Dtum
Login with Facebookk
1925 | Szeptember

A Népszövetség tanácsa öt perc alatt végzett az erdélyi magyarság panaszaival

Genf, szeptember 6.
A román sajtópropaganda nagy gondot fordit arra, hogy a szombat délutáni népszövetségi tanácsülés eseményeit ugy állitsa be, mintha a román álláspont győzedelmeskedett volna. Erről azonban szó sincsen és bár Titulescu londoni román követ valótlan adatoktól hemzsegő beszédére erdélyi véreink nevében senki sem válaszolhatott a Tanács előtt, Románia azzal, hogy a 28 millió lei kártéritést magára vállalta, elismert azon jogtalanságokat, amelyeket a birtokreformmal az erdélyi magyarság ellen elkövetett.

 

A Népszövetség itt ismét abba a hibába esett, hogy kompromisszumot fogadott el, ahelyett, hogy a maga jogi álláspontját leszögezte volna. Mindegy, a jég mégis megtört. Bár a Tanács döntése kulisszák mögötti rábeszélés eredménye és mindenki tisztán látja, hogy Romániát nem akarták lesujtó itéletnek alávetni, ennek a döntésnek meglesz a maga elvitathatatlan hatása, amikor legközelebb az erdélyi magyarság nyelvsérelmei és a román iskolatörvény kerülnek a Népszövetség elé. A magyarság ebben a kérdésben relativ győzelmet aratott, amely kedvező reményeket fakaszt a jövőre. Az erdélyi magyarokon elkövetett sérelmek fölött mindössze öt percig tanácskoztak és a tanácsülés után Chamberlain angol külügyminiszter megjegyezte, hogy már előre tudták, milyen határozatot fognak hozni.

 

- Titulescu hosszu beszéde - mondotta Chamberlain - fölösleges volt, mert semmi ujat nem tartalmazott, nem voltak benne olyan uj adatok, amelyeket a Tanács a hozzá érkezett jelentésekből ne ismert volna.

 

Élénk föltünést keltett, ami a Mossul-kérdésben történt. A Tanács tudvalevően engedett a törökök kivánságának és az általa kiküldött hármas-bizottság ismét meg fogja hallgatni a helyszinen járt szakértőket, köztük Teleki Pál grófot is. De ezenkivül még valami történt a törökök javára. A tanács elmulasztotta külön kikérni a török delegáció igéretét, hogy aláveti majd magát a későbbi döntésnek és igy megeshet, hogy Angora visszautasitja a Népszövetség döntését.

 

Osztatlan érdeklődés középpontjában áll itt az a kérdés: mi lesz Ausztriával? A szakértői vélemény szerint Ausztria életképes. Valószinü, hogy az ellenőrzés jövőre megszünik, mégpedig olyképen, hogy a kontroll fokozatos megszüntetése 1926. janár 1-én veszi kezdetét és 1926. julius 1-én Zimmermann népszövetségi főbiztos eltávozik Bécsből. Szó van azonban arról is, hogy a főbiztost egy uj népszövetségi delegátus pótolná, akit hatáskör nélkül, kizárólag megfigyelő szereppel a legfőbb osztrák számvevőszékhez osztanának be.

 

A garanciaszerződésről Briand és Chamberlain már eddig is folytattak megbeszéléseket, de arról, hogy Stresemann német külügyminisztert mikorra hivják meg, csak akkor fognak dönteni, ha a jogi szakértők londoni tárgyalásának anyaga már előttük fekszik. Egyébként a garanciaszerződés tekintetében optimista fölfogás uralkodik és biztosra veszik, hogy

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98