Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1925 | Február

A waterloói csata és a tükörfolyosó

Egy jó bohózat százszor többet ér, mint tizenkét rossz tragédia. Ezt a magától értetődő, de a kritikában gyakran feledésbe merülő tételt véletlenül nem kerülhetem el ebben a cikkben, amelyben Lengyel Menyhért "A waterloói csata " című bohózatát és a Bernstein "Tükörfolyosó" című úgynevezett nagy drámáját kell kritika alá vennem.

 

Lengyel darabjáról a sok dicséret mellett olyasféléket olvashattunk a lapokban, hogy soha még ez az író nem szabta alacsonyabbra irodalmi igényeit, vagyis, hogy darabja nagyon kevéssé irodalom. Abban azonban nagyjában megegyeznek a kritikusok, hogy a darab bohózatnak nagyon jó.

 

Viszont Bernsteinről azt olvashattuk, hogy ez egyszer szakítva múltjával, finom és nemes irodalmi darabot akart írni. Abban azonban nagyjában megegyeznek a kritikusok, hogy a darabja rossz dráma. Én azt hiszem a kritikusoknak igazuk van a tétel második részében, de nincs igazuk az elsőben. A legigénytelenebb bohózat is, ha jó, vagyis ha friss, élénk, mulatságos, sokkal inkább Ťirodalomť, mint a nagy igényű dráma, ha unalmas, ízetlen, poézis nélkül való. Vagyis épkézláb dolgot kell csinálni, a maga nemében jót és akkor megkapja a magáét az irodalom is.

 

A nagy pretenziók, hozzá való erő nélkül, ízetlenek vagy éppen nevetségesek, viszont szerényen lefokozott igényekkel, de velük harmóniában levő tehetséggel lehet igen jó dolgot csinálni és főképpen nagy sikert aratni. Óvakodjál attól, olvasóm, aki azt mondja neked: én eddig ezen vagy azon okból nem irodalmat csináltam, hanem sikerre, hatásra, mondjuk egyszerűen pénzre dolgoztam, de ezentúl megjavulok és az örökkévalóságra fogok dolgozni. Nem mond igazat. Vagy az örökkévalóságnak dolgozott elejétől fogva, vagy nem arra való, hogy az örökkévalóságnak dolgozzon.

 

A dologo t. i. nem az író szándékán múlik, hanem az író minéműségén. Shakespeare, a színész és színházi vállalkozó, nem azzal a szándékkal kezdett darabjához, hogy: na most meg fogom írni az öröklét számára való tragédiákat és vígjátékokat, hanem azzal a szándékkal, hogy sikert arasson és jó pénztárt csináljon. Megrendelésre, nagy urak ünnepi alkalmaira is írt darabot. És mégis remekművek lettek belőlük. Dosztojevszkij egy Pitaval szerű bűnügy anyagából csinálta a bűn és bűnhődést s bevallotta a közönségsikerre pályázott vele. De Dosztojevszkij volt és Shakespeare volt, génjük legyőzte szándékukat és nagyszerű művek lettek ebből a győzelemből.

 

Minden attól függ, hogy mi van az író szívében és agyában. Ha sok és nagy dolgok vannak benne, akkor akaratlanul, akarat ellen is kibuggyannak. Ha semmi sincs benne, nincs az az erőlködés, amely ki tudjon valamit préselni belőle. Senki sem emelheti fel magát a hajánál fogva. Senki sem csinálhat nagyobb dolgot, mint a tehetsége. Okos dolog az, ha valaki idején felismeri a saját tehetsége mértékét és ezen belül marad. Így legalább valami érőt csinálhat, szerényebb igények közt jó munkát.

