Dtum
Login with Facebookk
1924 | Október

Wild József nyílt levélben vádolja Gömböst

Ha ütközetre készül a sereg, nem jelenti azt be előre az ellenségnek s az összeesküvők sem szokták előre bemondani az államcsíny napját.


Mi azonban mind a ketten megtanultunk a stratégiából, ha fegyveres erővel akarunk keresztültörni nehéz akadályon, ugy kell az akadály egy pontjára összpontosítani minden erőnket, hogy azt az ellenség észre vegye. Az áttörés helye valószínünek kell, hogy látszon, nehogy az ellenség blöffre gondoljon. Ha aztán az ellenség e ponton ellencsapásra készül és beásta magát, akkor a lehető legrövidebb idő alatt hirtelen támadással minden erőnk teljes megfeszítésével a legvalószínütlenebb ponton kell a támadást végrehajtani. Az emlegetted, hogy a főváros uj vezetőségét akarod erőszakkal eltávolítani és azt akarod elhitetni velünk, hogy ezen a valószinünek tetsző ponton csak hónapok mulva fogsz támadni s minden erődet erre a célra gyüjtöd és tartogatod.


De bennünket te meg nem tévesztesz! Mint eddig, ezután is minden figyelmünket a Duna – Tisza közére összpontosítjuk és nem fogjuk türni, hogy félrevezetett emberek kis csoportja fölforgató céllal támadjon hazája és kormány ellen.


Arra méltóztatták bennünket emlékeztetni, hogy te voltál az, aki a mártir király elől fegyveres kézzel zártad el az ország fővárosába vezető utat és jónak láttad megemlíteni, hogy ha a főváros uj közgyülése ellen emelsz fegyvert, legalább megnyugtatod a legitimisták sértett érzelmeit. Ezzel bennünket meg nem tévesztesz. Akármilyen párthoz tartozunk is, bennünket nem lehet megtéveszteni és nem fogjuk türni, hogy a mai sulyos körülmények között az Alföldről fegyveres sereg vonuljon az ország fővárosa ellen s tán – ki tudja? – királyi vérből származott trónjelölt érdekében kalandos államcsíny játszódjék le.


Tudd meg, bajtárs, hogy voltak férfiak, akikben megvolt a bátorság ahhoz, hogy nyugodtan, csöndesen, meggyőző érvekkel megmondják koronás királyunknak, hogy a restauráció órája még nem ütött. Ma is vannak férfiak, akik nem törődve személyes érdekükkel, elég bátrak ahhoz, hogy az álarcos fölforgatóknak odakiáltsák: Megállj! Még nem ütött az óra ne döntsd romlásba személyes becsvágyad kedvéért az egész országot.


Mi, akik a jog és igazság talapzatán állunk s a jelen zavarain hidegen és józanul pillantunk a jövőbe, mi valamennyien pártkülönbség nélkül bátran fölvehetjük a keztyüt, amelyet meggondolatlan pillanatban felénk dobtál és tenni fogunk róla, hogy a fák ne nőjjenek az égig.


Ha pedig neked és híveidnek mégis eszetekbe jutna, hogy egy erőszakkal fölborítsátok a helyzetet, tudd meg, hogy bár fegyvertelenül állónk veletek szemben, van még ebben az országban elég erő ahhoz, hogy egy maroknyi, félrevezetett embert a törvény hatalma alá kényszerítsen.


Gömbös Gyula: Wild József kutatásai zavarják a magyar közélet nyugalmát!
A késő esti órákban sikerült  munkatársunknak  Gömbös Gyulával beszélnie. Gömbös, aki vasárnap távol volt a fővárostól, a vasárnap politikai szenzációjára vonatkozólag a következőket mondotta nekünk.


— Ostobaság, hazugság az egész. Szamárság rólam ilyesmit híresztelni, de vakmerőség is kell ahhoz, hogy egy magyar nemzetgyülési képviselő ilyen vádakkal illessen valaki minden bizonyíték nélkül. Wild Józsefnek semmi köze a magyarsághoz, nem is tud belehelyezkedni a magyaros mentalitásba. Katonáskodása alatt kémkedett, hírszolgálatot teljesített, ugy látszik, erről most sem tud leszokni. Kutat, nyomoz és hozzá nem értésével állandóan megzavarja a magyar közélet nyugalmát!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98