A fajvédők, ugy látszik, Andrássy Gyula gróf legitimista plattformjához közelednek. Erre vallott Gömbös Gyula beszéde, amely azok körében, akik aktuálisnak tartják a mai viszonyok között a királykérdés fölvetését, élénk föltünést keltett. Természetesen ujra tulbecsülték a beszéd azon részét, amelyben a temperamentumos Gömbös a koronázás szertartását is megreformálta, bejelentvén, hogy kikkel koronáz és kiket vár ki a koronázásról. Inkább a közérdekü alkotmányjogi problémák megvilágítására munkatársunk fölkereste  dr. Polónyi Dezsőt, a legkitünőbb magyar jogászok egyikét, hogy tisztázza ezt a nevezetes kérdést. Polónyi Dezső a következőkben válaszolt.

- Közpályán mozgó embernek a kritikát nemcsak türnie kell, hanem szívesen is kell látnia, még akkor is, ha az némely vonatkozásban rosszaló – de egyébként a tárgyilagosság követelményeinek megfelel. Ezt azért bocsátom előre, mert Gömbös Gyula urat személyesen nem ismerem, szerepléséről és egyéniségéről pusztán csak a hirlaptudósítások alapján szereztem benyomásaimat és igy minden személyes vonatkozás távol áll tőlem. Ugy tudom, hogy Gömbös Gyula ur par excellence katonai nevelésben részesült.

-A katonát mindig és csakis a háborura készítik elő. A háboru pedig az erőszak filozófiája – ellentétben a békés állapottal, amely kizárólag a jog és a törvény alapján épül föl. A legszorgalmasabb és legtehetségesebb autodidakta nem tud uno iotu az egyik mentalitásból a másikba átesni és ahogy bennünket – népfölkelőket – a kadétiskolát végzettek soha nem ismerték el magukkal egyenrangu katonai képesitésekkel birónak, ugy viszont nem vehetik ők rossz néven tőlünk, akik paragrafusokat ebédelve nőttünk föl és akiknek még a könyökéből is tinta csöpög, ha figyelmeztetjük, hogy nem igaz az, mintha már föltalálták volna azt a szerkezetet, amellyel a házak építését fölülről lehet elkezdeni.

- Gömbös Gyula ur legutóbbi beszédének két része önkéntelenül kelti föl ezeket a gondolatokat. Az egyikben segítségére kell lenni az érvelésben, a másiknál határozottan ellentétbe kell vele helyezkedni.

- Jogilag helyes annak az álláspontja, aki a királykérdésben az 1715:III: tc. alapján áll. De miért? Az 1723:I., II., és III. törvénycikkek lényege a közös és kölcsönös védelem céljait szolgáló unióban merült ki. A közös uralkodó csak egyik eszköze volt ennek a lényegnek. A magyar rendeknek nem a leányág trónrajutása volt fontos, hanem az ellenség (törökök) elleni nagy segítség, amelyet az akkori uralkodóháztól a passaroviczi béke után joggal remélhettek. Ezért, midőn az uralkodó kérte a leányág örökösödés kimondását, a rendek föltételül szabták a többi között az erre vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a törvénybe belekerültek és egy nagyon előkelő közjogi szaktekintély szerint: "ezek a biztosítékok egy és ugyanazon alaptörvény vagy alapszerződés fölbonthatatlan jogi egységébe együtt foglaltatnak a trónöröklés megállapításával, tehát azzal azonos jogi erővel bírnak, attól el nem választhatók."

- Következik abból, hogy ha a tulajdonképeni közjogi lényeg megsemmisült, a törvény kevésbé lényeges részének érvénye is megszünt. De fölhívom Gömbös Gyula ur figyelmét a következő fölötte fontos körülményre. Az 1723-iki rendelkezés mindit ugy és csakis ugy értelmezhették, hogy az kölcsönös védelmet biztosít mindkét állam javára. Egy légió törvényt idézhetnék, amikor mindig ezen a címen szavaztatták meg az ujoncokat, amikor Ausztriát vagy akár csak Belgiumot megtámadták. Még a Btk. 127. szakaszának miniszteri indoklása is kifejezetten hivatkozik arra, hogy az unióból folyó törvényes kötelességünk a monarchia másik államának pénzzel és vérrel való oltalmazása.

- Egészen helyesen mondta tehát Somssich Pál egyik beszédében, hogy a pragmatika szankciónak nevezett sarkalatos törvényünk nemcsak jogi kötelezettséget szabott, hanem egyuttal az általuk követendő politikát is kijelölte. Ha tehát valaki azt vitatja, hogy ez a törvény még fönnáll, akkor egyuttal hitet tesz oly irányban, hogy állni akarja a törvényből folyó kölcsönös védelmi kötelezettség követelményeit is. Vagyis, aki azt állítja, hogy az elhunyt király leszármazója a mi királyunk, annak el kell ismernie, hogy törvényből folyó kötelességünk Ausztriát még most is pénzzel és vérrel oltalmazni, illetve a közös uralkodó részére visszaszerezni.

- Minden más értelmezés fából vaskarika és csak a körülmények kényszerítő hatása alatt kisajtolt és szellemi salto mortalek utján megszületett politikai programpont. Pragmatika szankció a kölcsönös oltalom eszméje, célja és kötelezettsége nélkül – ez olyan legujabb találmány lenne, amelynek helyességét a valóságos belső titkos tanácsosi eskü szempontjából is revizió alá kellene venni.
Alapos megfontolásra ajánlom az ebből származó követelményeket. Az alap vagy a 1723-iki törvényalkotás. Vagy-vagy. Aki 1723-asnak vallja magát, annak háboruba kell mennie Ausztriáért. Aki ezt nem akarja, annak nem szabad erőltetnie az álláspontot.

- Sem politikailag, sem jogilag nem volt helyes a királykérdésbe is belevegyíteni felekezeti jelszavakat. Hogy ennek adott viszonyaink mellett milyen később elkövetkezendő következményei lehetnek, akkor majd más alkalommal beszéltek. Egyelőre az én véleményem szerint nálunk nem a zsidókérdést, hanem a kereszténykérdést kellene rendezni gyülölet keltése nélkül munkával, szorgalommal és erre irányított megfelelő neveléssel. Alkotmányjogi szempontból merőben helytelennek minősítendő, amikor Gömbös Gyula ur egyrészt nemzeti kisebbségnek tesz meg egy törvény által elismert felekezetet, másrész annak lényegébe vágó dolgokban beleszólást sem enged.

- Beszédéből ugyan nem lehet kivenni, hogy csak a koronázásból akarja-e kizárni a zsidóságot, vagy ez a tabu érvényes lenne már a választásnál is, azonban kénytelen vagyok rámutatni, hogy ez az álláspont semmiképen nem törvényes, hanem csakis az erőszak filozófiáján épül föl. Ellenségnek nézi őket, tehát le akarja győzni. Ám még a parlamentizmus elve is megköveteli, hogy a kisebbség jogai biztosíttassanak, mert csak az ilyen értelmezés felel meg az alkotmányosság követelményeinek. Ha tehát elfogadható lenne az a beállítás, amely az élő törvény szavaival szemben nemzeti kisebbségnek tesz meg egy felekezetet, még ekkor sem lehet azt sehonnan sem kizárni, hacsak nem erőszak vagy önkény utján. Hogy ennek békében milyen hatásai vannak, azt a tudomány kimutatta. Semmi irányban ne essék zokon: "A tudományos gondolkodás legjobb fertőtlenítő szer az elfogultság kóranyaga ellen."