 

Aki a saját mértékén túl erőlködik, az a legjobb esetben félértékű, a legtöbb esetben egészen rossz dolgot csinál. Micsoda fennhéjázás az öröklétre pályázni annak, akinek legfeljebb egy színházi szezonra telik tehetségéből. Ha azt látod, hogy az író nagy dolgokat hengerget, de nem bírja őket elhengergetni, nagy formákat konstruál, de nem bírja őket felépíteni, akkor tudhatod hogy ez az író nincs tisztában saját magával, erejével és képességével, tehát nincs tisztában a gondolataival és akarásaival sem, vagyis kontár dilettáns. Mert a mérték a művészet törvénye. Az a művész, aki nem akar egy vonallal sem nagyobb sújt emelni, mint amennyit bír. Kisebb művész vagy nagyobb művész, de művész.

*

Lengyel Menyhért valóban nem akart semmi különöset "A waterlooi csatá"-val. Mulatságos bohózatot akart írni, vidám szatírát mai korunk némely furcsaságairól. Megfigyelt fezőröket, akik pénz nélkül, tehetség nélkül akarnak nagy vállalatokat csinálni.

 

Megfigyelt kis bugrisokat, akik okulni akarnak mások, merész és ügyes kalandorok példáján, akik semmi vagy minimális pénzzel óriási vagyonokat tudnak szerezni. Utánozni próbálják a csábító példát, amibe persze beletörik a bicskájuk. Megfigyelte, hogy a mozi a modern spekulációs üzlet egyik legkiadósabb területe. Megfigyelte a dollár legendáját, amely a rossz pénzű országokban a háború után kivirult s nevetséges kis dollár összegeket nagy látszatvagyonokká fújt föl.

 

Megfigyelt még egy sereg más apró dolgot, a kor furcsaságait és az ember furcsaságait, amelyek maguktól, természetüknél fogva bohózatba kívánkoznak. Ezekből a megfigyeléseiből csinált egy mesét: a nyavalyás kis bugris szűcs hazajön összekuporgatott pár dollárjával Amerikából Budapestre, itt meghallja szintén Amerikából jött barátjától, hogy ez micsoda óriási filmüzleteket csinál, kedvet kap maga is a filmüzletekre és lépre megy a pesti stílusú filmfezőröknek, belefekteti az ötezer dollárját egy a waterlooi csatáról szóló film készítésébe.

 

Ezt az indulást persze számítással kapta fel az író: számított a közönség érdeklődésére a film iránt és még inkább számított arra, hogy egy filmfelvétel bemutatása a színpadon nagyon hálás alkalmakat ad mozgalmas és mulatságos bohózati jelenetekre. Ezt a számítást csak akkor lehetne rossznéven venni, ha nem tudná az alkalmakat felhasználni, de Lengyel egy mozgalmas és mulatságos második felvonást csinál belőlük, vagyis jól csinálja a dolgát, jól számított, tehát igaza van. Az alakokat is jól mozgatja.

 

A filmszínésznőt tehette volna érdekesebbé, de a férfi filmsztár burleszk figurája, a menedzser, a rendező, az operatőr és a poéta alakjai jól talpra vannak állítva. Vannak apró részletek, amelyekben finomság is van: például mikor a rendező szánalomból a statisztának, aki szerepe szerint elesik a csatában, egy külön képet engedélyez halálküzdelemmel, - hiszen családos ember a nyavalyás.

 

És észreveszi és megragadja az alkalmat, mikor valami pszichologikumot is vihet bele a dologba: a kis bugrisból lett filmspekuláns, mikor pénze fogytán már nem tudják bevégezni a filmet, a garasok utáni elkeseredett kapkodásban valami - az ő stílusa szerint - végzetes, nagy tettre vetemedik: ő maga játssza meg a film végét, Napóleon bukását. Ebben nem csak jó komikai ötlet van, hanem valamicske több is, egy ember lényege jön ki benne, a garasos szatócs szenvedélye a pénzecskéje iránt, amelyért még egzaltált dolgokra is képes. Ezzel a bohózat nyer súlyban, - egy pillanatra felemelkedik, kissé közelebb a karakterekkel dolgozó vígjátékhoz.

