Dtum
Login with Facebookk
1925 | Július

Rövidek

Friedrich szakít Wolffékkal

Nem sokkal a fővárosi választások lezajlása után. Friedrich István kijelentette a kereszténypárt egyik bizalmas megbeszélésén, hogy a városházáról minden politikát számüzni kell. Azóta Friedrich nem is vett részt a Wolff-párt értekezletein, ugy hogy Friedrich és Wolff között szemmelláthatólag feszült lett a viszony. Most, hogy a főpolgármesterválasztással kapcsolatban Friedrich Ripka Ferenc megválasztása mellett foglalt állást, eltávolodása a Wolff-párttól egyészen nyilvánvaló lett. Értesülésünk szerint Friedrich István az első adandó alkalommal formálisan is szakít Wolffékkal és kilép a keresztény községi pártból.

 

Marokkó szultánja is részt vesz a riff-kabilok elleni háboruban

Párisból táviratozzák: Painlevé miniszterelnök vasárnapi beszédében kijelentette, hogy Franciaország Marokkó népét nem elnyomni akarja, hanem a civilizációért harcol. Marokkó szultánja is mozgósította már csapatait a riff-kabilok ellen.

A francia kormány elfogadta a marokkói konferencia megállapodásait

Párisból: A marokkói konferencia spanyol és francia kiküldöttei aláirták azt az egyezményt, amelyhez a francia kormány tegnap távirati uton küldte el beleegyezését. Algir kormányzója, Violette tábornok, kijelentette, hogy Algirban a benszülöttek föltétlen loyalitást tanusitanak, mégis azon a nézeten van, hogy energikus akcióra van szükség a fölkelő riffek ellen.

Ma nyujtják át Párisban Németország jegyzékét a biztonsági paktumról

Párisból jelentik: A párisi német nagykövet Briand külügyminiszternél kihallgatást kért, hogy átnyujtsa neki a német kormánynak a biztonsági paktumra vonatkozó legutóbbi francia jegyzékre adott válaszát. A nagykövetet hétfőn délután 5 órakor fogadják.

Az angol bányamunkások inzultáltak egy anglikán püspököt
London, julius 26.
Durhamban a bányamunkások gyülése után, amelyen MacDonald is beszélt, a tömeg tettleg bántalmazta Welldon anglikán püspököt, mert egyik korábbi nyilvánosan elhangzott beszédében a sztrájk ellen foglalt állást. A püspököt a tömeg egy folyónak szorította, de egy mótorcsónak még idejében segitségére jött és menedéket nyujtott a püspöknek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Friedrich István Ripka Ferenc Wolff Károly Painlevé  Aristide Briand Durham Ramsay Macdonald
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98