Dtum
Login with Facebookk
1925 | Január

Szárazföldi állatok világítása

A szárazföldi állatok körében különösen a rovarok között találunk világító fajokat. pl. a szentjánosbogarak (Lampyris splendidula). Luciolák, a trópusi Pyrophorusok stb., sőt a százlábúak között is vannak világító fajok.

A világításra, kivéve az egysejtűeket, rendesen külön szervek szolgálnak. Ezek a szervek sokszor nagyon sokfélék és egymástól eltérők. Az egysejtűek világító szerve természetesen maga a protoplasma. A soksejtű állatoknál pedig rendszerint külön mirigyes szervek vették át a világítás feladatát. STEUER szerint jelenleg csak a világító halaknál 26 különböző alkotású világító szervet lehet megkülönböztetni.

A világító szervek rendesen mirigyesek; mindig sötét festék (pigmentum)-réteg, mint legkülső szövetréteg zárja körül. Ennek célja a létrehozott fény befelé való jutásának megakadályozása. A festékrétegen belül egy másik szövetréteg következik, mely a fénysugarakat erősen visszaveri: a reflektor-réteg.

Ezen belül a mirigyesréteg helyezkedik el, melyet sűrűn vérerek és idegek hálóznak be. Itt képződik azaz anyag, amely a világító fényt szolgáltatja. A magasabbrendű állatok világító szervében vannak még külön lencsék is, melyek a fénysugarakat összegyűjtve, vagy szétszórva bocsátják keresztül magukon.

A lencsék némelykor színesek is s így a világító szervből előretörő fénysugarakat megfestik. Ha a lencsék szétszórjak a fényt, akkor halaványabb a világítás, ha pedig összegyűjtik, akkor a világító szervek fénye természetesen erősebb.

Az élővilág által termelt fény sokféle színű. Van fehér, borsárga, kékes színű, majd ultramarinkék, zöld, stb. színű fény. Ismeretes, hogy a szentjánosbogarak sárgászöld színű fényt terjesztenek. A fény lényegére vonatkozólag ma már bizonyos, hogy az élő szervezetek termelte fény hideg fény. Ezért fizikai szempontból a luminescentia fényjelenségéhez s Verworn szerint az ú. n. chemoluminescentia fogalma alá tartozik. Ezt a jelenséget különös chemiai átalakulások alkalmával már gyakran megfigyelték az élettelen világon belül is.

Az állatok és növények által gerjesztett fényt színképelemzéssel is sokan megvizsgálták. Általában azt tapasztalták, hogy a nap szinéhez viszonyítva az élőlények által termelt fény színképében a bal- és jobboldal színei alig találhatók meg (a vörös és kék oldalon).

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Szentjánosbogár Szentjánosbogár
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98