 

A befejezés aztán ismét visszaesik a bohózatba, a nagy amerikai filmember úgy jön, mint a deus ex machina és megjelenése csomóra köti a bonyodalmat: megveszi a waterlooi filmet, jó pénzért, mint mulatságos burleszket és ezzel kihúzza az egész filmező társaságot a bajból. Az egész darab a második felvonásért van, a másik két felvonás inkább csak arra való, hogy a közepén kívül eleje és vége is legyen. Elég, ha néhány mulatságos jelenetről gondoskodik bennük a szerző.

A fődolog, hogy ne üljünk több igénnyel a színházba, mint amennyinek a kielégítésére vállalkozott a szerző. Amit vállalt, azt megcsinálta tőle telhető tisztességesen, elmulattatja három órán át a mulatni vágyó közönséget, fölvonultat néhány könnyű karikatúra vonalakkal megrajzolt figurát és kissé nyers, de találó szatíra vonással mutat rá korunk némely furcsaságára. Aki ennél többet kíván, magára vessen, ha nem kapja meg. Senkinek sincs joga többet kívánni, mint amennyit az író adni akart.

*

Bernstein éppen ellenkezőleg sokat kínál és keveset ad. Beállít új darabja, a "Tükörfolyosó" közepébe egy férfit, aki nem bízik magában, nem tudja elhinni, hogy egy ragyogó szép nőben igazi szerelmet tud kelteni. Ez a töprengő, folyton skrupulizáló ember nem a Bernsteiné, kölcsön van véve az orosz regényekből és drámákból.

 

Csakhogy az orosz regényekben és drámákban a maga atmoszférájában, a maga talajában, gyökeresen van, ott igaznak, elevennek, érdekesnek hat. Bernstein a francia színpadi atmoszféra és technika ál-sevres-i cserepébe ülteti át és ezzel mondvacsinálttá, hazuggá és ízetlenné teszi. Hogy kerül ez a furcsa, búvalbélelt ember a mondén francia dráma rekvizitum alakjai közé, a csillogóan elegáns és romlottan léha férj és a türelmeszakadt feleség konfliktusába harmadiknak, akihez az asszony pártol, mikor férjétől el akar válni?

 

Hogy higgyem el, hogy ez a szép előkelő, gazdag nő csakugyan beleszeret ebbe az unalmas fráterba s azzal akarja eloszlatni alaptalan skrupulusait, hogy számos hasztalan kapacitálások után, minden más eszköz kimerítése után végül majdnem erőszakkal odaadja magát neki? Hogyan találjam érdekesnek a nőnek kitartó és nem is válogatós ostromát a férfi ellen, aki folyton csak hátrál előle?

 

És hogyan fogadjam el megnyugtató befejezésnek az író esetlen kitalálását, amikor a volt férjet véletlen baleset útján eltávolítja az árnyékvilágból, csak azért, hogy az asszony a gyászhír hallatára tanúsított higgadt magatartásával adja meg az utolsó, végképp meggyőző bizonyítékot szerelméről? Hogy ezt a cselekvést és alakjait elfogadjam igaznak, akkor el kellene felejtenem egy sereg fontos dolgot, amit életről, emberi lélekről, szerelemről tudok. És hogy elfogadjam poézisnek, akkor el kellene felejtenem, hogy poézis csak emberi igazságból származik, soha hideg kieszelésből.

Mert hogy Bernsteinnek ez a darabja ép oly hideg kieszelés, egy tradicionális technika alkalmazása egy e technika céljai szerint konstruált anyaghoz, mint bármely régebbi, az nyilvánvaló. Valami magasabbrendűt, irodalmat, vagy mit csak azok találhatnak benne, akik a drámában első irodalmi kelléknek az unalmasságot tartják. Az ilyen "irodalom" kiáltásokkal csak elvadítják a valódi irodalomtól a közönséget, amely - igen helyesen - semmitől sem iszonyodik a színházban jobban, mint az unalomtól. Ebben az esetben pedig az "irodalom"-ról való beszéd annyit jelent, hogy Bernsteinnek sikerült bebizonyítani, hogy nincs köze az irodalomhoz, még akkor sem, ha akarná, hogy köze legyen és darabja még a régebben megalkotott Bernstein-dramaturgia szabványai szerint is gyarló darab.

