lapok írták az Ibsen-darab bemutatása alkalmából. Szörnyű szavak az irodalomban! Szinte teljesen ismeretlenek a magyar kritikában. A Daily Telegraphtól kezdve az Evening Standardig valamennyi angol lap oly kegyetlen és durva kifejezésekkel ostromolja Ibsent és művét, hogy le kell mondanunk idézésükről.

Akkor Ibsen még izgalom volt, új láz és szenzáció, ma klasszikus múlt, aminek megállapításában több az elismerés az élvezetnél.

1881-ben jelent meg e "családi dráma", tehát alig valamivel több mint negyven esztendő elegendő volt... azaz hogy előbb még egy könyvtárra való védelmet is összeírtak mellette, miután a leghevesebb tiltakozással visszautasították. Ahogy nőtt, dagadt, puffadt az Ibsen-divat, úgy szaporodtak a magyarázatok és elismerések, s ma valahányszor megjelenik egy új Ibsen-kiadás, kiadó is, felszólított esztétikus is szükségét érzi, hogy kidomborítsa e mű lappangó jelességeit.

 

Az egyik, amit mondani szoktak, hogy a "Kísértetek" a "Nóra" után következett, s annak mintegy a folytatása. Ibsen, a költő, mindig egy újabb drámával felelt az ellene felsorakozott kifogásokra. Mi történt volna ugyanis, ha Nórát a kötelességtudás visszaviszi Helmerhez? Őszintén bevallom, hogy miután az egész Nóra-kérdés nem érdekel (Ibsen dicsősége-e az "individualizmusnak" ez a diadala?), nem vagyok túlságosan kíváncsi a folytatására sem. Egyébként is, ahhoz, hogy egy művet ismerni tudjak s gyönyörködhessem benne, egy másikat is tanulmányoznom kell?


Ibsennek ezt az alkotását sohasem tudták önmagával védeni, mindig külső és idegen segítőeszközöket kellett igénybe venniük az esztétikai ügyvédeknek. Azt szokták mondani, hogy a Kísértetek igazsága egyénibb és általános-emberibb, mint Nóráé, mert nincs elferdítve a tendencia érdekében. A hatáshajszolás nem tendencia? Ha a Nóra tézis-darab, a Kísértetek hatásvadászás. Borzasztó ma nézni, hogy rohannak a színpadra a fölöslegesen riasztó események mindig a kiszámított percekben. Kiszámítottan és hatástalanul.

Azt mondják: hogy ez a darab Alvingné: a hiábavaló áldozat tragédiája. A színpadon nem ez élteti. Egy-egy színész kedvéért veszik néha elő, Moissi szokott vele utazni, hogy Osvaldot játssza el. Rossz a színészek ösztöne? De hát rendben van. A bőséges Ibsen-kommentárok már messziről figyelmeztetnek, hogy a Kísértetek alkalmából gondolj az Oedipus-királyra, mert nagy közöttük a belső hasonlatosság, s mindkettőben a múlt képviseli a sorsot.

 

Nem tudok Sophoklesre gondolni. Az egy egységes világszemlélet kifejezője, amely pontosan adja azt, amit akar, Ibsennél hiába mondom, hogy az események nem fontosak: elveszik a kedvemet attól, hogy kutassam az események mögé rejtett gondolatokat. Szabad egy triviális szót használni? Végül is másodrendűvé válik a gondolat, ha az író adósunk marad gondolatainak költői "realizálásával", ha az események, melyeken át megmutatkozik, erőszakoltak, durvák, élettelenek, s lépten-nyomon kihívják ismereteink, logikánk, szívünk kritikáját.

 

Oly szertelenek itt az események, sőt sokszor oly ízléstelenek és nagyképűek, a teória annyira uralkodik itt a költészeten, hogy még Shaw, e jóakaratú bíráló előtt is homályba borul maga az agyonhajszolt tendencia. Sokszor úgy érzi az ember, hogy nem is a házasságról és kötelességteljesítésről van itt szó, amely a darab szerint néha vagy mindig szörnyű bilincs, és embereket, nemzedékeket pusztító rabság, hanem csak arról a nyárspolgári intelemről: óvakodjatok véretek indulataitól és a betegségektől... Kétségtelenül hasznos és okos tanács, de orvosok és tanárok éppen eleget hangoztatják, s még ők is korszerűtlenül és érdektelenül.

A Renaissance-színház előadása alkalmat adott Cs. Alszeghy Irmának egy bensőséges és mély tanulmányra, Baló Elemérnek pedig annak újabb bizonyítására, hogy rendkívül finom és érzékeny idegrendszer, amely nagy szuggesztivitással ábrázolja emberek és szavak patologikus tragédiáját. A világos, erős, tiszta fordítás Hajdu Henrik érdeme.

 

Földi Mihály

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98