Dtum
Login with Facebookk
1925 | Augusztus

Revü lett a Szulamitból

Huszonhat esztendővel ezelőtt mutatták be Óbudán, eredete bizonytalan, valami Galdjadent emlegetnek értelmi szerzőként, ez azonban mellékes, tény az, hogy Kövessy Albert annakidején megcsináltatta belőle az egyik legnagyobb sikerű daljátékot és egy Davidsohn nevű zeneszerző, alias Donáth Ede, a zeneszámokat mozgalmasan fűzte egybe és néhány sikerült új számot komponált hozzá.


A Szulamit azóta arrivált. Mindig beljebb került, mind előkelőbb kőszínházban ujították fel és mindig megváltozott arccal került a közönség elé.


A Szulamit sohasem tartozott az úgynevezett divatos operettekhez, amelyek rendszerint tiszavirágéletűek szoktak lenni, de mindig érdekelte és szórakoztatta a közönséget és megvolt az az előnye is, hogy át lehetett alakítani az éppen uralkodó divatok és aktualitások szerint A Szulamit hosszú életét nem is a külsőségek magyarázzák, hanem valami egészen más.


A pénteki bemutató megmutatta, hogy az új drámaírónak vagy operettszerzőnek milyen mérhetetlenül nagy terrénuma lehetne az emberi szívekben, ha olyan témát választana darabja számára, amely legalább frazeológiájában visszhangra találna egy nagyobb közösségben.


A Szulamit Blaha Lujza színházbeli reprize egészen megfiatalította a darab huszonhat éves arcát. Ez a megfiatalítás a zenén kezdődött, amely sokkal mozgalmasabb és gazdagabb lett, a díszleteken folytatódott, amelyek ízlésben, díszekben és hatásban fejlődtek és végül az egész daljáték aktuálissá tételében kulminált. Ha pedig egy operettnél aktualitásról beszélünk, mi sem természetesebb, mint az, hogy a Szulamitból ezerkilencszázhuszonötben csakis revü lehetett.
A Szulamit mai új formájában revü.


Még pedig olyan kivételes revü, amelyben nemcsak a külsőségekre, hanem a belső tartalomra, így főként a zenei tartalomra is gondot fordított a rendező. Ez a revüszerűség különösen a második felvonásban jelentkezik, ahol egymásután a következő attrakciók vonulnak fel:


A szőlőskert bejáratánál hat gyerek leselkedik és figyeli a felnőtt ifjak és lányok ünnepségét. A dal, amelyet benn énekelnek, nem éppen gyermeki füleknek való, egy kicsit csiklandós hogy ugy mondjam, pajzán, egészen természetes, hogy a gyerekeknek tetszik az ügy és csintalanul ismétlik minden strófa után a refrént.

 

Ezután szétnyilik a függöny, amely a szőlőskertet takarja el szemeink előtt. Bent nagy ünnepség folyik, utána a szüretelő tánc, erre a három jeruzsálemi szűz belépője jön, majd egy új figura jelentkezik, a legártatlanabb jeruzsálemi ifjú, Jakabka, végre pedig Abigail kinálkozó tánca fejezi be a revünek ezt a szakaszát.

 

Azaz, hogy ezzel még be sem fejeződött a látványosság, mert kezdetét veszi a lányszerző játék, amelyben mindenki rátalál párjára, ekkor szerzi meg magának Absolon is Abigailt, csak szegény Cingitang, Absolon szerecsen szolgája nem tud nőt szerezni, mert ő fekete és vele szemben „érvényes a numerus klauzus”. Ez a körülmény azonban éppen arra jó, hogy a revü még egy mulatságos számmal gazdagodjék, megjelenik Zulejka, a formás szerecsennő, akiben végre Cingitang is szerelmes párjára talál.


A darab felújitásánál és színre hozásánál a legnagyobb munkát kétségtelenül a rendező, Tihanyi Vilmos végezte. Teljesítménye a Szulamit reneszánszát hosszú életűvé fogja tenni. Sehol zökkenés; színész, zene, díszlet a leggördülőbb kontaktusban, sehol unalmas részletek, a cselekmény gyors ütemben száguld előre.


Utána elsősorban Szentpál Olga növendékeit kell megemlítenünk, akik finom táncaikkal a darabot sokszor klasszikus értékűvé tették. Különösen a gyászoló asszonyok tánca volt rendkívül plasztikus és kifejező.


A darab új figurái, Jakabka, akit a fiatal Rott alakított és Zulejka, akinek fekete arcfestéke alatt Rozsnyai Ilona rejtőzött (bár az elrejtőzés számára valóban nehéz feladat), igen emelték a jelenetek mulatságos voltát.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98