Dtum
Login with Facebookk
1925 | Augusztus

A földmívelésügyi kormány beruházásai

A födmívelésügyi kormány, mint Schandl Károly az Új Barázdának tett nyilatkozatában kijelentette, nagyarányú beruházásokra készül. A belvizek lecsapolása, másrészt a védőtöltések javítása és fölemelése nagyon sürgős és nagy befektetést igényel.

A Tiszának a legközelebb várható árvízszíne lényegesen magasabb, mint volt 1919 előtt, amelyet legalább ötven centiméterrel fog meghaladni. Emiatt az egész Tisza mentén a védőtöltéseket fél métertől egy méterig terjedően kell emelni.

A földmívelésügyi minisztérium ezért a népszövetségi kölcsönből a társulatoknak hosszú lejáratú kölcsönt biztosít, még pedig tizenhétéves lejáratú kölcsönt, amelyből tizennégy millió aranykoronát a közeli hetekben már a társulatok rendelkezésére tud bocsátani.

Tenyészállatok beszerzésére a földmívelésügyi kormány öt millió aranykorona ugyancsak tizenhétéves lejáratú kölcsönt nyújt a gazdatársadalomnak.

A földmívelésügyi minisztérium programmba vette a tejszövetkezetek újból való országos megszervezését. Békeidőben mintegy 700 tejszövetkezet működött az országban és a szövetkezetekben az állattenyésztő kisgazdaközönséget szervezték be. A tejtermelő szövetkezeteket újra meg akarjuk szervezni.

A bortermelés érdekében azt kívánja a kormány, hogy maga a gazdatársadalom mozduljon meg és szövetkezeti úton iparkodjon a szőlő és bortermékek megfelelő elhelyezését előmozdítani. A földmívelésügyi kormány addig is nagyarányú beruházásokat kíván eszközölni úgy belföldön, mint külföldön, hogy a megfelelő minőségű magyar bornak piacot szerezzen és az elveszett piacokat visszaszerezze. Az állami borpincéket fogják újból fölszerelni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Soroksár község 200 éves fennállásának emlékére a Faluszövetség kiállítást rendezett. Az árvíz pusztítása Tiszaujlakon. Hegyaljai állami borpincze (Sátoraljaújhely): a pincze épülete Hegyaljai állami borpincze (Sátoraljaújhely): a pincze egy mellékága
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98