Az összes szakmák haszonkulcsának megállapitása érdekében mozgalom indult meg, mely azt célozza, hogy az árdrágitásról szóló 1920. évi XV. t.-c. hatályon kivül helyeztessék és hogy minden hivatalos érdekképviselet sürgősen közölje az államrendőrséggel, a büntető birósággal és a kir. ügyészségekkel a haszonszázaléknak azt a mértékét, mely az egyes szakmáknál megengedhető és elfogadható.

A méltányos haszontételek megállapitása, nemcsak minden szakmában, hanem minden zárt területen is az ottani viszonyoknak megfelelően történhetik.

Az eladási ár a következőkből állitandó össze:

Első: a beszerzési ár.
Ehhez járulnak az illető áru beszerzésével járó különös üzemköltségek. Az általános üzleti rezsik, mint a boltbér, fütés, világitás, kölcsön, kamat, biztositási dijak stb. Ezekből kiszámitható, hogy mennyi jut egy-egy áruegységi tételre. Ezen felüli rész volna a tiszta haszon.

Magára a tiszta haszonra, illetőleg ennek mértékére nézve nem lehet generális tételeket alkalmazni. Itt a szabály az, hogy minden kereskedelmi vagy ipari vállalatnak olyan százalékra szabad dolgozni, amely mellett fennmaradása biztositottnak látszik. Ha ezen számitási mód mellett árai magasak, akkor a szabad verseny mellett ugy sem tarthatja fenn magát.

A mozgalom vezetői arra gondolnak, hogy nem csak minden egyes áruszakmáról, hanem minden egyes árucikkről is rendes nyilvántartást vezessenek az érdekképviseletek és ezeket a nyilvántartásokat minden egyes áru körzet áralakulásaira is külön kiterjesszék.

Igen természetes, hogy minden időközi árhullámzás is feljegyzendő ezekben a nyilvántartásokban, melyek állandóan megmutatják, hogy ennél vagy amannál az árunál, ebben vagy amabban a körzetben mennyi a jogosult haszon.

Vitás esetekben a biróság e nyilvántartásokból pontosan megállapithatja, hogy árdrágitás vétségét elkövette-e az illető iparos vagy kereskedő.