Dtum
Login with Facebookk
1925 | December

Rakovszky belügyminiszter elmondja, hogy a közszabadságokról szóló javaslat ősszövege már elkészült

Gróf Bethlen István miniszterelnök bejelentette legutóbb a parlamentben, hogy a közszabadságokról törvényjavaslatot fog a kormány kidolgozni és a nemzetgyülés elé terjeszteni. Tekintettel arra, hogy a demokratikus ellenzék tagjai nem a legnagyobb bizalommal tekintenek a közszabadságok kérdésének törvényhozási uton való rendezése elé, megkérdeztük Rakovszky Iván belügyminisztert, hogy a javaslat kidolgozása milyen stádiumban van és a végleges szöveg mikorra kerülhet a nemzetgyülés elé.


A belügyminiszter igy válaszolt:
- A törvényjavaslat ugynevezett „ős-szövege” már régen készen van, ennek azonban a végleges szöveg megállapítása előtt az előzetes tárgyalások egész során kell átmennie. A tárgyalások annál kevésbé sürgősek, mert hiszen a nemzetgyülés mostanában ugyszólván állandóan költségvetéseket tárgyal és így egyelőre nagyon bizonytalan, hogy a közszabadságokról szóló törvényjavaslat mikor fog a Ház napirendjére kerülhetni.


- Ettől a javaslattól függetlenül egész sor törvényjavaslatot vár még tárgyalásra és ha a nemzetgyülés januárban elkészül a költségvetés, az appropriációs javaslat és a francia-magyar szerződés, majd később a felsőházi javaslat és az uj költségvetés letárgyalásával, akkor mindenekelőtt a vidéki törvényhatósági választásról és a választókerületi beosztásról szóló belügyi javaslatokat kell elővennünk és csak e javaslatok megszavazása után áll elő majd az a helyzet, hogy remény lesz a közszabadságokról szóló javaslat parlamenti tárgyalására és csak akkor lesz indokolt a javaslat benyujtása.


Munkatársunk érdeklődött kormánypárti köröken is, ahol nem tartják kizártnak, hogy a közszabadságokról szóló törvényjavaslat a Ház munkarendjének nagy zsufoltságára való tekintettel csak a nemzetgyülés nyári vakációja után lesz letárgyalható.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A nagykőrösi Kossuth-szobor leleplezési ünnepélye A nagykőrösi Kossuth-szobor leleplezési ünnepélye
Szeptember 30- ikán, vasárnap, lelkes ünnepet ült Nagy-Kőrös városa...
Nyilatkozatok a kvótáról és bankról Nyilatkozatok a kvótáról és bankról
Két nyugalomba vonult előkelő szabadelvűpárti politikus nyilatkozik a...
Szálasiék utolsó rendelete Szálasiék utolsó rendelete
Az osztrák határról érkező, megbízható hírek szerint Szálasiék...
A hadviselő államok eladósodása A hadviselő államok eladósodása
A háboru a keleti fronton véget ért és ezzel a világkonflagráció első...
Léghajón az északi sarkra  1. Léghajón az északi sarkra 1.
Amerikában érdekes tervvel foglalkoznak, léghajón akarnak eljutni az...
Öngyilkos lett Barna ,,Dóri” a békeévek legendás újságírójának 26 éves fia Öngyilkos lett Barna ,,Dóri” a békeévek legendás újságírójának...
Megdöbbentő öngyilkosság történt este tízóra után néhány perccel a...
Győzelemmel kezdte meg a Ferencváros athéni szereplését Győzelemmel kezdte meg a Ferencváros athéni szereplését
Ferencváros – Olympiakos 4:2 (2:0) Első görög mérkőzését...
Gazdasági kisvasutak Gazdasági kisvasutak
Egyik hirneves közgazdasági irónk, Löherer Andor tollából egy érdekes...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98