*

A két darab előadásával parádésan vonul fel a két színház. Lengyel darabjában a Renaissance megmutatja, hogy mennyi jó színésze van: Somlayn kívül Ilosvay Rózsi, akit örömmel látunk viszont a színpadon, Kabos, Gellért, Makláry, Bacsányi Paula, Sugár Lajos, Bánóczi, Lengyel József kisebb-nagyobb szerepekben mind nagyon jól dolgoznak Bárdos Artúr rendezői vezetése alatt. A Bernstein darabban Gombaszögi Frida, Lukács Pál és Rajnai Gábor vezetik a drámát, kisebb szerepekben Varsányi Irén, Gazsi Mariska és Béla Miklós segédkeznek nekik. Minden szereplő a megszokott színvonalán mozog. Dr. Bródy Pál rendezése érett, zökkenő nélküli munka. Laczkó Géza fordítását fölösleges a nyugat olvasói előtt dicsérni.

*

Lengyel darabjában van egy alak, amelyről külön kell írnom. A poéta ez, aki a film szövegét írta. Felháborodik, hogy mit csináltak az ő elképzeléséből, a költői és történelmi igazságra hivatkozik s persze mindig félrelökik és a végén sem fizetik ki a honoráriumát. Ez az alak igen jól van meglátva, finom humorral megrajzolva és Makláry Zoltán pompás művészettel játssza meg.

 

De sokkal több is van benne egy jó bohózati alaknál - vajon az író szándékos akaratából, vagy ösztönös ráhibázásából-e? - szimbolikus ábrázolása annak, hogy mi a poézis sorsa a modern nagyvárosi színház levegőjében. Mit bánják a színháznál a történelmi igazságot, a poézist? Ha üzletnek jó, akkor rendben van, élnek vele is, mint bármi mással. Ha az üzletnek útjában áll, félretaszigálják. Ebben az alakban mintha az író ágaskodnék fel azok ellen a tapasztalatok ellen, amelyeket a színház körül szerzett.

 

Schöpflin Aladár

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A „gépszív” csodálatos teljesítményei A „gépszív” csodálatos teljesítményei
Ha valamilyen esemény kikerülhetetlenségét akarjuk hangsúlyozni, azt...
Tisza István gróf gyilkosai a hadbiróság előtt Tisza István gróf gyilkosai a hadbiróság előtt
Az októberi forradalomnak legelső és legnagyobb áldozata gróf Tisza...
Jan Masaryk londoni cseh követ, volt trénfőhadnagy, Masaryk elnök fia magyar nyelven nyilatkozik Jan Masaryk londoni cseh követ, volt trénfőhadnagy, Masaryk elnök fia...
Az angol főváros diplomáciai testületének doyenje a spanyol követ,...
Csun herczeg megalázkodása a német császár előtt Csun herczeg megalázkodása a német császár előtt
A történelemben párját ritkitó követség az, mely a khinai császár...
Sárközi György - A halott katona
Anyja volt tán utolszor eszében, tán szeretője, tán a halál S most...
Véres adóvégrehajtás Véres adóvégrehajtás
Szuha községben lázadás tört ki az adóvégrehajtó ellen, a kit a...
Ady Endre - Két kuruc beszélget
"Merre, Balázs testvér, de merre, de merre?' "Azt mondom én,...
Hungária – Sabaria 1:0 (1:0) Hungária – Sabaria 1:0 (1:0)
Az időjárás nagy mester az emberi örömök elrontására. Példa rá a...
1930 tavaszára teljesen megépül a dunántuli villamos-centrálé 1930 tavaszára teljesen megépül a dunántuli villamos-centrálé
A dunántuli villamos-centrálé megépitésének ügye döntő fordulathoz...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98